Kisalföld logö

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 20°C Még több cikk.

Pert vesztett a Jobbik Karsai László történésszel szemben

Bár első fokon a Jobbiknak adtak igazat, a jogerős ítélet szerint a történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak minősítette a pártot.
Elutasította a Jobbiknak Karsai László történész ellen benyújtott keresetét a Fővárosi Ítélőtábla kedden. A jogerős ítélet szerint a történész a véleményét közölte, amikor egy tévéműsorban neonácinak minősítette a pártot, a bíróság pedig nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen történelmi, társadalmi vitában állást foglaljon - olvasható az Index és a nol.hu tudósításaiban.

A Jobbik jó hírnév megsértése miatt indított pert Karsai László ellen, aki 2011. december 14-én, az ATV Start című reggeli műsorában neonácinak minősítette a pártot.

Karsai László ügyvédje a perben többi között azzal érvelt a kereset elutasítása mellett, hogy a per tárgya nem annak eldöntése, a Jobbik neonáci-e vagy sem, hanem a "tudományos szólásszabadság".

Az első fokon eljárt Fővárosi Törvényszék tavaly márciusban még a Jobbiknak adott igazat, és megállapította, hogy Karsai László megsértette a Jobbik jó hírnév védelméhez fűződő jogát, amikor a szóban forgó tévéműsorban neonácinak nevezte a pártot. A nem jogerős döntés szerint a történésznek magánlevélben kellett volna kifejeznie sajnálkozását, melyet a párt nyilvánosságra hozhat.

Takács Péter Attila bíró akkor többi között azt fejtegette, hogy a kérdéses műsor alapvetően a Horthy-korszak restaurációjára tett kísérletekről szólt, és ebben az összefüggésben a történész pártra vonatkozó, egyetlen jelzős szerkezetből álló véleménynyilvánítása "teljesen öncélú és ezért indokolatlan". Mindez azonban az elsőfokú ítélet indoklása szerint "nem azt jelenti, hogy korlátozást szenvedne a tudomány, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága".

Karsai László fellebbezése alapján került az ügy másodfokon a táblára, amely kedden az elsőfokú döntést megváltoztatva elutasította a párt keresetét.

Sajtóhírek szerint a másodfokú bíróság rámutatott arra, hogy Karsai a véleményét közölte, a véleménynyilvánítás pedig megkérdőjelezhetetlen alkotmányos alapjog. A tábla azzal is indokolta döntését, hogy a "neonáci" fogalma nem tisztázott, bizonyos eszmerendszerek a mai helyzetben más jelentést kapnak. Továbbá igaz ugyan, hogy Karsai elmulasztotta érvekkel alátámasztani, miért tartja neonácinak a Jobbikot, ám a bíróság nincs abban a helyzetben, hogy egy ilyen történelmi, társadalmi vitában ítéletével állást foglaljon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: 2010 után helyreállt a jogállamiság

Kiemelte, ez nem történhetett volna meg a rendvédelmi szervek nélkül, mert a jogszabályok és… Tovább olvasom