Kisalföld logö

2016. 09. 27. kedd - Adalbert 10°C | 21°C

Elhatárolódnak a szakértők a Malina Hedvig-ügyben készített új jelentéstől

Több szakértő is elhatárolódott attól a jelentéstől, amelyet a pozsonyi Komensky Egyetem orvosi karának dékánja készített a Malina Hedvig-ügyben - írták csütörtökön a Sme és az Új Szó című szlovákiai napilapok.

A szlovákiai főügyészség megrendelésére készült új orvosi szakvélemény azt állítja, hogy a 2006 augusztusában Nyitrán megvert diáklány ajaksérülése és a combjain észlelt kék foltok nem a támadás napján, hanem korábban keletkeztek, illetve hogy a diáklánynak más sérülése nem volt.

Peter Labas, a dékán jelentése végén 12 orvost sorolt fel, azt állítván, hogy konzultált velük a jelentés készítése során. Ezeknek az orvosoknak az aláírása azonban nem szerepel a dokumentumban, s most többen közülük nyíltan elhatárolódtak a jelentéstől.

Két szakértő azt állítja, hogy nem is látta a jelentést. Viera Korínková pszichiáter az Új Szónak azt mondta, nem tudta, hogy szerepel az állítólagos szakértők névsorában, Peter Labas egyáltalán nem konzultált vele Malina Hedvig állapotáról. "Tiltakoztam a nevemmel való visszaélés ellen, és kértem, hogy azonnal húzzon ki a névsorból" - mondta Korínková.

Peter Stanko egyetemi docens sem ért egyet a jelentés azon részével, amelyben Labas professzor rá hivatkozik. Szerinte a jelentés fogászati részét félreértelmezték, szó sincs arról, hogy Malina Hedvig önmaga, készakarva harapta volna meg az ajkát. A jelentés erre vonatkozó részét, amely rá hivatkozik, nem ő fogalmazta, és nem is látta. Ha megmutatják neki, kérte volna a pontosítást - mondta.

Labas szerint viszont minden rendben van. A professzor tagadta, hogy Korínková ne tudta volna, milyen ügyben kérte korábban véleményét. Szerinte Malina Hedvig ügyvédjének a hibája, hogy a legfrissebb jelentést összeállító szakértők nem rendelkeztek pontos adatokkal. „Megtagadta az egészségügyi dokumentáció nyilvánosságra hozatalát, így csak abból indulhattunk ki, amit tudtunk" - mondta. Roman Kvasnica, a lány védőügyvédje visszautasította ezt az állítást.

Malina Hedvig ügye immár három éve húzódik, s feszültséget keltett nemcsak a szlovákiai szlovák-magyar viszonyban, de Pozsony és Budapest között is. A diáklány 2006 nyarán azt vallotta, hogy két bőrfejű megverte az utcán, mert magyarul beszélt. A rendőrség két hétig nyomozott a tettesek után, aztán váratlanul arra a következtetésre jutott, hogy Malina Hedviget senki sem verte meg, az esetet ő maga találta ki. A volt diáklány ellen, aki azóta férjhez ment, és tavaly gyermeke született, eljárás folyik hamis tanúzás miatt.

A Sme című szlovák liberális napilap nemrég azt írta: a mai szlovákiai államhatalom felelőssége, hogy még mindig nincs lezárva a magyar diáklány ügye.

"Nincs mit csodálkozni azon, hogy az ügy lezárásához senkinek sincs nagy kedve. Ha ugyanis a magyar diáklány állítólagos hazugságának a végtelenségig elhúzódó kivizsgálása nem az ő vád alá helyezésével végződne, az nagy csapás lenne Robert Kalinák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő számára. Fico a támadás után ugyanis határozottan azt állította, hogy a lány "nem volt képes letenni a vizsgát, s ezért feláldozta a Szlovák Köztársaság jó hírnevét".

Az, hogy a hatalmi apparátus nyilvánosan megvádolja a kiszolgáltatott állampolgárt, nem csupán politikai inkorrektségtől és nemzetközi botránytól bűzlik, de lassan már a büntető törvénykönyv megfelelő paragrafusától is" - mutatott rá a véleményformáló szlovák újság.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Akciós árkáosz

A válságban méginkább érdemes elidőzni a boltok polcainál és az árcédulák alapján utánaszámolni,… Tovább olvasom