Kisalföld logö

2017. 05. 25. csütörtök - Orbán 11°C | 21°C Még több cikk.

Az erdélyi magyarságnak saját erejére kell támaszkodnia...

Az erdélyi magyarság csupán "mérsékelt és visszafogottan hatékony" támogatásra számíthat autonómiaügyben Magyarországtól és a nemzetközi politikától, ezért saját erejére kell támaszkodnia autonómiacéljainak megvalósítása érdekében - jelentette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a hét végén Makkfalván tartott lakossági fórumon.
A politikus a november 30-i romániai választások előtti kampánykörútjának keretében tartott előadást helyi értelmiségiek előtt. Megállapította: ma sokan próbálják azt a látszatot kelteni, mintha az autonómiát az elmúlt 18 évben ki lehetett volna vívni, de - e vélemények szerint - az RMDSZ nem akarta azt.

Szerintük a szövetségnek keményebben kellett volna követelnie az autonómiát Európában, Bukarestben és Budapesten.

Az elnök szerint Európa most sem foglalkozik kellő súllyal az autonómiakérdéssel és egyáltalán a közösségi jogokkal, ami főként Franciaország és más európai országok autonómiaellenességére vezethető vissza. Magyarországtól sem lehet nagy mértékű támogatást várni, hiszen - mint fogalmazott - az "anyaország" a politikai megosztottság miatt teljesen befelé fordult, sokat veszített abból az európai tekintélyéből is, amellyel a 90-es években rendelkezett.

"Magyarország befolyása ma nem elég nagy ahhoz, hogy valamit is befolyásolni tudjon. Fölléptek a szlovákiai ügyben, de a szlovák miniszter ott helyben olyasmiket mondott, miszerint mindenért Magyarország a hibás, és tulajdonképpen nem Szlovákiában van szélsőségesség és nacionalizmus, hanem Magyarországon" - mondta az RMDSZ-elnök.

Olvasóink írták

  • 4. Dew 2008. november 23. 21:25
    „Bocs. Tehát onnan lehet tudni, hogy Markó Béla az autonómiáról beszél.”
  • 3. Dew 2008. november 23. 21:19
    „Honnan lehet tudni, hogy Romániában választások lesznek? Markó Béla az RMDSZ-ről beszél.”
  • 2. Korrekt5 2008. november 23. 21:09
    „.....hisz maguk között is veszekednek, 2-felé huznak.
    Az helyett, hogy összefognának inkább ellenségeskednek egy mással, épp ugy mint az anyaországban.
    De hát, hogy is lehetne másképp ök is magyarok :)”
  • 1. TakácsTamás 2008. november 23. 20:40
    „Sosem volt ez másként, az erdélyi magyarok mindig is csak magukra számíthattak, de ez igaz a felvidéki, a kárpátaljai és a délvidéki magyarokra is. Miért, kire számítsanak? A hazaáruló Gyurcsány Ferencre és kormányára? Na ne vicceljünk!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gondok Ausztriában - 25 centis hó, lavina és kidőlt fák

Komoly fennakadásokat okozott a közlekedésben a téli időjárás a hét végén Ausztriában. Nagyon sok… Tovább olvasom