Kisalföld logö

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 9°C | 16°C Még több cikk.

˝Vak, aki nem látja, mekkora a baj az egészségügyben˝

A mondat a a Magyar Rezidens Szövetség elnökétől származik, aki hozzátette, ha nem tesznek több pénzt az egészségügyi rendszerbe, hamarosan nem lesz aki ellássa a betegeket.
Dénes Tamás, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint "vak, aki nem látja, mekkora a baj". Ha nem tesznek több pénzt az egészségügyi rendszerbe, illetve nem lesz rendes bérrendezés, néhány év múlva nem lesz, aki ellássa a betegeket - nyilatkozta a Világgazdaságnak.

A lap pénteki számában közölt interjúban azt mondta: a hálapénz kiszolgáltatottá teszi, megalázza, állandó bizonytalanságban tartja a beteget és az orvost is. Hangsúlyozta: fel kell számolni ezt a torz rendszert, ami nem csak az orvos-beteg kapcsolatot mérgezi meg, de jelentős mértékben hozzájárul az orvosok külföldre távozásához is, márpedig jelenleg a szakemberhiány a leggyengébb láncszem.

Ha valóban eltökélt a kormány abban, hogy felszámolja a hálapénz-rendszert, ahhoz először rendeznie kell a béreket. Ehhez egyrészt muszáj a jelenleginél legalább egy, de inkább két százalékkal többet költeni az egészségügyre a GDP-ből. Ha nem lesz béremelés, hiába alakítjuk át pár év alatt a rendszert, nem lesz orvos, aki dolgozzon benne - fejtette ki.

A rezidens szövetség elnöke szerint nettó 275-300 ezer forint az alapbér, amit egy kezdő orvosnak, 450 ezer, amit egy szakorvosnak és 550 ezer forint, amit egy főorvosnak legalább havonta fizetni kell. Ehhez kell még hozzátenni azokat a plusz összegeket, amelyeket megkereshet az, aki ambiciózus, több szakvizsgát szerez, oktat, kutat, éjszakáját-hétvégéjét beáldozva ügyel. Ezt azonban nem csak a központi források növeléséből képzelik el, hanem például a saját orvosválasztás legálissá tételével - tette hozzá.

A lényeg egy olyan rendszer kialakítása, hogy a befizetett járulék fejében mindenkinek biztosítsák a gyógyulást, ám aki extra szolgáltatást szeretne, az legálisan meg tudja venni. Annak például, akinek nem felel meg az a kórház, illetve orvos, ahová tartozik, fizethessen jogszerűen meghatározott összeget azért, hogy az operálja, akiben megbízik.

A valódi saját orvosválasztáshoz átláthatóvá kell tenni az intézmények működését, nyilvánossá tenni olyan mutatókat, amelyek a betegek számára is eligazodást jelentenek arról, melyik intézményben, melyik orvos, milyen hatékonysággal, eredményességgel dolgozik. A betegek most azért sem bíznak meg az egészségügyi rendszerben, mert nem látják, hogyan működik. A központi források növelésével és például a saját orvosválasztással már meg lehetne teremteni egy kiszámítható orvosi életpálya alapját.

"Világosan kell látni, hogy Magyarországnak nem a gazdasági teljesítőképességéhez mérten, hanem a fölött kell megfizetnie az orvosokat, ha nem akarjuk, hogy néhány év múlva ne legyen, aki ellássa a betegeket" - mondta Dénes Tamás.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hende: biztonság nélkül nincs szabadság

2010 óta mintegy 35 milliárd dollár értékben támogatta az Egyesült Államok a magyar honvédséget. Tovább olvasom