Kisalföld logö

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 12°C | 22°C Még több cikk.

A kisboltok visszavágnak?

Magyarország - Ki gondolná, hogy kevesebb pénzt költünk élelmiszerre a hipermarketekben, mint a kisboltokban? Az egyik piackutató szerint újra ez a helyzet.
A vásárlók 2004 óta először mondták nagyobb arányban a kisebb önkiszolgáló üzleteket a hipermarketeknél olyan vásárlási helyszínként, ahol a legtöbb pénzt költik élelmiszerekre – olvasható a GfK Hungária piackutató cég nemrégiben nyilvánosságra hozott felmérésében. „A mostani megkérdezés során a válaszadók 32 százaléka említette a kisebb önkiszolgáló boltot, szemben a hipermarketek 27 százalékos említési arányával. Legalább ilyen érdekes, hogy a szupermarketek is felértékelődtek, és már a megkérdezettek 14 százaléka állította, hogy a legtöbb pénzt ott hagyja élelmiszerre" – tájékoztatott Kui János, a cég szektormenedzsere.

A vizsgálat rávilágított arra, hogy a nagy háztartási bevásárlások négyötöde a hipermarketekben bonyolódik. Az alkalmi vásárlók, az árengedményeket keresők és a kedvtelésből vásárlók 50–60 százaléka ugyancsak ezeket a nagy áruházakat keresi fel. Érdekesség, hogy csak minden hetedik rutinvásárlás történik a hipermarketekben.

A napi rutinvásárlások és a sürgős szükségletek kielégítésének kétharmada a hazai tulajdonú láncok – például a Coop, a CBA, a Reál – boltjaiban zajlik le. Az akciókat minden második ember a diszkontokban keresi és tízből négyen a nagybevásárlásokat is ott ejtik meg.

Molnár Lajosné, a győrújbaráti Coop-bolt eladója Burkus Antalnét és ifj. Burkus Tibort szolgálja ki. Fotó: Bertleff András
Molnár Lajosné, a győrújbaráti Coop-bolt eladója Burkus Antalnét és ifj. Burkus Tibort szolgálja ki. Fotó: Bertleff András

A szupermarketek minden típusú vásárlásból jellemzően 20 százalék körüli szeletet tudhatnak magukénak.

A témáról megkérdeztük néhány kisbolt vezetőjét, közülük néhányan csodálkozva értesültek a tendenciáról. Halász Károlyné, a tényői Coop-bolt vezetője például elmondta: az elmúlt években a forgalom inkább stagnált, mint növekedett. A január-február hagyományosan gyenge és fellendülést inkább nyáron tapasztalnak, amikor rendszeresen betérnek hozzájuk turisták is. Háttérként kifejtette, hogy a községben elég sok bolt van, ráadásul a kenyeresautó és a mozgóbolt szintén apasztja a forgalmat. Érzékelik a megyeszékhely elszívó hatását is.

Kedvező folyamatról számolt be ugyanakkor Farkas Imréné, a győrújbaráti Coop-bolt vezetőhelyettese, aki elmondta: egyre többen vásárolnak náluk, köztük sok a fiatal és a visszatérő vevő. Emiatt háromnegyed éve bővítették is az üzletet.

A GfK felmérése szerint a kisboltok hátránya az átlagosnál magasabb árszínvonal és a kisebb választék, míg a legfontosabb előnye a lakó- vagy munkahelyhez való közelség, valamint a személyzettel kialakított személyes kapcsolat. Emiatt a vásárlók úgy érzik, ezekben az üzletekben az átlagosnál jobban figyelnek rájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra boncoltatná Ophélie holttestét a család

Új eljárást és franciaországi boncolást kér a Budapesten december elején eltűnt francia diáklány… Tovább olvasom