Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Száznál is több luxusház Győrben

Van olyan ház a városban, amelynek csak a konyhája berendezése több mint tízmillió forintot ér.

Becslések szerint száznál is több luxusház, azaz több mint nyolcvanmillió forint értékű ingatlan van a megyeszékhelyen. Kívülről általában nem látszik a fényűzés, de van olyan villa, ahol csak a konyha berendezése több mint tízmillió forintot ér.

a jacuzzi alapfelszerelés
Medence, jacuzzi, télikert, s persze a legmodernebb technika - mindez "alapfelszereltség" a nemes egyszerűséggel csak luxusházként emlegetett ingatlanokban. Hogy mi számít luxusnak? Dr. Csóka Szilárd ingatlanszakértő szerint a 70-80 millió forint feletti házakat bátran illethetjük ezzel a jelzővel, de akár 130 milliót is kiadhatunk egy győri luxusvillára.

Köztünk élnek

Laikusként azt hihetnénk, hogy a luxusingatlanok elsősorban például a győrújbarát-hegyi lankákon leledzenek, pedig nem ez a jellemző: a szakértő szerint a városon belüli ingatlanok sokkal nagyobb értéket képviselnek. Nem érdemes például valamelyik Győrhöz közeli, egyébként felkapott településen felépíteni hatvanmillióból egy házat, ellenben egy győr-belvárosi vagy -nádorvárosi villával, amelynek értéke folyamatosan nő. A belváros mellett Szabadhegy és Révfalu is nyerő.
Szeretett Győzikénkkel ellentétben a luxusvillák tulajdonosai nem hívei a rongyrázásnak, legalábbis ami az utcafrontot illeti: a tulajdonosok általában arra törekednek, hogy kívülről ne látszódjék a luxus; van olyan épület, amely első blikkre inkább tűnik szolid családi otthonnak, mint luxusvillának - egészen addig, amíg fel nem világosítanak, hogy csak a konyhaberendezés több mint tízmillió forintot kóstál...

Uszoda a ház alatt

A fényűzés kívülről nem látszik
A 300-600 négyzetméteren már elfér egy s más, mondjuk 5-6 hálószoba, szauna, télikert, külön bejáratú fitness-terem - hogy legyen hol levezetni a stresszes hétköznapokat -, de van olyan győri ingatlan, ahol közel 50 négyzetméteres, feszített víztükrű medence rejtőzik a ház alatt. Ízlések és pofonok persze különbözők: van, aki ragaszkodik hozzá, hogy a hálószobából egyenesen a japánkertbe léphessen, más úgy érzi, az angol selyemtapétával burkolt billiárdszoba nélkül nem lenne teljes az élete.
Dr. Csóka Szilárd szerint luxusingatlant venni kifejezetten megéri, ha ugyanis mai áron, 30-40 millió forintért vásárolnánk meg a nagyértékű telket, a villa felépítése nagyságrendekkel többe kerülne, mint ha "készen" vesszük meg. Nem beszélve az olyan "apróságokról", amelyek tovább fokozzák az épület diszkrét báját; ilyen például az egyedi készítésű, ötmillió forintot érő Zsolnay-cserépkályha, vagy az egzotikus növényekkel teli télikert.

Kereslet ennek ellenére nem nagyon van ezekre a házakra, inkább bérlik őket. Elsősorban a városban letelepedett multicégek vezetőinek; az egyik külföldi nagyvállalat magyarországi igazgatója például havi 500 ezer forint lakbért fizet egy 350 négyzetméteres, révfalusi házért.

Pörköltszaft nélkül

A legjobb anyagokat meg kell fizetni
Ha éppen meg vagyunk szorulva, villa helyett luxuslakásba is költözhetünk, csekély 35-60 millióért. A lényeg, hogy felkapott városrészben legyen, s nem elég, ha maga a lakás elit - az egész háznak annak kell lennie, mélygarázzsal, lifttel, exkluzív kialakítású lépcsőházzal. Hiába öljük bele ugyanis teljes családi örökségünket egy sokmilliós apartmanba, ha a földszintről felszivárog Gizi néni pörköltjének illata. Ezért ódzkodnak a befektetők attól, hogy megvásárolják és felújítsák a klasszikus belvárosi, polgári lakásokat, sok esetben ugyanis az egész épület olyan rossz állapotban van és technikailag elhanyagolt, hogy a kialakított luxuslakás eladhatatlan lenne. Egyre több külföldi ismeri fel, hogy felesleges pénzét érdemes győri ingatlanba fektetni. Az osztrákok például kizárólag belvárosi lakásokra vadásznak, de megjelentek az írek és az olaszok is a piacon.

"Vendége van, uram!"

Itt is igaz, hogy nem a méret a lényeg, a luxus ugyanis nem feltétlenül függ az alapterülettől - nem is hinnénk, mennyi pénzt be lehet "zsúfolni" akár egy ötven négyzetméteres apartmanba is! A legmodernebb technika, a gépészet teljes automatizálás, a jacuzzi és infraszauna például sokat dobnak az értéken, s az is alapkövetelmény, hogy mindenből a legjobb alapanyagot használják fel; laminált parketta helyett például eredeti ausztrál eukaliptusz padlót.

Az igazi fíling persze az, ha maga a portás jelenti be, ha az anyukánk érkezik látogatóba. A portaszolgálatot, közös medencét és konditermet is kínáló társasházak lakói nemcsak lakást, hanem életstílust is vásárolnak - igaz, egyelőre nem Győrben, az ilyen kiegészítő szolgáltatásokat nyújtó ingatlanokra ugyanis még nincs fizetőképes kereslet a városban.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

SMS 06.14.

Tovább olvasom