Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Az erős szél okozhatta a tragédiát: meghalt két siklóernyős Szentes közelében - fotók

Gyakorlás közben szenvedtek balesetet vasárnap.
Egy 36 és egy 46 éves férfi vesztette életét vasárnap 15 óra körül. A két helyi lakos még kezdő sportolónak számított, gyakorolni szerettek volna az elkerülő út Berek felőli oldalán, egy tanya közelében.

A rendőrség eddigi adatai szerint a 36 és 46 éves férfi egy kötéllel rögzítette magát egy fához, így gyakorolták a siklóernyőzést. Eddig tisztázatlan körülmények között a magasba emelkedtek, majd a földre zuhantak, és azonnal életüket vesztették - írta a police.hu.

Nagyon erős szél volt, elképzelhető, hogy ez okozta a tragédiát. Annyit biztosan tudni, hogy nem tandemugrást hajtottak végre, külön-külön ernyővel ugrottak. Az eset azon a földúton történt, amely a Teleki László utca folytatásaként átszeli a főutat. A helyszínelés estig tartott. A baleset körülményeit a rendőrség még vizsgálja. Az ügyben légi közlekedés veszélyeztetése bűntett gyanúja miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen.
 
Meghalt két siklóernyős Szentes közelében - GALÉRIA. Fotó: Králik Emese
 
Meghalt két siklóernyős Szentes közelében - rendőrségi fotók

Korábban írtuk:
Életét vesztette két siklóernyős egy balesetben Szentes külterületén.
A két sportoló június 18-án, nem sokkal 15 óra után szenvedett balesetet gyakorlás közben. A rendőrség vizsgálja az eset körülményeit - írta a police.hu. A részletekkel később jelentkezünk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kövér: a magyar egészségügy képes világszínvonalú teljesítményre

Ezt az is bizonyítja, hogy egyre többen jutnak életmentő új szervhez, mondta Kelet-Közép-Európa és… Tovább olvasom