Kisalföld logö

2018. 01. 16. kedd - Gusztáv -3°C | 5°C Még több cikk.

Vélhetően gyilkosság áldozata lett egy idős férfi Kiskorpádon

Vélhetően rablógyilkosság áldozata lett egy idős férfi a Somogy megyei Kiskorpádon, írta több helyi hírportál pénteken napközben; a rendőrség estig csak a halál tényét közölte, majd a sajtóértesüléseket közleményben részben megerősítve közölte: "A ma reggel felfedezett Kiskorpádon történt halálesettel kapcsolatban a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen".
Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat alapján az állapítható meg, hogy a 75 éves sértett halálát idegenkezűség okozta - tájékoztatta az MTI-t a főkapitányság sajtószolgálata.

A bűncselekmény indítékát, így az esetleges anyagi haszonszerzést éppúgy mint a családon belüli konfliktust a rendőrség több verzió figyelembevételével vizsgálja - olvasható a rendőrség közleményében, amelyben jelezték: amennyiben az ügyben lesznek újabb közölhető fejlemények, arról tájékoztatják a médiát.
A sonline.hu - saját információra hivatkozva - rablógyilkosságról, a kapos.hu - nem hivatalos forrásokra támaszkodva - a címben kérdőjellel ír az esetről.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-hez eljuttatott közleményében a történtekről mindössze két mondatban tájékoztatott: "Holtan találtak ma reggel Kiskorpádon egy idős helyi lakost házának udvarában. A halál okát és körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával megkezdte".

A sonline.hu azt írta: a 75 év körüli idős férfit az udvaron leütötték, párját a házban brutálisan megverték, az asszonyt eszméletlen állapotban szállították kórházba. Az elkövetők értékek után kutatva felforgatták az egész lakást. Azt, hogy mit vittek el, egyelőre nem tudni. A földön fekvő férfire péntek reggel nyolc óra körül a szomszédja talált rá, aki értesítette a falugondnokot és az orvost. A háziorvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani.

A 77 éves asszony egy szociális otthonban ismerkedett meg párjával. Onnan költöztek vissza a nő kiskorpádi házába. Kertészkedtek, nem nagyon mozdultak ki onnan - értesült a kapos.hu.
Bíró Gábor, a megyei főkapitányság sajtóreferense délután az MTI érdeklődésére nem tudott a korábbiakhoz képest új információval szolgálni, az interneten megjelent információkat pedig nem kommentálta.

Olvasóink írták

  • 4. janika 2011. április 23. 05:21
    „Mikor csinálják a Magyar Vadnyugat-i filmeket?”
  • 3. machers 2011. április 22. 21:56
    „Egy sátrat, 4 db hálózsákot plusz egy bográcsot tudok adni, ha innen is mennének piknikezni. Sőt beszállnék útiköltséggel. Na, nem retúr jegyre gondoltam.”
  • 2. Csetneky 2011. április 22. 21:44
    „Ide még nem érkeztek meg a hivatásos rettegők? Innen esetleg nem kell az elkövetőket és családjukat "menekíteni"?
    Egyébként részvétem a hozzátartozóknak.”
  • 1. Fürgeszarvas 2011. április 22. 21:13
    „Szép új világ !
    Minden napra jut 1-2 gyilkosság !
    Csak halkan kérdezem : az a bizonyos 2 hét , amit a Fidesz ígért a rendcsinálásra 1 éve , ....... az mikor kezdődik ?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kigyulladt a pályatesteket elválasztó növényzet az M5-ös autópályán

Ismeretlen okból kigyulladt az M5-ös autópálya 82-es kilométerszelvényénél a pályatesteket… Tovább olvasom