Kisalföld logö

2016. 12. 11. vasárnap - Árpád -3°C | 7°C

Elfogadták a Bajnai-csomag első elemeit

Az Országgyűlés hétfői ülésén 201 igen, 166 nem szavazattal és 4 tartózkodás mellett elfogadta a 2009-re érvényes adóváltozásokat, vagyis a Bajnai-kormány válságkezelő programjának első elemeit. Név szerinti szavazás után 199 igen 163 nem és 8 tartózkodás mellett megszavazták a 13. havi nyugdíj eltörlését is.

Megszavazta a parlament a 13. havi nyugdíj eltörlését
Az Országgyűlés hétfői ülésén, név szerinti szavazás után 199 igen, 163 nem és 8 tartózkodás mellett módosította a nyugellátásról szóló törvényt. A szocialista Warvasovszky Tihamér nemmel szavazott, míg az ugyancsak MSZP-s Farkas Imre tartózkodott. A legfontosabb változás, hogy júliustól megszűnik a 13. havi nyugdíj, és 2012-től fokozatosan, évente 6 hónappal, 65 évre emelkedik a korhatár. Ennek alapján a férfiak 2018-ra, a nők 2022-re érik el a nyugdíjkorhatárt.

A törvény módosítása értelmében 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés esetén nyugdíjprémiumot kapnak a nyugdíjasok. Így annyi heti plusz nyugdíjat kapnak az idősek, ahány százalékkal a GDP növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. 7,5 százalékos növekedés esetén ismét megkapják 13. havi nyugdíjat. Változik a nyugdíjindexálás rendszere is, így 3 százalékos gazdasági növekedésig a nyugdíj megőrzi reálértékét. 3 és 4 százalék közötti növekedés esetén a nyugdíjak számításánál 20 százalékban veszik figyelembe a reálbérek alakulását, 80 százalékban pedig az infláció mértékét. 4-5 százalék közötti emelkedés esetén a reálbérek 40, míg az infláció 60 százalékban számít be. Az eddig érvényes indexálási rendszert - vagyis azt, amelyben 50-50 százalékban veszik figyelembe a reálkeresetek, illetve az infláció alakulását - csak 5 százalék feletti növekedés esetén alkalmazzák ismét. Az erre az évre tervezett nyugdíj-korrekciót csak jövőre hajtják végre, míg a 2010-re jelzett újabb módosítást bizonytalan ideig elhalasztják. A férfiaknál 2012-től hat év alatt emelkedik 62-ről 65 évre a korhatár. A nőknél 2014-től emelkedik ugyanilyen fokozatosan a nyugdíjba lépés ideje. A 13. havi nyugdíj második felét 2009-ben már nem kapják meg a nyugdíjasok, jövőre pedig egyáltalán nem lesz 13. havi nyugdíj.


Igen az adótörvény változásaira
A módosítások szerint júliustól a minimálbér kétszereséig 5 százalékkal - 32-ről 27 százalékra - csökkennek a munkáltatói járulékok, ezzel fékezné a kormány az elbocsátásokat. A kormány kedvezményes, 18 százalékos áfa-kulcsot vezet be a tejre, tejtermékekre, kenyérre és a távhőre, ez utóbbira ugyanakkor csak augusztus 1-től vonatkozik a csökkentés. Július 1-től ugyanakkor 25 százalékra emelkedik a felső áfa-kulcs, és nő a jövedéki adó is. A munkavállalóknál a szja-sávhatárt 1,7-ről 1,9 millió forintra tolják fel idén január 1-ig visszamenőleg.


Vita az új típusú influenza elleni védekezésről
Az Országgyűlés egészségügyi bizottsága a közeljövőben áttekinti az új influenzával kapcsolatos aktuális helyzetet - mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter hétfőn napirend előtt a Parlamentben.
Székely Tamás kiemelte: Magyarországon még nem fordult elő új típusú influenzás fertőzés. Tájékoztatni kell a lakosságot, de pánikot kelteni nem szabad - jegyezte meg.
Mikola István (Fidesz) arról beszélt, hogy a vírus új kihívást is jelent, s a felkészülés nagyon fontos. Az ellenzéki képviselő azt kérte, a kormány tegye világossá hogyan kíván felkészülni egy esetleges járványra.


Fidesz: a pécsi választás eredménye üzenet az országnak
A fideszes győzelemmel zárult pécsi időközi polgármester-választásról beszélt Bánki Erik fideszes képviselő hétfőn napirend előtt a parlamentben. Mint mondta: a választás eredménye üzenet minden településnek és polgárnak, hogy van más lehetőség, van más irány. "Nincs más hátra, kövesse mindenki a példát! Hajrá, Pécs! Hajrá, Magyarország!" - zárta felszólalását a fideszes politikus.
Az elnöklő Szili Katalin - aki miután elveszítette a pécsi polgármester-választást, továbbra is betölti a házelnöki posztot - a beszédre semmilyen formában nem reagált.


MSZP: segítséget kell nyújtani a devizahiteleseknek
Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) arról beszélt, hogy a válságkezelés elsődleges célja a munkahelyek megmentése, az otthonok védelme. Kiemelte: különösen nehéz helyzetbe kerülhetnek a devizahitellel rendelkezők.
Molnár Csaba kancelláriaminiszter egyetértett azzal, hogy kiemelten fontos feladata a kormánynak a lakáshitelesek védelme, akik rajtuk kívül álló okok miatt kerültek hátrányos helyzetbe. Beszámolt arról, hogy a kormány az ingatlanpiaci szereplőkkel és a bankokkal olyan megoldáson dolgozik, amely lehetővé tenné, hogy a hitel törlesztéssel küszködők a lehető legrosszabb esetben se veszítsék el otthonaikat.


Gusztos Péter: a pécsi választáson is felmerültek adatvédelmi problémák
Gusztos Péter (SZDSZ) felszólalása elején gratulált Páva Zsoltnak, Pécs frissen megválasztott fideszes polgármesterének.
Közölte, hogy senkinek a fejében nem fordulhat meg a választás végeredményének megkérdőjelezése, de - mint mondta - a baranyai megyeszékhelyen zajló kampányban is felmerültek adatvédelmi problémák annak kapcsán, hogy a pártok hogyan kezelik és tárolják a választók adatait.
A frakcióvezető-helyettes kitért arra is, hogy az európai parlamenti választás nemrég befejeződött ajánlószelvény leadása során a Fidesz azt állította, hogy mintegy másfél milliót gyűjtöttek, de csak 32500 darabot adtak le. Hozzátette, hogy a Jobbik azt jelentette be, hogy körülbelül 200 ezer ajánlószelvényt gyűjtöttek, de ebből csak mintegy 22000-ret adtak le.
Pártja nevében javasolta, hogy változtatassák meg az ajánlószelvények gyűjtésének szabályait, s a választók ne a pártoknak adják le azokat, hanem közvetlenül, térítésmentesen az Országos Választási Bizottságnak küldhessék el valamennyit.
Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár válaszában azt mondta, hogy a választások természetes velejárója a kampány, és az is természetes, hogy a jelölő szervezeteknek kezelniük kell a választók adatait.
Közölte, hogy két területen szoktak problémák felmerülni. Egyikként említette az ajánlószelvények gyűjtését. A másik terület a választópolgárok személyes adatainak megvásárlása, amelyet a választójogi törvény lehetővé tesz. Azt mondta, hogy a törvény mindként esetben megpróbál garanciákat kialakítani, még ha ezek a gyakorlatban nem is mindig működnek.


Nagy Kálmán (KDNP) az ápolói szakma tragikus helyzetben van
Nagy Kálmán (KDNP) azért kért szót, mert kedden ünneplik az ápolók nemzetközi napját. Azt mondta, hogy ezzel a nappal akarják előmozdítani az ápolás helyzetének javulását, illetve befolyásolni az egészségpolitikát.
Úgy fogalmazott, hogy az ápolói szakma Magyarországon tragikus helyzetben van.
Közölte, hogy évről évre csökken azoknak a száma, akik a munka mellett végzik el az ápolóképzésre jogosító iskolát. Azt mondta, hogy a csökkenő létszám miatt az ápolók 12 órás műszakban dolgoznak, a heti negyven óra helyett akár 48-at is.
Székely Tamás egészségügyi miniszter azt válaszolta, hogy az ápolók bérét 2002-ben a Medgyessy-kormány emelte fel, a korábbi ígéreteknek megfelelően.
Elmondta azt is, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretein belül 3,4 milliárd forintos programot hirdettek a szakdolgozók, illetve az egészségügyi dolgozók bérének kiegészítésére.

Olvasóink írták

102 hozzászólás
  • 102. Haru 2009. május 13. 08:46
    „Szóval. Az ember keresete. Leadózol az államnak, nem is keveset, majd veszel, örökölsz, stb. egy lakást a leadózott pénzecskéből. Illetékelsz. A rezsiköltségében is áfát fizetsz. Ezek után még ingatlanadó is. Add el a lakást, ha nem tudod fizetni az ingatlanadót. ??? Azt nem kellene nézni, hogy mégis hányan laknak benne?
    Mi 5-en (3 gyermekkel) egy 68 m2 es panelbe és évi majd 30 000 Ft igenis érint, mert azt elveszik a gyerekektől. Abból mindegyiknek 1-2 pár cipőt vehetek.
    Méghogy költözzek kisebbe? Mit képzelnek? Megdolgoztunk a lakásért és tisztességesen adóztunk!
    Nekem elegem lett, ott fogok csalni, ahol tudok! S ha felajánlott "fehér" és fekete jövedelem közül az utóbbit fogom választani, mert betelt a pohár.
    Azokat nem érinti a csomag, akik csp-ből és segélyből élnek, azoknak úgysem kell adózni, tőlük nem vesznek el semmit. Ők úgysem vettek semmit, csak loptak....
    Gyűlölöm ezt a politikát, s lassan már az országot. Kicsordul a könnyem, hogy ide vállaltunk gyereket és tisztességesen próbálunk megélni, s közben a saját TISZTESSÉGÜNKBE FOJTANAK BELE!”
  • 101. Beus78 2009. május 13. 08:07
    „buggyant : teljesen egyetértek Veled!! hányinger ez az egész.....”
  • 100. metermester 2009. május 13. 07:35
    „A nemzeti vagyonról
    - Tavaly először azt mondta a kormány, hogy nincs államcsőd, majd azt mondták, államcsőd fenyeget. Az IMF uniós közreműködéssel végül tető alá hozott nekünk egy 25 milliárd dolláros hitelgaranciát, amit lehívhatnak a magyarországi kereskedelmi bankok. Aztán Gyurcsánynak szóltak bizonyos pénzügyi körök, hogy menni kéne. Most akkor mi történik itt? És mi lesz ezzel a pénzzel?
    - Ez a 25 milliárd dollár valójában egy ígéret arra, hogy ha a külföldi tulajdonú kereskedelmi bankoktól szükségünk lesz devizahitelre, akkor a magyar állam az adófizetőkkel kezességet vállal arra, hogy ezt a hitelt beszerzi. De válasszuk szét a problémát! Van egy ún. világgazdasági válság, illetve nincs, mert mesterségesen hozták létre. És van egy magyar gazdasági válság, amit szintén mesterségesen hoztak létre, hiszen mesterségesen előidézett pénzszűke van. Az ún. magyar válság akkor is lenne, ha a világban nem lett volna krízis. Akik a magyar helyzetet előidézték, először 2007 februárjában főpróbán szimulálták az akciót, aztán a gyenge pontokat kijavították, 2008 nyarán megint kipróbálták, és tavaly ősszel élesben megcsinálták.
    - De mit és minek?
    - A nemzetközi pénzügyi körök a működő nemzeti vagyon 90%-át, így az ipari és mezőgazdasági üzemeket, bankokat stb. már megszerezték. Az igazi cél az, hogy a maradékot is megszerezzék, amíg nem jön egy olyan kormány, amit már nem tudnak könnyen irányítani. Most jöhet a nem működő nemzeti vagyon, mint az ország területe, a föld mélyének a kincse, a föld feletti és alatti vizek, az ingatlanok, pl. a királyi vár, a Sándor Palota, a múzeumok, a kórházak. A pénzuralmi világrendszer vezetői általában minden kormányt irányítanak, hiszen mindenki a világrend koordinátái között kénytelen mozogni.
    - Konkretizáljuk, mert kicsit összeesküvés-elméletnek tűnik, és nem szeretném, hogy a fürdővízzel kiöntsük a gyereket!
    - Ma az államadósság 20 ezer milliárd forint, míg az ország adósságállománya 50 ezer milliárd forint. A gazdaságra és a magánszemélyekre tehát 30 ezer milliárd forint jut. Viszont a 20 ezer milliárd forint zöme államkötvényekben van, amiket időnként meg kell újítani. 2008 októberében hirtelen az a tizenegynéhány befektető alap, amely kiharcolta magának, hogy az állam mindig nagy tömegben felajánlja nekik az államkötvényeket - amiket nekik előjoguk megvásárolni -, lényegében összebeszéltek és egyetlen államkötvényt sem voltak hajlandóak venni a szokásos kamattal. Az állam ezért elkezdte emelni a kamatot, de így sem kellett nekik. Aztán 10% fölé ment a kamat, de a mai napig nem akarnak venni. A mai napig sztrájkolnak, kartelleznek.
    - De miért?
    - Ki akarták kényszeríteni, hogy az állam az általuk adandó hitelt ne a szokásos módon államkötvényekkel, kincstárjegyekkel fedezze, ahol a fedezetet alapja az adóbevétel. Nekik most a fizikai vagyon kell, a nem működő nemzeti vagyon.
    - A vízműveket összevonták, már készítik elő a privatizációra. Ezt beszélik mostanában.
    - Minden lépés folyamatban van, hogy ezt a nem működő nemzeti vagyont jócskán áron alul megszerezzék.
    A 25 milliárd dolláros IMF-pénzről
    - Térjünk vissza a 25 milliárd dolláros garanciára! Ha a világban a mérgezett hitelek miatt likviditási problémák merültek fel, akkor honnan áramlott ez a töménytelen mennyiségű pénz a világba, és egy cseppnyi hozzánk is? Megint fedezet nélkül nyomtatták a bankjegyeket?
    - Magyarországnak erre a pénzre nincs szüksége. A 25 milliárdot nem az IMF és Brüsszel adta, ők csak kvázi garanciát vállalnak, de nekik nincs pénzük. A nemzetközi kereskedelmi bankok adják. De nekik sincs pénzük, ezért a ma működő ún. résztartalékra épülő, fedezet nélküli pénzrendszerben a levegőből állítják elő korlátlanul a fedezetlen pénzt. (lásd korábbi cikkünket: Zeitgeist - a szerk.) 700 trillió dollárt állítottak elő! (1 trillió dollár = 1000 milliárd forint).
    - Jön a naiv kérdés. Miért nem állít elő a Magyar Nemzeti Bank is pénzt? Minek tartjuk?
    - Mert a Nemzeti Banknak ezt megtiltották. A monetáris felségjogot, így többek között a pénzkibocsátás jogát átadta az állam a Nemzeti Banknak, az meg átadta a nemzetközi pénzügyi struktúráknak. A magyar kibocsátású pénzt kivonták a forgalomból. Ma már a Magyarországon használt pénzt kizárólag külföldön állítják elő, majd kamatozó devizaként bocsátják a magyar pénzrendszer rendelkezésére úgy, hogy az MNB egy részét forintruhába öltözteti. Valódi magyar pénz ma már nincs.
    - Forinttal fizetek a boltban. Elvileg a deviza alapú hitelünk is forintban egyenlíti ki a lakás vételárát.
    - A külföldről idejött deviza az, amit ideiglenesen forintnak neveznek. A forint így a szabad átváltás következtében valójában magas kamatot hozó euró és dollár. A forintot egyelőre tartják, mert szabadon tudják rángatni. Ma Magyarországon azt mondják, hogy be kell vezetni az eurót. De miért kellene bevezetni, mikor régesrégen be van vezetne? Mondjon olyan dolgot, amit euróért nem tudok megvenni? A helyes meghatározás az, hogy a forint nincs egyelőre még kivezetve.
    - Akkor az árfolyamnyereségen nyerészkednek a bankok?
    - Persze. Akkor mondanak le a spekulációról, amikor azokat a bizonyos maastrichti feltételeket teljesítjük, vagyis a költségvetés éves hiánya nem lesz több a GDP 3%-ánál, az államadósság nem lesz több a GDP 60%-ánál. Akkor lemondanak arról, hogy a forint ellen tetszőlegesen vezessenek spekulációs támadásokat. Például Dánia most nemzeti összterméke két és félszereséig eladósodott, mégsincs pánik, a dánok amúgy is elég kemény nemzet.
    - Akkor mire jók ezek a kritériumok?
    - Ha valaki ezeket teljesíti, akkor a spekuláns más vonatkozásban jut jelentős előnyökhöz, és így az ő helyzete hosszú távon megszilárdul.
    - Azt is mondják, csak alig beszélnek róla, hogy Magyarországon más jellegű a válság, mert nálunk nincsenek nagy mennyiségben ún. toxikus, mérgezett hitelek, mint Nyugaton.
    - A mérgezett hiteleket a 90-es években az ún. bankkonszolidáció idején az állam iszonyatos pénzekért átvette, és csak a jó hitelek maradtak a bankoknál. Ezért is felesleges a 25 milliárd dollár, semmi oka nem volt arra, hogy idejöjjön. Illetve az az oka, hogy a pénzvilág további fedezetlen pénzt tudott fedezetté átalakítani úgy, hogy a magyar állam és társadalom nyakába varrta. A nemzetközi pénz- és korporációs oligarchia most már fedezett pénzként üzletelhet a továbbiakban vele a saját hasznára. A fedezet a magyar munka, a magyar adófizetők pénze.”
  • 99. buggyant 2009. május 13. 06:06
    „Ha jól emlékszem, már fizettem illetéket a házunk után, nem keveset. Az adóhivatal felé. Az adózott jövedelmemből igyekszem csinosítgatni, szebbé tenni, növelni az értékét. Lassacskán, hiszen nyeli a pénzt. Ahogy növekszik a rá fordított pénz és munka által az érték, úgy vetnek ki rá egyre nagyobb sarcot, ha jól értelmezem. Én nem hiszem, hogy ez az Alkotmánybíróság előtt megállná a helyét. És ki állapítja meg az értékét? Hm? Hiszen annak idején a Földhivatal is máshogy értékelte fel, ott a szempont az volt hogy minél magasabb értéke legyen, és magasabb illetéket róhassanak ki rá. A bank nagyon alacsony áron értékelte, hisz ott a szempont a nyújtható kölcsön mértéke volt. Ráadásul az értékbecslés is egy húzós tarifájú valami. A biztosító pedig olyanmagasra értékelte fel, hogy ez vitte a prímet. Mivel ugye a biztosítási összeg megállapítása szempontjából az a jó ha nagyértékű. (nekik) Hát kérdem én, ki fogja felértékelni az ingatlant, és vajh mik lesznek a szempontjai? Ha irreális értéket állapítanak meg, hol lehet azt megvétózni? Súlyos összegekért.... most már olyan gátlástalan rablás folyik ebben az országban hogy az már szégyen. Nem értemmiért a nyomorba taszajtás a célja a kormánynak. Nagyon éles elme kellhet ahhoz hogy rájöjjenek hogy ha jól él a köznép, több adó is folyik be nekik is. De nem, lassan munkahely sincs, a zsebeinket is kifordítlák, a bőrünket is felhasítják hogy van-e alatta fillér, a gyomrunkat is megszondázzák ettünk-e az adózott pénzünkből adóval terhelt kaját, ha zsíroskenyérnél többet, jobbat mutat a szonda akkor luxusadót fizettetnek... vagy ne adjak tippeket..... hányinger....”
  • 98. egysoproni_ 2009. május 12. 21:45
    „http://www.ingatlanmagazin.com/read/9124?h”
  • 97. kolombela 2009. május 12. 21:17
    „"Libajnai: "el lehet adni a házat" - a régi-új kiűzetési politika folytatódik
    A Gyurcsány-féle ,,el lehet menni" elszólás után itt az újabb, a politikusaink valódi céljait leleplező elszólás, a Libajnai-féle ,,el lehet adni". Azaz hagyjunk és adjunk el mindent: házat, hazát.
    A véreskezű miniszterelnök szerint nagy baj van ott, ahol a munkaképes korú polgár nagyobb lakásban lakik, mint amit fent tud tartani. Ezért el kell adnia, és költözzön kisebb lakásba. A javaslata minden bizonnyal összefügg az ingatlankereskedelemhez kapcsolódó különböző adónemek emelésével. Mint az köztudomású, a zsidók szeretnék felvásárolni hazánkat, s mivel nekik van elég pénzük, így a nagy házakhoz - most, hogy válság is van - bagóért juthatnának hozzá. Az eladásból származó adókkal pedig a Libajnai-féléket lehet gazdagítani, a magyar pedig kénytelen kisebb házban szorongani, emiatt a családalapítás időpontját a bizonytalan távolba kitolni. Így válik tökéletessé az ördögi kör.
    Mindez elhangzott az izraeli érdekek érvényesülését elősegítő cionista ATV-ben.
    (Hír tv nyomán)"”
  • 96. raffy2 2009. május 12. 21:04
    „gyu:látod ez a különbség,van aki a leadózott pénzéből jut valamire,van aki meg az adó megkerüléséből.és pont azok hozzák az ilyen törvényeket akik adót csalnak.hát ide jutottunk.”
  • 95. Gyu 2009. május 12. 20:30
    „Én biztos hülye vagyok,de nem tudom felfogni épp ésszel ezt az ingatlanadó dolgot.2 000 000 Ft-ól akarják.
    De ha már az ember a leadózott pénzéből vesz 1 "vityillót" vagy inkább hitelre, akkor mi alapon adóztat?
    Hogy a bü..s fr..ba, hogy ez nem alkotmányellenes.Ez egy újabb nyilt rablás a becsületesek felé.”
  • 94. raffy2 2009. május 12. 20:13
    „miért lesz még második elem is?ennyi nem elég nekik?ma megkaptam a "mit kell tennünk most"c.szórólapot.nem is olvastam el,csak az elejét láttam.most azt kell tennetek,amit a horn gábor mondott!ha előbb tudom mi ez,gumikesztyűt húzok.libatolvaj gordon és osztó péter gondolom kemény munkával,és a két kezük által végzett ,rendesen leadózott pénzből lettek ilyen vagyonosak.ha tévedek javítsatok ki.rablóbanda!!!!!!!!!!!!!”
  • 93. schumacher 2009. május 12. 19:44
    „Na végre fellégezhetnek a szocik , végre elfogadta a parlament a Bajnai csomagot .Ez úgy hiányzott nekünk mint mokusnak az erdőtűz,remélem ez azállapot nem tart sokáig. Még mennyi ideig szivat minket a libás ? Nem kellene a néppel szórakozni mert úgy járhat a Bajnai mint a Döbrögi . Miért a családosoktol meg az idősektől vesz el a kormány , miért nem a saját fizetésükből vesznek el ? Hát azért mert ők is biztosan minimál bérből élnek ugye tisztelt kormány?”
  • 92. lacim6 2009. május 12. 18:47
    „http://www.kuruc.info/r/35/40248/--------------------------Hatan állták körbe, majd átvágták a torkát egy sörösüveggel
    A férfi csak annyit érzett, hogy forróság önti el a nyakát. Odakapta a kezét, spriccelt belőle a vér. Egy sörösüveggel vágták meg egy sörözőben. A drámai eseményekről videofelvétel is készült. Persze, az elkövető biztos nem volt cigány, hisz a szurkálás, vagdosás nem jellemző rájuk. Ők békésen szedik a bodzát valahol, miközben a rásszistá mádzsárok mindent rájuk kennek.
    A közelmúltban meglehetősen véres jelenet játszódott le a kunhegyesi éjszakában, ám sokunk számára úgy tűnik, mintha egyesek nem akarnák, hogy napvilágot lásson az ügy. Mi azonban nagyon nem szeretnénk, ha minden következmény nélkül maradnának a történtek - hívott a szerkesztőségben Szegedi Zsolt, a Nagykun-Hús Kft. igazgatója. Az egyik alkalmazottamba belekötött egy népes társaság, torkát az arca közepétől a gégéig elvágták egy törött sörösüveggel. Nem sok hiányzott hozzá, hogy elvérezzen. Jelenleg a budapesti Péterffy Sándor utcai klinika intenzív osztályán ápolják. Jó lenne, ha utánajárnának az esetnek.
    A kunhegyesi Varga József 39 esztendős, elvált, egyedül él, felesége, gyermekei Szolnokon laknak. Tagbaszakadt, magas, erős férfi, az a fajta, aki nem ijed meg a saját árnyékától. Fel sem vetődik benne a gondolat, hogy ha elmegy szórakozni, belekötnek, mi több, esetleg ő húzza a rövidebbet. Pedig így volt.
    Jó két hete, április 25-én, szombaton éjszaka történt az eset - kezdte meglehetősen ,,túlvilági" hangon mesélni újjászületésének ,,élményét" a férfi. A fura hang nem véletlen, az is csodaszámba megy, hogy egyáltalában beszélni tud, hiszen hét ideget vágott át támadója a nyakán.


    Nem tagadom, néhány üveggel már legurítottam, mikor éjfél után nem sokkal betértem a Malom Sörözőbe. Egy társaság volt a közelemben, de nem foglalkoztam velük, a pultnál állva beszélgettem a felszolgálóval. Arra emlékszem, váratlanul mellettem termett egy fiatal. Bár nem rémlik, talán össze is szólalkoztunk, mire körbevettek a haverjai. Hatan vagy heten lehettek, s ahogy szokás köreikben, hangos szóval nekem estek. Mivel látásból ismerem is a gyereket, így meg se fordult a fejemben, hogy verekedni akar, hiszen fele akkora, mint én. Egyszer csak azonban fogott egy sörösüveget, s azzal fejbe ütött. Váratlanul ért a mozdulat, csak azt éreztem, hogy forróság önti el a nyakam. Odakaptam a kezem, spriccelt belőle a vér. Fájni nem fájt, de a sok vér látványa megijesztett. A sörözőtől körülbelül 150 méterre lakom, azonnal elindultam haza, hogy megpróbáljam elállítani a vérzést, hogy bekössem a sebet. Szerencsémre az utcán találkoztam egy munkatársammal, aki látva sérülésemet, azonnal segítséget hívott, velem maradt, míg kiérkezett a mentő és a rendőrség.
    (Szóljon)

    Friss hírek az elmúlt 24 órából”
  • 91. Truder 2009. május 12. 17:45
    „Először,és mindenek felett a kufárokat (akik idejuttatták az országot!!)kell felelősségre vonni,és meneszteni!
    Nem a népet nyúzni!”
  • 90. Angel40 2009. május 12. 17:05
    „Az ingatlanadóról:

    http://www.hirszerzo.hu/cikk.haromsavos_lesz_az_ertekalapu_ingatlanado.107919.html”
  • 89. Reális 2009. május 12. 16:55
    „És a zsidópárt csak nem hagyja abba a mocskolódást!Na ezért vannak 1%-on!”
  • 88. Zaraki_Kenpachi 2009. május 12. 16:40
    „Gabika, a válasz nem. A degredáltak oldjanak meg mindent úgy, hogy anarchiába taszítják a környezetüket”
  • 87. Gabika79 2009. május 12. 16:22
    „Érjük el bár nincs olyan értékű ingatlanom ami után adót fizessek asszem ez 20 milla ami után fizetni kell bocs ha nem jól mondom de így tudom.De ne fizessen ilyen után senki mert ha azért fizetsz hogy laksz valahol onnan már az sincs messze hogy azért is fizess ha levegőt veszel.Várjuk javaslataidat mit tehetünk az ügyben.”
  • 86. AranyKözépút 2009. május 12. 16:08
    „Szerintem ne lazuljon a figyelmünk, igenis végre érjen el valamit ez a lakosság! Ez a valami lehetne az ingatlanadó megakadályozása EBBEN a formában. Természetesen fizessen az Oszkó offshore Péter és a Bajnai a 400 és a 100 milliós értékű ingatlana után, de ne a lakosság!
    Ezt kell követelni.”
  • 85. éaa 2009. május 12. 15:58
    „a kérdés is jó!”
  • 84. éaa 2009. május 12. 15:56
    „Gabika79 ! jó válasz!!! :)”
  • 83. Gabika79 2009. május 12. 15:53
    „Nem,minket az állam masszíroz kemény adókkal és fizethetetlen csekkekkel.....”
102 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták a szegedi bíróság ablakán kiugrott férfit

Kommandósok fogták el a főváros XIX. kerületében azt a sándorfalvi férfit, aki még április végén a… Tovább olvasom