Kisalföld logö

2017. 08. 18. péntek - Ilona 18°C | 32°C Még több cikk.

SMS 05.26.

Ötlet a spórolásra

 • A képviselők létszámával kapcsolatban. 120 fő a parlamentbe! A fizetést pedig a minimálbérhez kötni! A miniszterelnöknek max. 10-szeres szorzó. Egyetlen egy önkormányzati képviselőnek sem járhatna fizetés. Ezzel lehetne igazan spórolni.
Egy fizetés nélküli önkormányzati képviselő

Pozsonyi visszhangok

 • A győri emlékmű sértette volna a szlovák turisták érzékenységét a város vezetői szerint. Pozsonyban senki nem törődik a magyar turisták érzékenységével.
OE

 • Amit Pozsonyba érdemes megnézni, azt mind a magyarok építették, csinálták, azért nem engedik nekünk megnézni. A szlovák is tudja, hogy hiába van náluk, az akkor is magyar.
Egy magyar

 • A szlovákok ellenségesek velünk, ha átmegyünk Pozsonyba, pedig annak idején tőlünk  „kaptak" egy országot.
Sajnos

 • Mi minden nációt befogadunk, de belénk mindenhol csak rúgnak. Nem kéne kicsit változtatnunk, hogy ez ne így legyen.
Marika

 • Magyarok! Kormányunk nem tesz semmit a magyarok külföldi megaláztatása ellen. Viszonozni kellene, fogdába vinni 3 szlovákot, 6–8 órára. Okot mindig lehet találni, hogy miért. Csak merni kell visszavágni!
Lövér

 • Pozsonyi téma: nálunk ezt jogellenes fogva tartásnak nevezik, és komoly büntetés a következménye. Talán náluk legális?
macskafejű

 • Pár éve Pozsonyban téglával dobálták meg az autómat. Nem háborogtam, mert nem vagyok már büszke magyar, csak elesett utolsó uniós tag!
L

 • Ez jó! Csáky Pál, Szlovákia magyar miniszterelnök-helyettese kért bocsánatot a magyaroktól. Hmm, magyar a magyaroktól! Ez már a megalázás csúcspontja. Szégyen.
Figyelő

Üzenetek erről, arról

 • Az Égáz most már kéthavonta küld  30.000 ezer forintos csekket. Ha ezt is befizetem, mi marad a rokkant nyugdíjból a többi kiadásra? Igaz, a következő már csak 4000 forint! De addig miből élünk? Miért nem lehet 2–3 havi részletre elosztani!
Feró, Győr.

 • Apának üzenem Csanakra, ne aggódjon, a permet egyáltalán nem art a szúnyogoknak!
Belvárosi

 • Ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, hogy a segítségemre siettek a marcalvárosi aluljáróban. Jó érzés, hogy vannak segítőkész emberek.
Ájulós kismama

 • A Gyárváros–Kiskút utcai óvoda kiscsoportos óvónénijének szeretném megköszönni kislányom búcsúztatóját. Jó érzés, hogy vannak ilyen lelkiismeretesen dolgozó óvónénik és dadusok.
Egy meghatódott anyuka

 • T. Szabóné! Igaza van. A visszaélések elítélendőek, de az irigység is. Próbáljon 1–2 órát féllábon állva csinálni valamit, elmúlik az irigysége.
Igazi rokkant

 • Szeretnénk megköszönni a móvári Hanság Múzeum dolgozóinak az érdekes és látványos régi gyermekjátékokból rendezett kiállítást. Külön élmény volt gyermekeink számára a régi játékok bemutatása és kipróbálása.
A Levéli Óvoda Őzikés csoportja

 • Nem a nagy múltú iskolák nyolc évfolyamos képzését, hanem a nevenincs oktatási központok középfokú osztályait kell megszüntetni
Gabi

 • Belvárosi kereskedők? Vannak még olyanok? Siránkoznak, hogy a Plázák és bevásárlóközpontok elviszik a vevőt? Tíz éve fel kellett volna ismerniük, hogy a nyitvatartási időt meg kellene hosszabbítani este 8–9-ig. Aki dolgozik napközben, csak zárt üzleteket találhat estefelé. Napközben pedig a parkolójegy ellentételezéseként adhatnának például 1 vásárlásnyi időkedvezményt, például 150 forintot. Ennyi az egész. Ezek a gazdag belvárosi butikosok már nem a mai világ kereskedői. Üdv.:
1Vevő

 • Tűzoltófeleség! Jellemtelen az, aki kenőpénz fejében leszázalékoltatja magát, hogy nyugdíjba mehessen. Ez egy biztos pénzforrás. Mellette elmegy dolgozni, mely béréből már nem vonnak semmi járulékot, maximum 15 százalék eva-t. A nem nyugdíjas béréből a nyugdíjalapba még tudnának betenni, ha lenne munkahelye. Ha meg annyira lestrapált a sok oxigéntől, akkor hogy tud ugyanolyan munkát vagy nehezebbet bevállalni? A sok pénznél jobb a még több! Amíg ezt a sumákságot meg lehet tenni, addig meg is teszik.

 • Ha valóban nem ő a használó, akkor jelentkeznie kellett volna a rendőrségen,  „hogy nekem is van ám ilyen autóm, de nem én használom, tiszta vagyok!"'
Tibi, Győr

 • A győrzámolyi faluvezetés komolyan elgondolkodhatna azon, hogy illendő lenne egy bölcsődét létrehozni a magas kisgyermek létszámnak köszönhetően.
Ex-városi

 • Tisztelt S.M.! Olyan számítógépes számlára hívtam fel a figyelmet, amit az APEH nem ismer el, másképp nem büntetett volna. De úgy látszik, nem ért semmit.
Vásárló

Mindennapi bosszúságok

 • Elmúlt a kampány, megszűnt a kátyúzás! A feszültség kiverte a biztosítékot. A kárt a közlekedő fizeti? A biztosító 99 százalékban kihátrál.
 Ö 68.

 • Bosszúság! Kedves Mindenki! Figyeljenek jobban a vákuumcsomagolt húsokra, mert úgy néz ki a címkén jelzett szavatosság nem fedi a valóságot! Ne dőljünk be a reklámszövegeknek.
Sz.A., Sopron

 • Minden tiszteletem a rendőröké, de ők is megtanulhatnák a kreszt. A minap a Baross-hídról jöttem tanulóvezetőként, és a Gárdonyinál baleset miatt rendőrök terelték a forgalmat. Keresztező vállal (ami továbbhaladási tilalmat jelent ugyebár) integet, hogy menjek. Forgalmi vizsgán emiatt engem buktatnának meg...?
BeE

 • Ha az önkormanyzat ki tudja tenni a közleményt az óvoda falára, hogy emelik az óvodai ellátást a gyerekek után, akkor lenne annyi gerinc mellétenni az indokot is. Gusztustalan dolog, annyi szent. Dehát ez a faluvezetés ilyen. Korrupt és gusztustalan! Remélem, magukra ismernek.
Bosszús
Sportos üzenetek

 • Szerintem nem az a baj, hogy Bokit idehozzák, inkább az, hogy nem hoznak mellé egy fiatal klasszisjelöltet. Aki tanulhatna, rutint szerezhetne, és egy év múlva. Herrel együtt szuperek lennének!
KoPé

 • Kedves Lpg! Győrnek nem csak kézicsapata van! Ezt jó lenne, ha észrevennétek! Más sportolok a megélhetésért küzdenek! Ugyanolyan eredményekkel!
Egy sportoló

 • Ödi, ne merészeld bírálni a Róth Kálmánt! Majd ha végigcsinálod azt amit ő elért ezzel a csapattal, akkor bírálhatod. Addig is szidd inkább az MKSZ-t!
Győri szurkoló

 • Görbe köszönöm, hogy maradsz! ETO szurkoló.
Bubu

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kilakoltatnák a vadházasságban élő amerikai párt

Pénzbüntetés fenyeget egy amerikai családot, mivel házasságon kívül nevelnek gyerekeket. A… Tovább olvasom