Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

20 ezer önkéntes vethető be hóhelyzetben

"Különösen hasznos lehet a tevékenységük hóhelyzet esetén, hiszen közvetlen helyismerettel rendelkeznek és segíteni tudnak."
Húszezer önkéntes tűzoltó áll készen országszerte a bevetésre, ha az előre jelzett nagy mennyiségű hó miatt szükség lenne a munkájukra - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Tűzoltószövetség elnöke.

A 750 tűzoltóautóval és egyéb gépkocsival, munkagéppel rendelkező önkéntesek jelen vannak valamennyi településen és már hivatásos kollégáik kiérkezése előtt képesek katasztrófahelyzet esetén a beavatkozásra - közölte Dobson Tibor.

Elmondta: országszerte 1100 önkéntes tűzoltó egyesület működik, amelyek közül 500 kötött együttműködési szerződést a katasztrófavédelemmel. Vagyis baj esetén tőlük kapják a riasztást.

Különösen hasznos lehet a tevékenységük hóhelyzet esetén, hiszen közvetlen helyismerettel rendelkeznek és segíteni tudnak, a többi között a lakosság ellátásának megszervezésében is - mondta Dobson Tibor.

Arról is szólt, hogy az elmúlt évben plusz százmillió, az idén pedig plusz 200 millió forint támogatást kaptak az önkéntes tűzoltó egyesületek a költségvetésből. Ez azért jelentős, mert a 2013-at megelőző egy évtizedben az évi 100 milliós működtetésre fordítható támogatáson túl nem jutottak fejlesztési forráshoz - ismertette.

Kijelentette: a támogatás lendületet adott az önkéntes tűzoltói munkának, amelyet helytállással kívánnak meghálálni.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A hazai pártok Erdélybe is eljuttatnák választási üzenetüket

A magyarországi parlamenti pártok el szeretnék juttatni választási üzeneteiket az erdélyi… Tovább olvasom