Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

A tűzoltók a költségvetés miatt tüntetnek - Galéria

A költségvetési megszorítások miatt mintegy két és fél ezer egyenruhás tűzoltó tüntetett a Parlament közelében. Fotók a helyszínről.

 A forgalom elől lezárt Alkotmány utcában az ország minden szegletéből érkezett tűzoltók kéttucatnyi járműfecskendővel sorakoztak fel, hogy tiltakozzanak a 2010-es költségvetési tervezetben jelölt, őket érintő 1,8 milliárd forintos elvonás miatt, ami véleményük szerint veszélybe sodorja a működésüket.

A demonstrációt a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságok Országos Szövetsége, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete és a Fővárosi Tűzoltóság Szakszervezete hirdette meg. A megmozdulás elején a transzparenseket tartó, nemzeti színű zászlókat lobogtató tűzoltók nyilvános tűzoltóesküt tettek, hogy életük kockáztatásával is ellátják szolgálati feladataikat.

Előzmények

A jövő évre tervezett költségvetési megszorítások ellen tiltakozva tüntetést tartanak hétfőn a tűzoltók Budapesten.

A megmozduláson a tűzoltók egyenruhában, gépjárműfecskendőkkel vonulnak fel, így tiltakoznak az őket érintő, a költségvetés tervezetében megjelölt 1,8 milliárd forintos elvonás ellen, ami véleményük szerint veszélybe sodorja a tűzoltóságok működését.

Tűzoltók tüntetnek Budapesten

A megmozdulást szervező tűzoltó-szakszervezetek képviselői a tervek szerint petíciót adnak át a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. A szolgálatot teljesítő tűzoltók kék szalag kitűzésével fejezik ki tiltakozásukat.

Olvasóink írták

  • 13. Dörgés 2009. október 20. 23:39
    „Ott voltunk. És ott leszünk. Nem lefutott meccs ez, úgy érzem. De szerintem a következőnél még távolabb próbálnak rakni minket, mert a parlament előtt már nem lehet, szabad véleményt nyilvánítani. Minden demonstrációt és tűntetést ki tiltottak. Meg jegyzem sok volt a rendőrnő, lehet ezét is nem történ semmi.(Hogy nézz ki mikor a tűzoltó rendőrnőn, ront keresztül?) Lehet mindez csak trükközés volt az illetékes vezérektől.”
  • 12. éaa 2009. október 20. 18:37
    „Le a kalappal a tűzoltók előtt!”
  • 11. ggg 2009. október 20. 08:15
    „kitartás!!!”
  • 10. tamo75 2009. október 20. 07:53
    „Mit a karnak a kormány rendőrei a Tűzoltók ellen?Úgy járnának mint valamelyik évben a Francia rendőrök,őket is szétverték a Tűzoltók.Igen mert a Tűzoltók összetartanak de a türelmük nekik is véges.Azt várják ki mikor ők már nemsokára nem csendesen és nem kérni mennek.Sajnálom őket hisz a túlóraköltségeiket sem akarják kifizetni.Kívánom nekik, hogy vagy így vagy úgy de sikerüljön nekik kihajtani,hisz a gordonok,fletók ,BKV-vezérek már szétlopták az Országot.Ország már nem is lehet annak nevezni ezt a zsidó és rendőrállamot.
    Tűzoltóéknak pedig sok sikert,kitartást.Erőt és egészséget na meg a zsét.”
  • 9. Jandex 2009. október 20. 06:16
    „7. hozzászólás Dörgés
    :)))))))))))))”
  • 8. Túrabakancs 2009. október 19. 23:22
    „Dörgés!
    Ezek szerint te ott voltál a tüntetésen? Ha igen, akkor sok sikert
    a továbbiakban nektek!”
  • 7. Dörgés 2009. október 19. 22:27
    „Átmentünk a parlamenthez a petíciót átadni, nem igen akarták átvenni. Kiabáltuk: Gyertek ki! Nem mertek. Küldtek, szerencsétlen 19 rendőrt és kértek erősítést. Nem sok kellett volna máshoz. Lényeg meg volt a helyismeret és a körbe járás, legközelebb élesbe megy.”
  • 6. tódi 2009. október 19. 15:01
    „Ebből is látszik , csak számok vagyunk a mostani vezetésnek.
    Ha már a tűzoltók pénzét is csökkentik , akkor mire számíthatunk még ?
    A rendőrség már sehol ...
    Következnek szép sorban ?
    Tűzoltók ,mentők kórházak ,iskolák !
    Félelmetes !”
  • 5. tgmt 2009. október 19. 14:42
    „Csendes demonstráció!
    ezt így hívják és azt lehet nekik, törvényileg engedik!
    szomorú, hogy ehez kell folyamodniuk már nekik is... undoritó ez az ország!!!
    Kitartást a tűzoltóknak!!!”
  • 4. Túrabakancs 2009. október 19. 14:35
    „traboca!
    Ők nem sztrájkolhatnak, ez törvényileg tiltva van nekik, az esküjük szövege is tartalmazza ezt.
    Ha jól tudom...”
  • 3. traboca 2009. október 19. 10:42
    „Milyen érdekes ők tüntetnek és nem sztrájkolnak....”
  • 2. Túrabakancs 2009. október 19. 09:02
    „Az tényleg őrjítő, hogy a vonulós tűzoltók netto fizetése 90.000-110.000.-ft, azt nem hiszem el
    hogy a költségvetésből nem lehet netto 50-000.-tal megemelni a bérüket. Nincsenek annyian ami
    nagyban ártana a költségvetésnek! Egy ismerősömtől hallottam, az irodai dolgozóknak a fizuja
    közel duplája a vonulóséknak. Kérdezném, ők mennyivel tudnak többet, mint azok, akik nap mint nap
    kockázatatják az életüket másokért? Bár tudom ez a mai tüntetés nem a fizetések emeléséért
    zajlik, de ezek is elgondolkodtató dolgok. Ja, nem vagyok tűzoltó mielőtt bárki is lázongana.
    az országos vezetés hozzáállásából nem látok kiutat, hiszen ha az egészségügyből is szívják ki
    a pénzt, akkor a tűzoltók csak hab a tortán. Ezek szándékos húzások! Az egyik csatornán egy
    bennfentes ember kijelentette valamelyik nap: Szándékos emberirtás zajlik Magyarországon
    sunyi módon. Hogy kik a "megrendelők", mindenkinek a fantáziájára bízom. Ezekre kellene hogy pénz
    legyen, és van is!”
  • 1. Jandex 2009. október 19. 06:58
    „Nekik igazuk van!Azt a patkányt aki Tőlük akar pénzt elvonni kivezényelném oltani,menteni vagy csináljon bármit amit egy Tűzoltónak kell,végül emelő kosárral felvinném ameddig csak lehet és ott felejteném a műszak végéig,Amikor azt kérdezgetné hogy sárga a vér vagy piros,mert ha sárga akkor ő megsebesült még körbe is forgatnám párszor csak hogy tudja nem az a munka,hogy a parlamentben bóbiskolok milliókért!!! Grrr...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megmutathatják, mire képesek

Magyarország - Ismét gyakornoki programot hirdet a Magyar Telekom főiskolások, egyetemisták részére… Tovább olvasom