Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

Ötven felett vége mindennek?

Győr-Moson-Sopron - Hiába a vezetői tapasztalat, a szakmai gyakorlat, a nyelvtudás, ötven felett az álláskeresőt Seffer Gábor szerint különböző ürügyekkel lerázzák. A leépítésekkor többen nyugdíj előtt kerültek az utcára és aggasztja őket, mennyi lesz így a járandóságuk.

Fő- és mellékállása is volt, mindkettő jó, stabil hely, mégis megszűnt minden munkalehetősége – Seffer Gábor négy éve hiába keres állást, pedig folyamatosan írja a pályázatokat. ˝Ötvenhat éves vagyok, szinte lehetetlen ennyi idősen ismét elhelyezkedni, amint megtudják a koromat, vége mindennek˝ – állítja a soproni férfi. Persze nem mondják neki, hogy a kora miatt nem veszik fel, legfeljebb olyasmit, hogy ˝épp nem rá esett a választás˝, de az ok szerinte kikövetkeztethető.

Az életkorával szembeni fenntartások Seffer Gábor szerint kikövetkeztethetők az arckifejezésekből és abból, hogy gyakran be se hívják. Pedig idegenforgalmi területen vezető beosztásban dolgozott, diplomával, szakmai gyakorlattal rendelkezik, angolul, németül beszél.

„Az idősebbek kevesebbért is elhelyezkednének, csak érezhessék, hogy szükség van rájuk˝- mondta Seffer Gábor.
– Egyszer a lakhelyemtől több mint száz kilométerre három és fél hónapig munkaszerződéssel foglalkoztattak, de nem fizettek ki. Sopron környékén visszaesett az idegenforgalom és sok fiatal hazajött, aki Ausztriában dolgozott. Inkább ők kapnak állást – mondta Seffer Gábor, aki egyébként fiatalos, mindennap sportol, ezért azt gondolja, egészségi-fizikai állapota nem lehet ellene kifogás. Szerinte az idősebb munkaerő jellemzően lojálisabb, megfontoltabb, ritkábbak a családi gondok. Kevesebb pénzért is elhelyezkedne, mint korábban, csak érezhesse, hogy szükség van rá és persze a nyugdíj miatt is jó lenne. Kérte, járjunk utána, e téren mennyire kerül hátrányba 34 évnyi munkaviszony után.

Dolgozni szeretne: Seffer Gábor fiatalos, mindennap sportol, egészségi-fizikai állapota szerinte nem lehet ellene kifogás. Fotó: M. D.
Dolgozni szeretne: Seffer Gábor fiatalos, mindennap sportol, egészségi-fizikai állapota szerinte nem lehet ellene kifogás. Fotó: M. D.

Horváth Imréné, a Nyugat-dunántúli Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóhelyettese kiszámolta: az 1953-ban születettek esetében az öregségi korhatár 64 év 183 nap. Ehhez 20 év szolgálati idő kell. 34 év szolgálati idő nem elegendő az előrehozott öregségi nyugdíj megállapításához. Tehát még szolgálati időt kell szereznie. Vagy meg kell várnia az irányadó öregségi korhatár betöltését.

A jelenleg hatályos jogszabályok alapján az öregségi nyugdíj mértéke a megszerzett szolgálati időtől és az átlagkeresettől függ. A nyugdíj alapjául szolgáló átlagkeresetet 1988. január 1-jétől a nyugdíj megállapításának kezdő napjáig kifizetett jövedelmek alapján, a törvényben meghatározottak szerint kell kiszámítani. Minden biztosítási jogviszonyból származó nyugdíjjárulék alapját képező keresetet figyelembe vesznek és az osztószám képzésénél nem veszik figyelembe azokat a napokat, amire az illetőnek nem volt jövedelme. Így a nyugdíjazást közvetlenül megelőző években elért, korábbiakhoz képest aránytalanul kevesebb jövedelem általában negatív irányba befolyásolja az átlagkeresetet.

Olvasóink írták

33 hozzászólás
12
  • 33. Anikó69 2009. július 30. 14:41
    „Az országban már úgy lesz mint régen a négereknek a rabszolgaságban.
    Egy ismerősömtől hallottam hogy ebben a nagy melegben jár szőlőbe dolgozni kis könyvvel és a vállalkozó nemhogy nem visz nekik vizet,hanem még amit otthonról elvisznek magukkall vizet,abból sem ihatnak,nem engedi megállni őket,hajtja hogy haladjanak gyorsabban a szőlő sorokban.
    Már csak egy hajszál választja el a rabszolgaságtól.”
  • 32. janika 2009. július 29. 23:18
    „Kedves /goldmund/ A véleményed szerint ebbe bele kell nyugodni a magyar demokráciában? Már kötelező is bér-rabszolgának lenni?”
  • 31. Bárándi 2009. július 29. 21:39
    „Pályakezdőt a tapasztalat hiánya miatt, nőt, mert szülni fog, anyát, mert gyermeke van, 40 év felettit, mert már idős, kövéret, mert nem mutatós, kismellűt, mert nem dekoratív..... Szerintem pedig pont ők a biztos munkavállalók. Van miért vagy kiért stabilan, hosszú távon hajtani. Egy 30 éves már tapasztalatot gyűjtött egyedülálló férfi bármikor átmegy egy másik céghez kicsit jobb fizuért, mert megteheti, hogy ugrál....
    Becsüljük meg a megbecsülendőt kedves munkáltatók!”
  • 30. Goldmund 2009. július 29. 16:37
    „28.hsz-ra: "Az érdekeltségi körökkel bezárult a magyar munkavállalók sorsa. Nekik találták ki a minimál bérezést amivel, kiszúrják a szemüket!"
    Szerintem azért jó dolog, hogy van minimálbér. Ha nem lenne, akkor még kiszolgáltatottabbak lennének a munkavállalók.”
  • 29. Anikó69 2009. július 29. 16:22
    „Sajnos igaz amit leírtál janika.
    Ott fenn csak saját magukkal foglalkoznak.Nekik meg van a jó életük,más nekik nem számít.”
  • 28. janika 2009. július 29. 16:08
    „Sajnos elég rég óta nincs értéke sem a munkának sem a munkásnak! A hatalom váltogatókat pedig ez nem érdekli.
    Ha az államunk vezetőit érdekelni a munkáltatóknak kiszolgáltatott munkavállalók sorsa, akkor tenne is érte.
    Az érdekeltségi körökkel bezárult a magyar munkavállalók sorsa. Nekik találták ki a minimál bérezést amivel, kiszúrják a szemüket! Nem is beszélve itt a fekete és a szürke foglalkoztatásról! Beszélnek róla telelget az illetékesek a helyett, hogy felszámolnák! Ezért nem törödnek azzal sem, hogy egyre kevesebb pénz folyik be az egészség ellátásba és a nyugdíj folyósítóba! Sokkal könnyebb a nyugdíj korhatárt kitolni, mint a nyugdíjalapot feltöltetni! Lehet, hogy mutyiznak a seftelőkkel ? Ki tudja?”
  • 27. Anikó69 2009. július 29. 15:05
    „TeknőcErnőnek:az a kijelentésed hogy"de betanított munkás minden pillanatban lehet,tele vannak az újságok hirdetéssel" nem felel meg a valóságnak.Milyen hirdetésekre gondolsz???Allig van néha valami olyan amiben betanított munkára lehet menni.Továbbá azok a helyek ahová lasszóval keresik az embereket olyan helyek ahol még a minimálbért sem fizetik ki.Te dolgoznál minimálbér alatt?
    A távolságokról már nem is beszélve,hogy a bejárás sem lenne megoldható mindenkinek,főleg ha az útiköltséget nem is térítik meg.
    Mit gondolsz miért jönnek az Ukránok olyan helyekre?Mert ők elfogadják a minimálbér alatti kis pénzt is,mert nekik az az a pénz többet jelent,nagyobb értéke van mint nekünk az országban.Próbálj meg minimálbér alatti fizetésből kifizetni a sok számláid és egyél is valamit.”
  • 26. TeknőcErnő 2009. július 29. 14:43
    „Biztos nehéz lehet 40 felett elhelyezkedni, de azért a munkaadókat is meg lehet érteni. Én, ha munkáltató lennék, bizony előbb vennék fel ugyanarra a helyre ugyanolyan végzettséggel egy 30, mint egy 50 évest. Tudom, hogy ez a problémát nem oldja meg, de ettől függetlenül így van.
    Kalmi pedig abból a szempontból nem írt hülyeséget, hogy lehet munkát6 találni, legfeljebb nem a végzettségnek megfelelőt. Mert szállodaigazgatónak nem biztos, hogy alkalmazzák még a cikkben szereplő férfit, de betanított munkás minden pillanatban lehet, tele vannak az újságok hírdetéssel. Például a Kisalföldben olvastam, hogy a dunakiliti konzervgyárba Ukrajnából kell munkaerőt szerezni, mert magyar nem jelentkezik. Hát akkor? Ha meg az ember úgy érzi, hogy egy bizonyos szintnél ő már nem adja alább - és persze anyagi helyzete miatt ezt megteheti - akkor írni kell továbbra is lelkesen a pályázatokat.”
  • 25. Anikó69 2009. július 29. 14:23
    „A Kalmi a Jani333 női változata.
    A "Legördült a gyártósorról a 400 ezredik Audi TT" című cikknél a hozzászólásokban Jani333 azt állította hogy 3 napon belül lehet munkát találni és az aki nem talál,az tehetetlen.
    Ezzel az állításával felborzolta a kedélyeket.A Jani333 is egy szerencsés ember,mivel jó munkahelye van és jól keres.
    Érdemes elolvasni annál a cikknél a hozzászólásokat.”
  • 24. PrettyWoman 2009. július 29. 13:30
    „Én mindenkinek a véleményét tolerálom, ha feljövök erre a fórumra. Kalmi írásától viszont nekem is kinyílt a bicska a zsebemben. Valószínűleg azért, mert az nem vélemény kérdése, hanem tény, hogy közel 500 ezer munkanélküli van már Magyarországon. Nem hiszem el, hogy közülük senki nem akar dolgozni. És az is igaz, nem kell ötven felettinek sem lenni. Elég negyven felettinek lenni, már a kutyának sem kellesz. Engem sem érdekel a segély, én DOLGOZNI szeretnék. Az emberben más motiváció is működhet, nem csak a pénzkeresési. Szeretné az ember hasznosítani, amit megtanult. Mindenki vágyik új kihívásokra, kreativitásra, megmutatni, hogy mit tud, sikerélményekre, stb. Hogy hiányozzon valahonnan, tartozzon valahová. De nagyon nehéz és egyre nehezebb lesz. Én szívesen belevágnék bármibe, de már annyi mindent tanultam, amiről kiderült, hogy már abból is sok van. Egyébként meg a nyelvtudás is lassan már nem előny, hanem egy olyan alap elvárás, mint régen a 8 osztályt. Én tudok nyelvet, de sok előnyét még nem vettem észre.”
  • 23. elemér 2009. július 29. 01:30
    „Ezt az uj világot amit Mo.-n majmolnak, persze a nagy Amerikátol vették át. Nem Mo.-n találták fel a spanyolviaszt. Ilyen kérdések találhatók egyes munka kérvényeken. Az lehet hogy van tapasztalatod és képzettséged, de mit képzelsz mégis hogy miért kellesz te a cégnél ? Magyarázd ezt itt meg. Ha pedig munkát kapsz akkor bármikor seggberughatunk és nemtartozunk magyarázattal. Ezt ird alá. Szerencsére engem már nem érdekel semilyen munka.”
  • 22. t0p 2009. július 28. 23:22
    „moderálva”
  • 21. Anikó69 2009. július 28. 21:32
    „Bizony igaz,a sokat betegeskedőket kipenderítik a munkahelyről a mai cégek.Nem teketóriáznak a táppénzesekkel sokat.”
  • 20. pancser 2009. július 28. 21:20
    „7-hez! Mindenki azt ír amit akar. Az aki közben betegeskedik azt nem alkalmazzák, hacsak nem valami állami állás. Egyáltalán nem igaz amit írsz! Hergeled az embereket, örülj a kitartottságodnak, bár az a sanda gyanúm, csak szimpla provokátor vagy.”
  • 19. Anikó69 2009. július 28. 20:15
    „janika nagyon igaz amit leírtál.Az ország tele van kizsákmányoló cégekkel.
    Ha fiatalabb lennék és család nélküli akkor kimennék ebből az országból valamrrre a nagy világba mert itt már csak mindig rosszabb lesz minden.”
  • 18. elemér 2009. július 28. 20:00
    „Ha idegenforgalomban vezető beosztásban dolgozott, szakmai gyakorlata van, akkor rengeteg ismerőse is kell legyen ezen a területen. Márpedig elhelyezkedésnél ez lenne a legfontosabb. Aki sokat tud az viszont veszéjes, és nem megbizható. Kap valami jobbat és tovább ál.”
  • 17. majkani 2009. július 28. 19:50
    „<moderálva> Senki sem kap munkát már negyven felett sem, ha nincs ismerőse. Sajnos tapasztalatból tudom. Én ötvenen túl menntem Angliába, mikor már pihennem kellene, mint az állami szektorban teszik.”
  • 16. gall 2009. július 28. 19:50
    „halmi..7#--<moderálva sértő>----.Ha német nyelvtudásom lenne a mostani keresetem hatszorosát kereshetném láblógatva.Nem siránkozni kell hanem azt végezni amire kereslet van.-------és miért nem tanulsz meg németül,és kereshetnél 6x annyit,mint most..?????”
  • 15. janika 2009. július 28. 19:48
    „Érdekes rajtam kívül senki sem méltatja szóra a politikai felelősséget a normális munkahelyt teremtésében! Persze, hogy van munkalehetőség, de csak is bér rabszolga sorsban! Minimál bér és a zsebből fizetés! Ez jellemző e korra! Ja és akik nem akar bér rabszolga lenni az biztos, hogy nem talál semmiféle képzettséggel sem normális állást! Senki sem törődik azzal, aki tisztességes munkáért tisztességes bért vár el és megkéri a munkálja bérét! A munkáltatókra zömmel a munkások kizsákmányolása jellemző! Oszd meg és uralkodj a módi manapság! Ez él és virul hazánkban és ez nagyon jó a politikai elitünknek! Hisz náluk a felelősség ismeretlen fogalom,vagy valakit már felelősségre vontan netán?”
  • 14. Goldmund 2009. július 28. 19:30
    „Egyetértek azzal, hogy a legtöbb középkorú ember nehéz helyzetbe kerül, ha elveszíti az állását, de a cikkben említett eseten kicsit csodálkozom. Ha idegenforgalomban vezető beosztásban dolgozott, szakmai gyakorlata van, akkor rengeteg ismerőse is kell legyen ezen a területen. Márpedig elhelyezkedésnél ez a legfontosabb.
    A pályakezdőknek pont azért nehéz, mert ha a szüleik (közeli rokonaik, barátaik) nem ilyen területen dolgoznak, akkor nagyon nehéz 50 jelentkezőből a legjobb 5-be bekerülni. Ha viszont már tudják, hogy jó szakember vagy és jól lehet veled együtt dolgozni, akkor lehet, hogy az ismerőseid keresnek meg egy ajánlattal.”
33 hozzászólás
12
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Volt élettársa felgyújtotta a dinnyeárus nőt

A volt élettársa kedden reggel feltehetően féltékenységből folyékony, gyúlékony szerrel lelocsolta, majd meggyújtotta a nőt az út melletti standjánál. Tovább olvasom