Kisalföld logö

2016. 12. 09. péntek - Natália -4°C | 7°C

Rákgyógyítás, egyénre szabottan

Egy szegedi rákkutató Amerikában részt vett egy olyan enzim felfedezésében, amely kijavítja a sejtek károsodott örökítőanyagát.

A felfedezés hozzásegíti a rákgyógyítást a személyre szabott, mondhatni precíziós módszerek alkalmazásához.

Elveszti kontrollját

– A genetikai program, melyet az osztódás során továbbad az utódsejteknek, már nem ugyanaz, mint az eredeti – mondja dr. Haracska Lajos, az MTA Szegedi Biológiai Központjának főmunkatársa, a rákkutatással foglalkozó mutagenezis- és karcinogenezis-csoport vezetője. A sejt elveszti kontrollját, elkezd korlátlanul szaporodni, túlnövi a többi sejtet – s ez már maga a rákos folyamat. De vannak olyan anyagok, a DNS-polimerázok, melyek kijavítják, visszaigazítják a megváltozott sejtek örökítőanyagát az eredetire. A bőrrák esetében az egyik ilyen enzim a polimeráz-h (a „h" itt görög betű, éta), melynek felfedezésében dr. Haracska Lajos is részt vett – más rákfajták esetében más polimerázok.

A javítórendszerek sérülnek

Az, hogy valakinek a szervezetéből eleve hiányozzék valamely polimeráz, nagyon ritka genetikai betegség, az ebben szenvedő emberek korán meghalnak, így nem öröklődik tovább e hiányosság. Sokkal gyakoribb azonban, hogy a polimeráz megsérül az élet során jelentkező káros folyamatokban – bőrrák esetében elsősorban az UV-sugárzás a károsító tényező –, és már nem tudja megfelelőképpen kijavítani a mutációt. Más DNS-polimerázok igyekeznek átvenni a javító szerepet, de nem igazán tudják, hiszen nem erre szakosodtak. Különböző változásokat ejtenek az örökítőanyagon – s így már a megváltozott, hibás DNS osztódik. Az eredetileg egyetlen hibás sejtből kettő lesz, a kettőből négy, a négyből nyolc, a nyolcból tizenhat... És a kezdeti hibák újabb és újabb hibákkal egészülhetnek ki az osztódás során – így kezdődik, így válik egyre súlyosabbá a rákos folyamat.

A károsodás gyökere

Mi a mutációjavító polimerázok jelentősége? Mintavétellel megállapítható, jelen vannak-e a sejtben, valamelyikük megsérült-e, hibás-e. A rákdiagnózis tehát sejtszinten történik, s ez nagymértékben pontosítja a rákterápia jellegét. Mivel pontosan tudni, mi a károsodás gyökere és az hogyan hat, lehetségessé válik olyan módszert választani, ami csak a rákos sejteket pusztítja, ami csak a káros folyamatra hat, nem pedig minden másra is. A jelenleg használt legtöbb rákterápiás módszer az egész szervezetre hat, mely a rákos sejteket ugyan megöli, de emellett az egészséges sejteket is károsítja. Sőt, újabb rákos folyamatok kiindulását okozhatja. Az orvos mégis kénytelen a rendelkezésre álló módszert alkalmazni, hiszen a közvetlen életveszélyben lévő rákos beteget mindenképpen meg kell menteni.

Néhány év múlva

Mikorra terjed el Magyarországon a mutációjavító polimerázok jelenlétét, károsodottsági fokát vizsgáló s a terápiát ehhez igazító, egyénre szabott, „precíziós gyógyítás"? Néhány év múlva már hozzáférhető lesz.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mi érdekli a befektetőt?

A Magyarországon regisztrált vállalkozások 29 százaléka Budapesten talált otthonra 2005-ben, s csak… Tovább olvasom