Kisalföld logö

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 33°C Még több cikk.

Autóbiztosítás: kötelező váltás

Kihirdették a biztosítók, hogyan változtatják meg a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások feltételeit, díjait.
Szokásaikhoz híven október végén hirdetik meg a biztosítók, hogyan változtatják meg a náluk köthető kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások feltételeit, díjait. Az autósok november 30-ig dönthetnek arról, hogy számukra új biztosítóval kötnek szerződést, vagy maradnak a „réginél". A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének elnöke szerint érdemes alaposan meggondolni, felmondjuk-e meglévő szerződésünket.

Erdei Istvánnak ugyanis az a tapasztalata, hogy „a válás és az újranősülés" nem csak előnyökkel járhat. Ez főként akkor okozhat jelentős anyagi hátrányt, ha a gépkocsi-tulajdonos nem hivatalosan válik meg attól a biztosítótól, amelynél a mostani évre szólt a szerződése. Akkor hiába fogadott el egy másik ajánlatot, vissza kell mennie eredeti biztosítójához, ahol viszont elveszti bónuszát, sőt, többszörös díjat is fizettethetnek vele.

Arra is oda kell figyelni, milyen jogkövetkezményekkel jár a szerződésbontás. Pár ezer forintos különbség miatt nem biztos, hogy érdemes az ügyintézéssel bajlódni. A tájékozódásban segíthet, hogy nemcsak az újságokban, az interneten is megjelennek a biztosítók ajánlatai és várhatóan 5–6 olyan portál is lesz, amely a kínálat összehasonlítására módot nyújt.

Tavaly az inflációval azonos mértékben, mintegy 5,5–6 százalékkal emelkedtek a kötelező biztosítások díjai. Idén talán még ennél is alacsonyabb lesz ez az átlagérték. Az elmúlt évben ugyanis megélénkült a piac. A korábbiaknál jóval többen, 300 ezren váltottak biztosítót. Főképpen amiatt, mert néhányan látványosan alacsony árakat kínáltak, tudtuk meg Erdeitől, aki arra számít, ezúttal az árajánlatok közt nem lesz jelentős különbség. Az viszont előfordulhat, hogy egyes autósok nagyon eltérő ajánlatokat kapnak. Ahogy eddig is, a vidéki, idősebb, kiskategóriás járművet vezetőket, akiknek régi a jogosítványuk és nem sokat baleseteztek, szeretik a biztosítók. Értük versenyeznek az alacsonyabb kockázat miatt. A fiatal, friss jogosítvánnyal rendelkező városiaktól pedig többet kérnek. Az alkuszszövetség elnöke arra számít, hogy a biztosítók bombázni fogják az autósokat a reklámokkal és a nyereménylehetőségekkel. Azokra várhatóan többen felfigyelnek. Ez pedig azzal járhat, hogy többen is váltanak.

Magyarországon az első félévben 3,611 millió kgfb-szerződés volt érvényben, aminek a teljes állománydíja 115,7 milliárd forintot tett ki. Az első félévben a biztosítók kgfb-ből származó díjbevétele 55,7 milliárd forint volt, a kárra fordítás pedig elérte a 67,9 százalékot, azaz a 37,9 milliárd forintot. Sokáig csak az ügyfelek 2–3 százaléka, 50–60 ezer autós váltott évente biztosítót – azért is, mert a társaságok díjai nehezen voltak összehasonlíthatók.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Toyota Yaris II kémfotók

Jövőre érkezik a Toyota Yaris-váltás, új formával és tágasabb belsővel. A motorpaletta marad a régi.… Tovább olvasom