Kisalföld logö

2017. 03. 28. kedd - Gedeon, Johanna 2°C | 19°C Még több cikk.

Bokrost tenné közös kormányfőnek az SZDSZ

A Fidesz fenyegető kétharmados többségének megakadályozására Bokros Lajos induljon az MSZP, az SZDSZ és az MDF közös kormányfő-jelöltjeként jövőre a parlamenti választásokon - javasolta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke.

Retkes Attila szerint az SZDSZ-nek nem lehet más célja, minthogy a következő ciklusban is legyenek parlamenti képviselői, önálló frakciója. A Fidesz a Jobbikkal elérheti a kétharmados többséget, ezért „most nem pártokról, képviselők számáról kell beszéljünk, hanem arról: miként őrizhető meg a harmadik köztársaság értékrendje" – mondta a pártelnök Népszava online által kedden közölt interjúban..

Az MSZP, az SZDSZ és az MDF felelőssége abban áll, „miként tud a maga önfeladása nélkül Orbán Viktorral szemben egy komoly, közös jelöltet állítani. Jelen pillanatban egy ilyen személyt látok, Bokros Lajost". Az ő gazdasági szakértelme, józan, demokrata hozzáállása alkalmassá teszi arra, hogy egyharmad fölötti eredményt elérjen - vélekedett.

Olvasóink írták

  • 9. hehe08 2009. november 11. 23:37
    „Miért nem inkább hitler?????
    olyan jó dumája volt.... biztos bejuttatná az szdsz-t is...... :((((

    Hogy nem sül le a pofájukról a bőr.....!!!!!”
  • 8. jánosi 2009. november 11. 16:16
    „Szánalmas reménykedő kapálódzás a mocsárban, amit ők csináltak ............”
  • 7. kolombela 2009. november 11. 14:45
    „Az szdsz csak ebben látja az utolsó reményt, hogy legalább pártlistán bekerülhessen a parlamentbe.
    Bokros "sikerét" az eu parlamenti választásokon elért 5%-ra alapozza. Ez egy 100 %-ban megbukott párt haláltusája, úgy is mondhatni, hogy az utolsó szalmaszálba próbálnak kapaszkodni.”
  • 6. Freddy01 2009. november 11. 13:22
    „Az kb annyira hiányzik az Országnak, mint a váltóláz a lepratelepről...”
  • 5. meir 2009. november 11. 13:05
    „Aj-jaj-jaj!!!
    Na Attol azt hiszem a Magyar Nep hamar megbokrosodna egy idore!!! lol-lol-lol-!!!!”
  • 4. 13.István 2009. november 11. 11:12
    „Retkes- Retkes ???Értékrend a a tietek ??”
  • 3. Csetneky 2009. november 11. 10:41
    „De szép is lenne. A három országromboló párt, Mszp, Szdsz, Mdf közös listán, 5 % alatt.”
  • 2. Reális 2009. november 11. 10:38
    „A 3. köztársaság értékrendje úgy őrizhető meg,hogy ezek a pártok most befogják a szájukat!”
  • 1. janika 2009. november 11. 09:14
    „Hát igen van még hely a börtönökben neki is!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Viharos szél a megyében

Az északnyugati szél erős, a Dunántúlon és a középső tájakon viharos. Tovább olvasom