Kisalföld logö

2017. 02. 19. vasárnap - Zsuzsanna -3°C | 7°C Még több cikk.

Tóbiás: a Jobbik beült a hatalomba

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint a Jobbik "beült a hatalomba", elfogadta a Fidesz kezét és nagykoalícióban akar a jövőben eltakarni minden gyanús ügyet a Matolcsy György vezette jegybanknál.
Tóbiás József szerdán Budapesten sajtótájékoztatón ezt arra reagálva közölte, hogy az Országgyűlés gazdasági bizottsága megszavazta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottságába az ellenzéki pártok jelöltjei közül Nyikos Lászlót, a Jobbik jelöltjét. A felügyelőbizottság elnöki posztjára a fideszes Papcsák Ferenc országgyűlési képviselő a jelölt.

Az ellenzéki pártelnök szerint a Jobbik ezzel a döntéssel többé már nem ellenzéki párt, hiszen tartalmi, olykor szavazati koalícióban is van a Fidesszel. Szerinte olyan ügyek részletei maradhatnak rejtve, mint a Quaestor, a Hungária Zrt., a Buda-Cash, a jegybanki alapítványok ügye.

Tóbiás József szerint a hatályos törvények alapján Papcsák Ferenc szakmailag nem alkalmas a felügyelőbizottság elnökének. Közölte, a fideszes képviselő társadalmilag sem felel meg a posztra, mert 2014 tavaszán a zuglóiak leváltották, nem választották újra a kerület országgyűlési képviselőjének.

Beszélt pártja népszavazási kezdeményezéséről, amely miatt szerinte - "a hatalom fortélyos gépezete ellenére" - remény van arra, hogy a választópolgárok dönthetnek arról, akarnak-e vasárnapi zárva tartást.

Utalt arra, hogy kedden pártja érvényes népszavazási kezdeményezést nyújtott be, amelyet a Nemzeti Választási Bizottságnak meg kell tárgyalnia és utat kell engednie annak.

Ha a társadalom kétharmada három hónap után is úgy gondolja, értelmetlen a vasárnapi boltzár, akkor annak a népszavazási kérdésnek utat kell engedni - közölte.

Tóbiás József a szerb-magyar kormányülésről szólva emlékeztetett arra, hogy azzal egy időben Ausztria tartományi vezetőinek tanácsa egységes európai megoldás mellett és nem a határok lezárása mellett foglalt állást.

Szerinte a szerb belügyminiszter sem tartja szerencsésnek a "vasfüggöny" létrehozását, mert ő közös európai megoldásban gondolkodik.

Az MSZP elnöke szerint nem a parlament által hétfőn tárgyalandó, "a vasfüggönyről" és a migrációs törvény módosításáról szóló előterjesztésre van szükség, hanem el kell érni, hogy több forrás legyen Európában a menekültügyi hivatalokra, a schengeni határok védelmére, az Europolra.
Lehetőségét látta annak is, hogy a kvótarendszer egy új formáját is megvitassák a tagállamok.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: nem a szerbek ellen irányul a kerítés

A kormányfő hangsúlyozta, "határátkelőhelyeket nem zárunk le, de a törvénytelen határátkeléseket… Tovább olvasom