Kisalföld logö

2018. 06. 19. kedd - Gyárfás 19°C | 28°C Még több cikk.

Politikai vita miatt fejezte le barátnőjét a volt gárdista?

Kalocsa - Elmeszakértővel is megvizsgáltatják a rendőrök a kalocsai A. Pétert, aki hétfő este levágta a barátnője fejét, majd egy horogkeresztes zászlóval borította be.

Csütörtök, 6 óra 53 perc

A Bors információi szerint éppen azért végzett szerelmével a Magyar Gárda felvonulásain büszkén menetelő fiatalember, mert a kislány szakítani akart vele szélsőséges nézetei miatt. A Magyar Gárda elhatárolódik: egy éve nem tagjuk A. Péter, tettét elítélik.

A szélsőjobbos elveket valló, a Magyar Gárdával tavaly májusban Kalocsa főutcáján masírozó Péter – mint tegnap megírtuk – végzett 19 éves szerelmével, Gyöngyvérrel.

A hentesként a kalocsai húsüzemben dolgozó fiatalembernek nem okozott gondot a kivégzés: könnyedén leszúrta a lányt, majd a gége felől átvágta a nyakát a túlélő tőrrel. Az este 6 óra körül történt gyilkosság után összepakolt, majd éjjel felkereste édesapját a lakásán, hogy tanácsot kérjen tőle: mit tegyen.

Az idős férfi beszélte rá arra, hogy adja fel magát, és be is kísérte a rendőrségre. - Úgy hallottam, Péter ittas volt, amikor elkövette a bűncselekményt, és azt mondja, emiatt semmire sem emlékszik a történtekből – tudta meg a bulvárlap tegnap a kalocsai A. családhoz közel álló forrásból.

A fiatal férfi évek óta szélsőséges elveket vallott: tavaly a budapesti meleg-tűntetésen is összeütközésbe került homoszexuálisokkal, amiért őrizetbe vették a rendőrök, s ezzel még kérkedett is Kalocsán. Szinte mindig fehér inget, fekete ruhát, fekete sapkát és csizmát viselt.

Korábban

Horogkeresztes zászló - "sem megerősíteni, sem cáfolni"


Mihályné Bornemissza Eleonóra, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére azt mondta, hogy a gyilkosság oka az eddigi adatok szerint szerelemféltés. Az ügy részleteivel kapcsolatos információkról kegyeleti okokból nem adhatott tájékoztatást.

Azokat a sajtóinformációkat, hogy a holttestet állítólag egy horogkeresztes zászlóval takarta le a gyilkos, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. (Forrás: FH)

Megszólalt a meggyilkolt lány testvére

Hátborzongató emberölési ügyben nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy kalocsai férfi ellen, aki áldozatát horogkeresztes zászlóval borította be - a férfi gárdista volt.

Szélsőjobboldali társaságba keveredett, szülei és barátai hatására viszont szakított a szélsőséges eszméket valló barátjával, ezért kellett meghalnia rokonai szerint annak a lánynak, akit brutálisan megöltek hétfőn, Kalocsán.

"A Magyar Gárda megdöbbenéssel értesült a Kalocsán történt brutális gyilkosságról, azt mélységesen elítéli.

Mivel több híradásban is úgy számoltak be a kegyetlen bűncselekményről, hogy azt a Magyar Gárda egyik tagja követte el, fontosnak tartjuk közölni, hogy az elkövető 2008. szeptembere óta, mely során a Magyar Gárda belső szabályozását megszegő, az alapítók eredeti célkitűzéseit megtagadó személyek egy része kizárással, más részük önként távozott, nem tagja Mozgalmunknak.

A lemondott főkapitány (Dósa István) nevével fémjelzett, magát Magyar Gárda "Őrző szárny"-nak nevező mozgalom tagjaiért, az ő cselekedeteikért a Magyar Gárda Egyesület és a Magyar Gárda Mozgalom felelősséget nem kíván és nem is tud vállalni.

Magyar Gárda Mozgalom
Országos Sajtóiroda"

Forrás: magyargarda.hu

A meggyilkolt lány testvére azt mondta: azért nem zárkóznak el a nyilvánosság elől, hogy felhívják a szülők figyelmét, milyen veszélyeket rejthet, ha gyermekük hasonló társaságba keveredik.

KALOCSA: Ezt írta a hely lap >>




A meggyilkolt lány testvére szerdán elmondta, hogy a család és a barátok is próbálták lebeszélni a lányt a fiúval fenntartott kapcsolatról. Elmondása szerint a barát szélsőjobboldali eszméket vallott, már a lány is kezdte átvenni öltözködését, a fekete bakancsos, fekete ruhás viseletet.

A család hatására végül a lány hétfőn szakított a fiúval, aki vélhetően azért ölte meg, hogy ha nem lehet az övé, akkor másé se legyen - mondta a testvér. A fiatalember összeszurkálta a lányt, és csigolyáig átvágta a torkát.

A lány testvére azt mondta: azért beszél most nyilvánosan a történtekről, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, hogy minden eszközzel védjék meg a szélsőjobboldali társaságoktól gyermekeiket.

Korábban

Hátborzongató emberölési ügyben nyomoz a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy kalocsai férfi ellen.

A Bors információi szerint a szélsőjobbos elveket valló, magyar gárdista fiatalember a gyilkosság után levágta barátnője fejét, majd a holttestet horogkeresztes zászlóval borította be.

A gyilkosság a Bátyai utca egyik társasházának első emeletén történt, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn egy közleményben annyi információt adott a történtekről, hogy a megyei rendőrség bűnügyi osztálya emberölés miatt nyomoz egy kalocsai férfi ellen.

A rendőrségi közlemény szerint hétfőn este hat előtt veszett össze a 19 éves bátyai lány és a 22 éves kalocsai fiatalember. A veszekedés odáig fajult, hogy férfi többször is megszúrta a nála lévő tőrrel a barátnőjét. A lány a helyszínen meghalt.

A Bors úgy tudja, hogy az elsőéves főiskolai hallgató I. Gyöngyvért féltékenységből ölte meg A. Péter, aki tavaly május elsején részt vett Kalocsán a magyar Gárda felvonulásán. A gyilkosság helyszínéül szolgáló lakást a férfi bérelte 2-3 hónapja. Az egyik szomszéd állítólag fültanúja is volt az emberölésnek: halotta a lány sikoltásait.

A rendőrség a nyomozás érdekeire és kegyeleti okokra tekintettel nem közölt további részleteket a gyilkosságról.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szülők-diákok figyelem: íme, a megyei sulik eredményei

Győr-Moson-Sopron - A Győr-Moson-Sopron Megyei Pedagógiai Intézet munkatársai összegyűjtötték a 2008… Tovább olvasom