Kisalföld logö

2017. 12. 17. vasárnap - Lázár, Olimpia -2°C | 4°C Még több cikk.

Nyár végétől csökkennek a roamingtarifák

Nyár végétől felére-kétharmadára csökken a mobilok külföldi használatának, pontosabban uniós roamingjának ára. Becslések szerint nyolcmilliárd forint marad a magyar fogyasztók zsebében.
Európában három évig biztosan jóval alacsonyabb lesz a jelenleginél a küföldi telefonálás, miután az Európai Parlament nagy többséggel megszavazta a csökkentést előíró jogszabályt. Már augusztustól a felére csökkentett tarifákkal használhatók a mobiltelefonok a külföldi tartózkodáskor.

A fogyasztók számára a szolgáltatók által kötelezően ajánlott eurotarifa percdíja (áfa nélkül) külföldi híváskezdeményezés esetén nem haladhatja meg a 49 eurócentet (mintegy 122 forint), a hívásfogadásé pedig a 24 eurócentet (mintegy 60 forint). Ez a jelenleginek körülbelül egynegyede. A tarifacsökkenés ezzel nem áll meg, jövőre 46, illetve 22, egy évvel később 43, illetve 19 centre mérséklődik, majd utána megszűnik a felső határ, hacsak azt az egyes országok, illetve az Európai Parlament meg nem hosszabbítja.

A minden fogyasztó számára automatikusan elérhető eurotarifa mellett a szolgáltatók továbbra is kínálják majd egyéb csomagjaikat, az egyes tarifák közötti váltás pedig ingyenes, és egy napon belül teljesítendő lesz. Azok a fogyasztók, akik az uniós tarifánál is kedvezőbb díjakat fizetnek, megtarthatják korábbi díjcsomagjukat. A határ átlépésekor minden fogyasztót kötelező lesz automatikusan (SMS formájában) tájékoztatni arról, hogy az adott országban percenként mekkora összegbe kerül a roaminghívás kezdeményezése, valamint fogadása.

Az előfizetők maguk dönthetnek arról, hogy az új, olcsóbb tarifát választják, vagy megtartják korábbi előfizetési csomagjukat. Ha a fogyasztó nem jelez más döntést, automatikusan az új tarifa vonatkozik majd rá. Becslések szerint az új tarifarendszer bevezetése Magyarországon 400 millió forintnyi költséget jelent, alkalmazása pedig további évi 8 milliárd forint bevételkiesést eredményez a szolgáltatóknak.

Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter egy korábbi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az uniós roamingrendelet az uniós országokból kezdeményezett hazatelefonálás 250-650 forintos percdíjait 147 forintra, a hívásfogadás 95-220 forintos díjait pedig 72 forintra szorítja le a magyarországi mobilszolgáltatók esetében.

Pataki Dániel, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnöke közölte: a jogszabály a három hazai szolgáltatót arra kötelezi, hogy legkésőbb július végéig személyre szabott árajánlatot tegyenek ügyfeleiknek. Ezt követően igény esetén egy hónapon belül az új tarifák szerint lehet telefonálni külföldön, de legkésőbb szeptember végéig mindenkinél érvénybe lépnek az új díjszabások – tette hozzá. A mobiltávközlési szolgáltatók bevételeinek egyébként 2,5 százalékát teszik ki a roaming-bevételek.

A szolgáltatók a díjcsökkenés miatt kieső bevételeiket kompenzálhatják azzal, hogy az emberek várhatóan többet telefonálnak majd külföldről – véli a miniszter, aki bízik abban, hogy ha a díjcsökkenés nem is vonatkozik a külföldi SMS-esekre, illetve MMS-ekre, továbbá az internetezésre, de hatása idővel némileg begyűrűzik az adatforgalom
áraiba is a szolgáltatói verseny eredményeként. Az eddigi verseny jótékony hatásai között említette, hogy az elmúlt négy évben a belföldi mobiltelefonálás percdíjai reálértéken 35 százalékkal csökkentek.
Becslések szerint nyolcmilliárd forint marad
a magyar fogyasztók zsebében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mindenben sikerült megállapodni a kolíciós egyeztetésen

Július 1-jéig új mellékletekkel egészíti ki a koalíciós megállapodást az MSZP és az SZDSZ, a jövő… Tovább olvasom