Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

A Négy Mancs pozitív listára tette a magyar baromfitenyésztőket

A Négy Mancs osztrák állatvédő szervezet pozitív listára vette azokat a magyar baromfitenyésztőket, akik vállalták, hogy az állattartás során nem alkalmaznak az állat kínzásával járó technológiákat, és a listát átadta 30 osztrák nagykereskedőnek, illetve szupermarket láncoknak - közölték a szervezetnél szerdán.

A szervezet tájékoztatása szerint a magyar tenyésztők igazolhatóan mellőzni fogják a szárnyastömést és a tépést, és vállalták, hogy alávetik magukat a szúrópróbaszerű ellenőrzésnek.
Johanna Stadler ügyvezető igazgató elmondta: "Reméljük, hogy a kereskedők előnyben részesítik majd a pozitív listán szereplő cégeket".
Az ügy gyökerei még 2008 nyarára nyúlnak vissza, amikor az osztrák állatvédő szervezet kampányt indított a hízottáruval foglalkozó cégek ellen. Összeállított feketelistájukon többek között a szentesi Hungerit is szerepelt. A vállalat leállította a hízottáru feldolgozását 2008. szeptemberében, részben emiatt csaknem kétszáz dolgozójától kellett megválnia.

Olvasóink írták

  • 3. totel 2010. április 29. 20:53
    „semmi keresnivalójuk Magyarországon !! takarodjanak, a lábukat se tegyék be az országba! mocskok!!!”
  • 2. csompi1 2010. április 29. 12:48
    „1. Fürgeszarvas
    Osztrákok pénzelik. Ez a szervezet minden zöldek legundorítóbbika. Ezeknek azt sem hiszem el, amit kérdeznek. Sajnos nyugaton divat az ilyen kecske-becske bandáknak hinni, már eddig is óriási károkat okoztak hazánknak.”
  • 1. Fürgeszarvas 2010. április 29. 12:22
    „Én meg a négy mancsot tenném olyan listára,hogy ne tehessék be a lábukat az országba ! Kinek , melyik konkurensnek a gazdasági érdeke megint ez az ügy ? Ki pénzeli ezt a négy mancs nevü társaságot ?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 139 ezer diák vizsgázik hétfőtől

Több mint 139 ezer diák számára kezdődnek meg az érettségi vizsgák hétfőn - mondta Hiller István… Tovább olvasom