Kisalföld logö

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 17°C | 30°C Még több cikk.

A budapesti Universiade mintegy 29 milliárd forintba kerülhet

A 2019-re tervezett budapesti Universiade rendezési költsége mintegy 29 milliárd forint lehet - írta a Népszabadság.
A 2019-re tervezett budapesti Universiade rendezési költsége mintegy 29 milliárd forint lehet - írta a Népszabadság.

A lap szerdai számában Kiss Ádám, az Egyetemi-főiskolai Sportszövetség elnöke elmondta: sok összetevője van a költség kérdésének, így egyelőre pontos választ nem lehet adni erre. Az elnök mai árakon a rendezés költségeit 20-22 milliárd forintra becsülte, amit mintegy 7 milliárd forinttal (23 millió euró) növelhet a nemzetközi szövetségnek fizetendő jogdíj. "Mindez azonban további tárgyalások függvénye" - tette hozzá.

Szavai szerint a költség zöme költségvetési forrásból származna. Ugyanakkor a szövetség célja, hogy a befektetés egy része az azonnal befolyó összegekből - támogatás, részvételi és jogdíj -, másik része pedig közvetetten, egy-két éven belül megtérüljön.

Szólt arról is, hogy az olimpiai falu kérdését szociális bérlakás programmal összekötve tartaná megoldhatónak, s erre Budapesten több terület is szóba jöhet. Megemlítette például a bezárásra ítélt józsefvárosi kínai piac helyét. A VIII. kerület polgármestere a falura vonatkozóan szándéknyilatkozatot adott a szövetségnek - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 1. LAZA 2013. szeptember 18. 15:49
    „A sokat emlegetett görögök is mind ha ilyesmikbe buktak volna be.
    A mindenkori kormányaink nagyon szeretik az ilyen pályázatokat.
    Mennyi pénzt ki lehet szivattyúzni a költségvetésből.
    Aztán ha még sem sikerül a rendezést elnyerni,jöhet a következő!
    A milliárdok meg csak folynak folydogálnak el azemberek nagy része meg éhezik.
    Szép új világ!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

NAV: minden autószerviz számíthat adóellenőrzésre

Minden autószerviz számíthat adóellenőrzésre - írta a Magyar Nemzet. Tovább olvasom