Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Itt az új Civic!

Megjelentek az első gyári képek a nyolcadik generációs, sportos vonalvezetésű európai Honda Civicről.

Végre kijött a gyári sajtókommunikáció az új Honda Civic-ről, miután több helyen is megjelentek már kémfotók róla. Az új Civic szélesebb és alacsonyabb lesz a mostani változatnál, így valószínűleg megpróbálja a felvenni az eldobott sportos irányvonalat.

Az új Civic formája meglehetősen futurisztikus, erősen hasonlít a Genfi Autószalonon bemutatott koncepcióautóéhoz. 1972 óta gyártják a Civic-et, és sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Honda összes eladásának egy harmada ehhez a modellhez fűződik. A mostani Civic-et 11 országban gyártják és 160 országban árusítják világszerte.

Az érkező Civic formájával ismét egy evolúciós váltást jelent, alacsonyabb, szélesebb és rövidebb lett, valamint súlya is csökkent is valamicskét. Magassága és hosszúsága 3,5 centivel csökkent, viszont 6,5 centiméterrel szélesebb lett. Főként az utóbbinak köszönhető, hogy még tágasabb belső kialakítása vált lehetővé.

A műszerfal az úgynevezett "Dual Link" koncepció jegyében készült, ami egy két részre osztott műszeregységet jelent. Ezek szerint a fontosabb információk a felső részen, a kevésbé fontosan pedig az alsó részen jelennek meg, ami állítólag a vezető figyelmét sem vonja el túlzottan.

A hátsó üléssor a csomagtérrel egy szintbe hozható, plusz alatta egy külön tárolórekesz is található. Az üzemanyagtank pozícionálásának köszönhetően egy viszonylag méretes, 485 literes csomagteret kap az új Civic és a csomagtér szintje alatt is lesz egy külön rekesz.

Egyelőre 3 új motor lesz a Civic palettán, két benzines és egy dízel. A kisebbik benzines 1,3 literes 83 lóerővel, a nagyobbik 1,8-as 140 lóerős. A szintén 140 lóerős 2,2 literes turbódízel is választható lesz. Különlegességnek számít, hogy az összes változat 6 sebességes kézi váltót kap alaphelyzetben, a benzinesek pedig automatizált kézi váltóval is választhatóak lesznek.

Biztonsági elektronikák tucatjai kerülnek beépítésre, az aktív fejtámlától a hátsó ülésekre is kiterjedő biztonsági övre figyelmeztető kijelzőig. Az Euro NCAP törésteszten 5 csillagos eredményt vár a Honda, gyalogosvédelemből hármat, gyermekvédelemből négyet remélnek. Ezzel a kategória egyik legbiztonságosabb autója lehet a Civic rövid első túlnyúlása ellenére.

A szeptemberi Frankfurti Autószalonon tartandó bemutató után 2006 elején kerülhet az új Civic a vásárlókhoz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tanácsok hosszú, nyári vezetéshez

Ha nyaralni indulunk, érdemes a vezetés szempontjából is végiggondolni az előttünk álló utat. Tovább olvasom