Kisalföld logö

2017. 07. 26. szerda - Anna, Anikó 16°C | 23°C Még több cikk.

Felülvizsgálják az ártérbe épült házak besorolását

Év végéig felfüggesztik az illetékes felügyelőségek az ártérben lévő ingatlanok úgynevezett nagyvízi mederbe sorolását a tulajdoni lapokon.

Ezalatt felülvizsgálják a jelenlegi kijelölés határait, adott esetben egyes ingatlanokat ki is vesznek ebből a besorolásból.Az elmúlt hetekben a felügyelőségek kezdeményezték az árvízveszélyes területeken álló ingatlanok úgynevezett nagyvízi mederbe sorolását a tulajdoni lapokon. Számos panasz érkezett azonban. A Népszabadság korábban azt írta, hogy a tulajdonosok nem kaptak levelet a változásról, azt csak a polgármesteri hivatalokban kifüggesztett közleményekből tudhatták meg.

Az átminősítés után érzékelhetően csökkenhet az ingatlanok értéke, drágábbá válhat a biztosítási díj és a jelzálogalapú hitel. A felügyelőségek így idén december végéig felfüggesztették a besorolásokat és - ahol indokolt - ott felülvizsgálják a kijelölés határait - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium. Felülvizsgálják például a Dunakanyart. Ott eddig a százévente előforduló úgynevezett mértékadó árvízszint helyett - utoljára 1956-ban volt ilyen - az utóbbi évek árvízi tapasztalatihoz igazítják majd a nagyvízi meder határait.

A vízügyi szakemberek ezen túl megvizsgálják majd az ideiglenes védműveket: ahol azok biztonságot nyújtanak, ott lekerülhet az ingatlanokról a bejegyzés. Az állandó védművek megépülésével védetté váló ingatlanok szintén kikerülnek majd a besorolásból. A nagyvízi meder kijelölése azért szükséges, hogy nőjön a lakosság árvízi biztonsága, és elejét vegyék a medrek további beépítésének, ami az árvíz biztonságos levonulását nehezíti - szögezi le a minisztérium közleménye. Az utóbbi évek hirtelen árvizei is indokolják, hogy mindenki - vevő és eladó egyaránt - tisztában legyen azzal, ha egy ingatlan árvízveszélyes területen áll.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eljött az adócsökkentés ideje?

"Érdemi adó- és járulékcsökkentésre van szükség" - közölte Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfőn… Tovább olvasom