Kisalföld logö

2017. 10. 20. péntek - Vendel 8°C | 20°C Még több cikk.

Elfogták a rendőrök a BKV volt informatikai igazgatóját

Elfogta a rendőrség F. Zs.-ot, a BKV eddig szökésben lévő volt informatikai igazgatóját szerdán.

A rendőrség honlapjára szerdán késő este felkerült közlemény szerint a BKV volt informatikai igazgatója Szegeden bujkált, amikor a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) nyomozói és az RRI "Sólyom" bevetési alosztálya szerdán elfogta.

A rendőrségi közlésben csak F. Zs.-ként szereplő férfit 2009. december 4-e óta körözték. F. Zs.-t a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezi előzetes letartóztatását. A BKV volt informatikai igazgatója ellen korábban országos, majd európai elfogató parancsot adtak ki.

F. Zs. megalapozottan gyanúsítható "gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett" vesztegetés bűntettével, amelynek büntetési tétele 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztés - ismerteti a közlemény.

A vesztegetési ügy tavaly december 4-én pattant ki, amikor a rendőrség házkutatást tartott a BKV Akácfa utcai székházában. A székházat megszálló rendőrök egy informatikai szerződést kerestek először. A feltételezés szerint a 28 millió forintos szerződésből osztottak volna vissza több millió forintot, ezt vehette át a szintén 4-én, egy óbudai mélygarázsban vesztegetés közben tetten ért BKV-s jogi igazgató, Sziebert György.

Az üggyel összefüggésben Rényi-Vámos Krisztina, a Budapest Airport Zrt. jogi vezetője és Sziebert György előzetes letartóztatásba került.

Mindkettőjüket bűnszövetségben elkövetett vesztegetéssel, csalással és hűtlen kezeléssel gyanúsítják. A rendőrség ezután többször kereste a BKV informatikai igazgatóját, aki azonban az idézésekre nem jelent meg, mert állítása szerint Ausztriában síelt és közben megbetegedett.

Olvasóink írták

  • 2. Reális 2010. február 05. 10:26
    „Elárul mindent,hogy álcázta magát!Ha az embert ártatlanul meggyanusítják, első útja a rendőrségre vezet,hogy tisztázza a helyzetet!Nem álcázza magát és bújdosik!”
  • 1. janika 2010. február 04. 11:00
    „No neki biztos sok információja van a bűnösökről! Csaak, nehogy Ő is "szivinfarktust" kapjon mielőtt még kitálal.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Demszky a sajtóból tudta meg, hogy nyomoznak a tanácsadója után

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere csupán a sajtóból értesült tanácsadója, Mesterházy Ernő… Tovább olvasom