Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Rátámadtak a rendőrökre a fatolvajok

Rátámadtak az intézkedő rendőrökre a tetten ért fatolvajok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - közölte a rendőrség az MTI-vel kedden.

A tolvajokat a Szakáld és Hejőbába közötti útszakaszon érték tetten a rendőrök, miután egy szolgálaton kívüli kollégájuk jelezte a lopást. A tiszaújvárosi kapitányság járőrei a tolvajok személykocsijának utánfutóján mintegy három mázsa frissen vágott fát találtak.

Az autónál álló két férfi a rakomány eredetével nem tudott elszámolni. A férfiak támadóan léptek fel, ezért a rendőrök gázsprayt használtak, majd előállították őket - mondta Gaskó Bertalan, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

A rendőrség a 26 éves és a 44 éves mezőcsáti lakossal szemben a lopás mellett hivatalos személy elleni erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárást kezdeményezett a Miskolci Nyomozó Ügyészségen.

Olvasóink írták

  • 10. janika 2010. február 10. 12:45
    „A rendőr oda meg a hova küldik! Hogy hova küldik az meg a vezéreik döntése a politikusok "tanácsaira". Hol mi fatolvajok és egyéb lakossági megkárosítók üldözése és megszüntetése, hát az nem egy elrendelendő ok ebben az országban.
    Győr-Csorna környékén meg a becsapott,átvert kispénzű nyugdíjasok nem is mernek a rendőrséghez fordúlni ez ügyben,mert attól félnek, hogy Ők lesznek gyanusítva,hogy nem is fizették kl az oda nem szállított fát!”
  • 9. szocdem 2010. február 10. 11:02
    „"Van fegyverük, de már félnek használni, mert egy fegyverhasználat után következik a sokáig elhúzódó vizsgálat. "

    Ajaj! A fegyvert nem tyúktolvajok ellen találták ki tovarisok!
    Egyébként a valódi rendőrnek egy kis spray vagy a botja épp elég pár tyúktolvaj kordában tartásához. A rendőrnek nem azért nincs tekintélye mert nincs joga (pont hogy több van mint kéne) hanem azért mert az általában visszaél vele!!!! Azért nem a hatalom a bűnös, hanem a hülye aki azt hiszi hogy a rendőrnek mindent szabad!”
  • 8. Csetneky 2010. február 10. 10:43
    „a szeme közé.

    Csak hogy befejezzem a mondatot. Miért kellett ezt moderálni? "a szeme közé" Melyik szó nem tetszik benne? Egyszerűen nem értem.”
  • 7. Balfácán 2010. február 10. 09:42
    „Van fegyverük, de már félnek használni, mert egy fegyverhasználat után következik a sokáig elhúzódó vizsgálat. Melyik rendőrnek van erre szüksége? Ma Magyarországon a felső vezetésnek köszönhetően a rendőröknek nincs tekintélye, mint régen. Nyugodtan járhatnának akár vízipisztollyal is. És akkor még nem említettem, hogy minden ember utálja a magyar rendőrt, mert minden apró-cseprő hibáért vigyorogva kiabálja, hogy "harmincezer!" Tisztelet a kivételnek...”
  • 6. Baradlay 2010. február 10. 04:27
    „Nem ertem,a magyar rendoroknek nincs fegyvere!!!!!!!!!!!!”
  • 5. hehe08 2010. február 09. 21:48
    „<moderálva>
    mert akkor lenne elrettentő ereje....
    de így csak ejnye-bejnye lesz ha lesz.....”
  • 4. Csetneky 2010. február 09. 21:48
    „A gázspray sem rossz - főleg ha elegendőnek bizonyult - de azért az igazi a figyelmeztető lövés <moderálva>”
  • 3. SC 2010. február 09. 20:10
    „Miért érzem úgy,hogy egy" különleges" náció egyedeinél semmi tiszteletük nincs már a rend őreinek?
    Régebben nem így volt,volt is rend.”
  • 2. MotorosPista 2010. február 09. 19:21
    „Megérdemlik!!”
  • 1. obama 2010. február 09. 16:56
    „ja be vittek oket gondolom egy kis verest is kaptak.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elhunyt Boytha György, az Artisjus korábbi főigazgatója

Életének 81. évében elhunyt Boytha György; az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület korábbi főigazgatóját vasárnap érte a halál. Tovább olvasom