Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Nyilatkozatba foglalja értékeit Pécs

Nyilatkozatba foglalja a baranyai megyeszékhely alapvető értékeit Pécs, a dokumentumot húsvéthétfőn fogadja el a város közgyűlése.

Páva Zsolt (Fidesz), Pécs polgármestere kedden, a Dunántúl legnagyobb városában tartott sajtótájékoztatón azt mondta: ahogy Magyarország új alapokat fogalmazott meg az új alkotmánnyal, Pécsen is fontosnak tartják a helyi közösség értékeinek, céljainak deklarálását.

"Húsz év telt el a rendszerváltás óta, de a város közvetlenül nem tudta megfogalmazni, hogy igazából mi is Pécs, kik is vagyunk mi pécsiek. Ez egy jó alkalom kifejezni, mit jelent számunkra a város, mit gondolunk róla" - mondta a politikus.

Hozzátette: egy ilyen dokumentum erősíti a polgárok közösségét, városszeretetüket, ragaszkodásukat, ugyanakkor a kívülállók számára is egyértelmű képet ad a városról, polgárairól, a közös értékekről.

Páva Zsolt kiemelte: a szövegben szerepelnek majd Pécs azon ismérvei, hogy európai város, az európai kultúra fontos helyszíne, valamint az is, hogy a béke és a szabadság, a tudomány és a szellem városa, az itt lakók pedig egy befogadó közösséget alkotnak.

"A nyilatkozatot húsvéthétfőn fogadja el a közgyűlés, majd annak példányát a városházán, jól látható helyen kifüggesztjük" - mondta.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Barroso arra számít, hogy az új alkotmány összhangban van

Továbbra is arra számít José Manuel Durao Barroso, az Európai Bizottság elnöke, hogy a hétfőn… Tovább olvasom