Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Százötven rendőr fogta el a vascsöves bandát - videó

A tízfős banda egy korábbi konfliktus miatt akart revansot venni, ezért áldozataikra vascsővel és baltával támadtak rá a nyílt utcán.

Tíz gyanúsított baltával és vascsővel bántalmazott négy személyt Vác egyik utcáján. Az ügyben emberölési kísérlet megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást K. Zsolt 38 éves váci lakos és további kilenc társa ellen - számolt be a rendőrség.


A férfi kilenc társával november 1-jén 14 óra körül jelent meg Vác egyik utcájában azzal a céllal, hogy a testvére és a sértettek egyike között korábban kialakult konfliktus miatt revansot vegyenek.



A Káptalan utcán álló személyeket az autóval érkező gyanúsítottak úgy vették körbe, hogy azok ne tudjanak elmenekülni a helyszínről. A két csoport között szóváltás alakult ki, majd K. Attila 32 éves váci lakos az egyik sértett alkarját egy vascsővel megütötte, majd a másik sértettet ugyanezzel az eszközzel fejbe vágta. A férfi ettől még állva maradt, ezért K. Zsolt egy baltával fejen ütötte. A földre került férfit a gyanúsítottak tovább bántalmazták, többen vascsővel ütötték a fejét.

A tízfős csoport a bűncselekmény után a helyszínről autóval hajtott el. A bántalmazott személyek közül ketten könnyű sérülést szenvedtek, egy férfi súlyosan sérült meg, míg negyedik társuk életveszélyes sérülésekkel került kórházba.

Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható személyeket. Mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a gyanúsítottak közül többen is fegyverrel rendelkeznek, ezért a nyomozók az elfogásra a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársait kérték fel.



150 rendőr 10 helyszínen jelent meg november 19-én és a bűncselekmény elkövetésével összefüggésben tíz személyt fogtak el és állítottak elő a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságra. Közülük hét személyt emberölés bűntett kísérlet és garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették őket.

Három társukat garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, ők az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhetnek. A nyomozóhatóság kezdeményezte a bűnügyi őrizetben lévő gyanúsítottak előzetes letartóztatásának elrendelését.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Jövő héten forintosíthatja a devizahiteleket az Országgyűlés

A forintosításról és a fair bankokról szóló igazságügyi minisztériumi javaslatokról kedden reggel… Tovább olvasom