Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Füstmentes osztály: van ilyen?

Győr-Moson-Sopron - Újra keresik a füstmentes iskolai osztályokat egy egészségvédelmi kampány keretében. A szervezők dolga egyre nehezebb, ugyanis a 13–16 éves gyerekeknek már a harmada rendszeresen dohányzik.
Uniós kezdeményezésre idén is elindítja az ÁNTSZ a „Füstmentes osztályok" versenyét, amelyre 7–8. osztályok jelentkezését várják. Tavaly a régióból 91 osztály jelentkezett, közülük 38 teljesítette sikeresen a havonta kapott feladatokat. Kérdés, van-e egyáltalán füstmentes felső tagozatos osztály, a statisztikák ugyanis riasztóak: a 13–16 éves – azaz 7–10. osztályos – diákok 70 százaléka vett már cigarettát a szájába, 34 százalékuk pedig rendszeresen dohányzik. A gyerekek ráadásul egyre korábban kezdik: közel minden ötödik már tízéves kora előtt kipróbálta a cigit.

A fentieket erősíti meg Panácz Attila, a Nádorvárosi Közoktatási Központ tanára is, akinek osztálya egyike a kampányban tavaly részt vett nevezőknek.

– Úgy látom, hogy a hetedik-nyolcadikasok 30–40 százaléka, a középiskolásoknak legalább 60 százaléka dohányzik. Először persze megfelelni vágyásból gyújtanak rá, hogy látsszanak valakinek, s egy-kettőre rászoknak. Van, aki már az általánosban napi 4–6 szálat szív, ami később könnyen napi egy dobozzá válik. A lányom több mint négy éve érettségizett, ráadásul egy jó nevű gimnáziumban, és sajnos már akkor is ciki volt az osztályban, ha valaki nem gyújtott rá... – beszél szomorú tapasztalatairól Panácz Attila, akivel a megoldást is megpróbáltuk megkeresni. Sajnos – mint számos más területen – a szülők az iskolára, a tanárok a szülőkre mutogatnak, Panácz Attila szerint azonban, bár az iskolai minta és szigor kétségkívül fontos, a család felelőssége óriási.

A Nádorvárosi Közoktatási Központ 8. b osztálya tavaly végigvitte a Füstmentes osztályok programot. Fotó: H. Baranyai Edina
A Nádorvárosi Közoktatási Központ 8. b osztálya tavaly végigvitte a Füstmentes osztályok programot. Fotó: H. Baranyai Edina

– Hiába nem gyújthatnak rá még a tanárok sem egy intézményben, azt nem befolyásolhatjuk, mit csinál a gyerek hazafelé menet a parkban, s persze az sem igazán jó, ha dohányzó szülőket lát otthon... Tapasztalataim szerint azok a gyerekek nem szoknak rá a dohányzásra, akik kellően leterheltek – sportolnak, szakkörökre vagy különórára járnak –, azaz értelmesen kitöltik a napjukat, s nem unatkoznak, lézengenek céltalanul délutánonként. Az sem mindegy, vajon tudja-e a szülő, hol van, mit csinál a gyereke a fél kettes kicsengetés és a hatórás hazaérkezése között – mondja az osztályfőnök, aki még egy megdöbbentő tapasztalattal szolgál: sok szülő, amikor felhívják a figyelmét arra, hogy csemetéje cigizik (vagy más, a korához nem igazán illő módon viselkedik), egyenesen kikéri magának, hogy beleszóljanak a nevelésébe...

Várják a jelentkező osztályokat!

A héten még lehet nevezni a május 31-ig tartó „Füstmentes osztályok" versenyére. Olyan osztályközösségek jelentkezését várják, amelyek eldöntik, hogy „nemdohányzó" osztály lesznek, s egy „osztályszerződésben", illetve „egyéni szerződésekben" rögzítik is, hogy nem gyújtanak rá a kampány ideje alatt. Az ellenőrzés a diákok feladata, az eredményt havonta kell jelenteniük, emellett rendszeresen feladatokat is kapnak a témában. A kampány végi sorsoláson megyénként egy osztályt jutalmaznak a szervezők. Jelentkezni a 92/314-105-ös telefonszámon, Antiné Tóth Szilviánál lehet.


Olvasóink írták

  • 4. 13.István 2009. január 23. 17:55
    „Szivjátok Fiatalok mire ti fölnötök majd meglátjátok ,ha ANYÁK- APÁK lesztek
    mibe került szüleiteknek. Higgyetek el nem vagytok nagyobbak csak büdös
    nikotin szagú a leheletetek. Lányok meglátjátok milyen babátok lesz, ha egy-
    átalán képesek lesztek anyai örömök elé nézni. Jól gondoljátok meg még mindíg
    nem késő ABBAHAGYNI .”
  • 3. PrettyWoman 2009. január 22. 11:09
    „Faterom is láncdohányos volt. Meg is halt viszonylag fiatalon. Talán gonoszul hangzik, de nem tudtam érte sajnálni. Még csak kísérletet sem tett a leszokásra. Ráadásul az egész család szívta a füstöt. Senkire nem volt tekintettel, egyetlen helyiség nem volt a lakásban ami füstmentes lett volna. Ágyban, vécében, mindenhol. Télen szellőztetni sem engedett. Szerintem azóta is ettől köhögök. A sok passzív dohányzástól.”
  • 2. k 2009. január 21. 21:18
    „16 voltam mikor rászoktam, mert azt hittem így vagyok "király"
    Már elszívtam egy jobb autó árát, és 50 méter futás után kiszakad a tüdőm.
    Könnyű rászokni, nehéz abba hagyni. Na meg szép állat lehet a tüdő rák is.”
  • 1. miracle 2009. január 21. 18:00
    „"a 13-16 éves gyerekeknek már a harmada rendszeresen dohányzik."
    Sok kis hülye nyikhaj. Remélem olvassátok.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem hozott rekordot a keddi meleg

Győr-Moson-Sopron - Az elmúlt napok zimankója után túlzás nélkül tavaszias időjárással… Tovább olvasom