Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Nyilvános adat az állami cégek vezetőinek fizetése

Jogerősen pert nyert kedden a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) által képviselt Blikk a Magyar Posta, a Magyar Villamos Művek, a Szerencsejáték Zrt. és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. ellen. Az állami tulajdonban álló cégeknek így nyilvánosságra kell hozniuk, mennyit keresnek vezető tisztségviselőik.

A cégek jogi képviselői közül többen azzal érveltek: a jogszabályok alapján nem állapítható meg, hogy közfeladatot látnak el. A bíróság viszont elfogadta a TASZ jogászának érvelését, amely szerint az alperes vállalatok az állam feladatait látják el - tájékoztatta a Független Hírügynökséget a TASZ. A közlemény szerint több alperes elismerte, hogy a vállalat közfeladatot lát el, de szerintük ezzel a feladattal nem függ össze az, hogy a vezető tisztségviselők milyen juttatásban részesülnek.

A Fővárosi Ítélőtábla viszont leszögezte: ha valakit ilyen állami cég vezetésével bíznak meg, akkor a fizetése összefügg a közfeladat ellátásával. A jogerős ítélet szerint a cégeknek 15 napon belül ki kell adniuk a kért adatokat, a négy cégnél 12 vezető, illetve volt vezető javadalmazását - mondta el a Független Hírügynökségnek Baltay Levente ügyvéd. A MÁV is a perelt cégek között van, de a vasúttársaság már a per során, korábban kiadta a kért, négy vezetővel kapcsolatos adatokat.

A TASZ közlése szerint ez az első olyan jogerős ítélet Magyarországon, amelyben bíróság megállapította, hogy állami vagyonnal történő rendelkezésnek minősül az is, ha meghatározott vezetők közfeladat ellátásáért kapnak fizetést állami vagyonból.

Nyilvános adat az állami cégek vezetőinek fizetése

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

4-500 milliót spórolna a MÁV személygépkocsi parkján

Az év második felében lejár a MÁV személygépkocsi flottáját biztosító lízingszerződés. A vállalat… Tovább olvasom