Kisalföld logö

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 5°C | 19°C Még több cikk.

MSZP: leválthatják a BKV vezérigazgatóját

Az MSZP budapesti szervezete az országos elnökségtől szabad kezet kapott arra, hogy szorgalmazza a BKV Zrt.-nél kifizetett végkielégítések ügyeinek kivizsgálását, és levonja az abból eredő személyi konzekvenciákat - tudta meg az MTI szocialista forrásokból pénteken.



Nevük elhallgatását kérő szocialista politikusok szerint ez a lépés egyértelműen azt jelenti, hogy a Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes által szorgalmazott vizsgálatok lefolytatása után kezdeményezni fogják a BKV Zrt. vezérigazgatója, Kocsis István eltávolítását.

Olvasóink írták

  • 6. gjozsi88 2009. augusztus 09. 17:50
    „3-asra!
    Okoska, ezeket a szerződéseket a mostani vezér elődje idején kötötték, melyek ha nem ütköznek törvénybe( ne keverd a törvényt a jó izléssel) , jogállamba kötelező érvényüek!
    Az általad vázolt folytatólagos, meg nagy értékü elkövetés..., egy hatóság álltal nem került megállapításra, bármily szomorú, ez nem népszavazás kérdése, tehát ebben a kérdésben, számunkra csak véleményezési jog jutott, mely messze van a felelőségrevonhatóságtól! Azt jogállamba bíróság mondhatja ki!
    A mostani igazgatónak nincs más útja,pereskedik és jó eséllyel elveszíti a munkaügyi pereket és perköltséggel tetézi a bajt vagy kifizeti a szerződésbe foglaltakat és a jövőben nem köt ilyeneket!
    Ezért Te kirugnád...!”
  • 5. Dew 2009. augusztus 08. 19:05
    „Kötelező olvsamány a témában:
    http://vastagbor.blog.hu/2009/08/06/bkv_a_szinfalak_mogott_ii_resz”
  • 4. janika 2009. augusztus 08. 17:53
    „Ebben az országban az elqrókat jutalmazzák! A bűnüldözés meg tátja a mafla pofáját!”
  • 3. HarconaMarcos 2009. augusztus 08. 10:31
    „Le-vált-hat-jááák?!?!?!
    Nem állítom hogy nagyon felvilágosult módszer, de Kínában kb. a kivégzőosztag elé állítanák a gazdasági bűncselekményeiért.
    Csak az elmúlt időszak dolgai miatt fegyelmivel elbocsátás, büntetőfeljelentés különösen nagy összegű anyagi kár okozásáért (folytatólagosan elkövetve), stb. stb.
    Remekül szemlélteti a fickó, hogy ez egy rabló bagázs. Egymagában milliárdos nagyságrendű károkat okoz. Felháborító. Aztán meg majd tényleg lehet csodálkozni, ha a jobbiknak meglesz a 20%-a... :-(”
  • 2. vanessa 2009. augusztus 08. 10:08
    „igy bizony,a kis ember 40 éves munka viszony után nem kap ennyit,de ezek pár honap után 200 millát?ezekre nem vonatkozik a 3év után 1 honap? van itt pénz ilyenekre közben minket szoritanak meg”
  • 1. Freddy01 2009. augusztus 08. 09:26
    „Adnak neki majd 200 milliót, meg valami havi 3,5 milliós állást máshol, oszt jó napot....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bajnai: takarékos költségvetést készül

A miniszterelnök szerint olyan takarékos költségvetést készítenek jövőre, amely megfelel a GDP… Tovább olvasom