Kisalföld logö

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 13°C Még több cikk.

Kétezer papagájt foglaltak le Bácsalmásnál

Körülbelül kétezer papagájt találtak határőrök abban a furgonban, mellyel vezetője illegálisan próbált magyar területre lépni Bácsalmás térségében - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője pénteken az MTI-vel.

Mihályné Bornemisza Eleonóra tájékoztatása szerint csütörtökön este fél nyolc körül a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség járőre egy földúton figyelt fel egy szerb rendszámú zárt kisbuszra, melyet igazoltatni akart. A jármű vezetője észrevette a rendőrt, és megfordult, majd visszafelé próbált menekülni egy árkon keresztül. A furgon azonban megfeneklett az árokban és az oldalára borult. A gépkocsi vezetője kiszállt és Szerbia irányába elmenekült.

Az autó átvizsgálása során a határőrök dobozokban körülbelül 2 ezer darab, különböző fajhoz tartozó papagájt találtak. A madarakat előbb a Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltségre vitték, ahol a Szegedi Vadasparkból érkezett szakember elsődleges véleményéből kiderült: nimfa, hullámos és törpe papagájok voltak a ládákban.

A madarakat ezt követően Szegedre szállították - tette hozzá az őrnagy, aki jelezte: az ügyben természetkárosítás bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a bajai rendőrkapitányság.

Olvasóink írták

  • 1. Igazamvan 2010. augusztus 03. 21:44
    „5 db. törpepapit szívesen befogadok!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

43 ezer lejárt szavatosságú gombakonzerv

Lejárt szavatosságú gombakonzervet akart behozni az országba az udvari közúti határátkelőhelyen egy teherautósofőr. Tovább olvasom