Kisalföld logö

2018. 09. 20. csütörtök - Friderika 15°C | 26°C Még több cikk.

Szijjártó Péter: csalással hozott döntést az EP

A nem és a tartózkodó szavazatok az igen szavazatokkal szemben állnak, most azonban úgy döntöttek, hogy a tartózkodást nem veszik figyelembe - mondta a miniszter.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint csalással született meg az Európai Parlament (EP) döntése, amelynek következtében megindulhat az eljárás Magyarországgal szemben az uniós alapszerződés hetedik cikke alapján.

A miniszter szerdán a szavazás után az M1 aktuális csatornának adott interjújában azt mondta: azért volt csalás a szavazás, mert az európai szerződések előírják, hogy miként zajlik a döntéshozatal az EP-ben; amint a magyar parlamentben is, a nem és a tartózkodó szavazatok az igen szavazatokkal szemben állnak, most azonban úgy döntöttek, hogy a tartózkodást nem veszik figyelembe.

Szijjártó Péter álláspontja szerint semmiféle kétségük nem lehetett a szerdai szavazás eredményét illetően, hiszen korábban is világos volt, hogy a voksolás kiváltó oka, tétje és témája kizárólag a migráció.

A korábbi nyilatkozatok alapján az is világos volt, hogy az Európai Parlamentben jelenleg a migrációpárti politikusok vannak jelentős többségben, és - a mostani szavazás tanúsága szerint - az Európai Néppártban (EPP) is.

Orbán Viktor miniszterelnök kedden mégis jelen volt az EP plenáris ülésén, mert - ahogy Szijjártó Péter fogalmazott - ez a kormány számára becsületbeli ügy.

Mint mondta, "egy ilyen helyzetben, amikor Magyarországot méltatlanul, alaptalanul támadják, amikor a magyar emberek döntéseit megkérdőjelezik, és azt el kívánják ítélni", akkor ott kell lenni és meg kell védeni Magyarországot.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Három telitalálatos szelvény is van a Skandináv lottón!

Három telitalálatos szelvény is van a Skandináv lottón!
A szerencsések egyenként 14 millió 889 ezer 265 forintot nyertek. Tovább olvasom