Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Népszámlálás 2011-ben: ez lesz az utolsó?

A 2011-es népszámlálásnál új technikákat vet be a KSH: megjelenik az online önkitöltő kérdőív, és elképzelhető, hogy piackutató cégek kérdezőbiztosai is részt vesznek az összeírásban. Nem kizárt, hogy a jövő évi lesz az utolsó teljes népszámlálás, ugyanis tíz év múlva szakmai érvek alapján sor kerülhet a regiszteres népszámlálására - vagyis az adatok állami adatbázisból való kinyerésére - mondta a Napi Gazdaságnak Belyó Pál, a KSH elnöke.


- Véleményem szerint minden statisztikai adatnak nyilvánosnak kell lennie - idézi a Napi Gazdaság cikke Belyó Pált, a KSH elnökét -, a nyilvánosság mélységének csak az adatvédelem szabhat határt. A KSH közpénzből végzi feladatát - így az általa előállított adatoknak is nyilvánosaknak kell lenniük. A nehézséget az jelenti, hogy hihetetlen nagyságú adatbázisról beszélünk. Hosszú hónapok óta folyik a KSH honlapjának korszerűsítése, ez a munka a végéhez közeledik - de addig is, amíg az év első felében ez befejeződik, a statisztikai hivatal egyre több adatot tesz közzé honlapján.

- Szabhat-e határt a bevételi kényszer az adatközlés mélységének?

- A KSH fő tevékenységét költségvetési forrásokból fedezi - a piaci bevételeink az összbevétel 4-5 százalékára rúgnak. Csakis olyan szolgáltatásokért kérünk, kérhetünk pénzt, amelyek nem tartoznak az országos statisztikai adatszolgáltatásba - ezért azok többletmunkát igényelnek.

- Milyen mértékű a statisztikai munka informatikai támogatása?

- A KSH-ban évek óta folyik az elektronikus, online-kérdőíves felvétel - bizonyos esetekben sikeresen. A vállalati körben lassan teljes körű az informatikai ellátottság - ha másért nem, akkor az adóhivatali adatszolgáltatás miatt. A statisztikai módszertannak vannak feladatai - hisz az online adatszolgáltatások ellenőrzése más módszereket kíván -, de az informatika alkalmazása jelentősen rövidíti az adatfeldolgozást.

- Milyen módszertani újítások várhatóak a 2011-es népszámlálás során?

- A tervezett népszámlálási módszerek között is szerepel az online-kérdőív: az előzetes próbafelvételek során a KSH felmérte az önkitöltős kérdőívek létjogosultságát, s azt tapasztaltuk, hogy a lakosság akár negyven százaléka is hajlandó önkitöltős és/vagy online módon részt venni a népszámlálásban. Ezen felbuzdulva a 2011-es népszámlálás során a háztartások megkapják a kérdőívet és azt visszaküldhetik postán vagy e-mailben. A kérdezőbiztosok csak azokat fogják felkeresni, akik nem válaszoltak.

A legújabb elképzelés, hogy a kérdezőbiztosi hálózatot úgy alakítjuk, hogy minél hozzáértőbb kérdezőbiztosi gárda álljon össze. Ennek érdekében javaslatot kértünk a profi piackutatók szervezetétől, miként tudnának részt venni a népszámlálásban. A felkészült és laptoppal dolgozó kérdezőbiztosok részvétele az ellenőrzési és a feldolgozási fázis munkáit is jelentős mértékben csökkenteni tudná.

- Milyen költségei lesznek a cenzusnak?

- Ez egy nagyon olcsó népszámlálás lesz - lakosonkénti költsége öt euró -, fejlettebb uniós országok ennek három-négyszeresét is elköltik. A 17 milliárd forintos költségvetés reálértéken kisebb, mint a 2001-es népszámlálás költsége volt.

- Lehet tovább csökkenteni a költségeket?

- Uniószerte elindult egy program, amely az adatszolgáltatóktól bekért információk 15-20 százalékos csökkentését tűzte ki célul. Ennek fontos eszköze lehet az állami szervezeteknél rendelkezésre álló adatok mainál még szélesebb körű, statisztikai célú felhasználása. Ehhez azonban további informatikai, módszertani fejlesztések szükségesek. Jelenleg Magyarországon egy regiszteres népszámlálás - vagyis az állampolgárok megkérdezése nélkül az állami nyilvántartások összevetése - egyelőre nem járható út. Dániában a népszámlálás 80 százaléka regiszteralapon történik. Már most érdemes azon elgondolkodni, hogy 2021-ben hogyan lehet majd regiszteres a magyar népszámlálás.

Olvasóink írták

  • 3. Csetneky 2010. február 12. 16:27
    „"Népszámlálás 2011-ben: ez lesz az utolsó?"

    Ha 2012-ben lesz a világvége, akkor igen. Különben nem. Legfeljebb ebben a formában az utolsó.”
  • 2. miracle 2010. február 12. 15:06
    „"Ennek fontos eszköze lehet az állami szervezeteknél rendelkezésre álló adatok mainál még szélesebb körű, statisztikai célú felhasználása"
    Jó reggelt kívánok. Most is a kérdések több mint fele olyan, amire a válasz meg van valahol.”
  • 1. Mankapunka 2010. február 12. 14:34
    „Már ők is tudják,hogy itt a vég?????????????????”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Székkel esett a családjának a részeg férfi

Egy súlyos és egy könnyű sérültje van annak a családi perpatvarnak, amely Mezőfalván robbant ki csütörtök este. Tovább olvasom