Felnőttek börtöne is vár rá

2023.05.23. 12:32

Jogerős ítélet született a jedlikes késelő diák ügyében - súlyosabb büntetéssel zárul a drámai eset - fotók

Jogerős ítélet született kedden a Győri Ítélőtáblán annak az egykori jedlikes diáknak az ügyében, aki még 2019 decemberében több késszúrással megsebesítette tanárát egy hármas osztályzat miatt.

Simon Roberta

Mivel a vádlott diák még nem töltötte be a 18. életévét a bűncselekmény elkövetésekor, ezért fiatalkorúak börtönébe vonul. A bíró viszont a tárgyalás végén felhívta H.A.Cs. figyelmét arra, hogy augusztusban betölti a 21. életévét, így akkor átkerül a felnőtt büntetésvégrehajtási intézetbe, ahol már szigorúbbak a szabályok.

Fotó: Huszar Gabor

A Győri Törvényszék öt év fiatalkorúak börtönére ítélte még tavaly októberben a fiatalt, azzal a kitétellel, hogy a szabadságvesztés felének kitöltése után feltételesen szabadulhat.

Ezt a ítéletet dr. Péntek László tanácselnök annyiban változtatta meg hétfőn jogerősen, hogy az 5 év kétharmad kitöltése után szabadulhat feltételesen H.A.Cs. Így jó magaviselet esetén ez 3 év 4 hónap lehet, amibe még beszámítják a letartóztatásban töltött 4 hónapot és az ezidáig bűnügyi felügyeletben töltött időt is (4 nap felel meg 1-nek - szerk.).

Mivel a vádlott diák még nem töltötte be a 18. életévét a bűncselekmény elkövetésekor, ezért fiatalkorúak börtönébe vonul. A bíró viszont a tárgyalás végén felhívta H.A.Cs. figyelmét arra, hogy augusztusban betölti a 21. életévét, így akkor átkerül a felnőtt büntetésvégrehajtási intézetbe, ahol már szigorúbbak a szabályok. A fiú az egész tárgyalást lehajtott fejjel, mozdulatlanul hallgatta, míg szülei mögötte ültek. Őket láthatóan felkavarták az ügyész szavai. Véleményüket többször határozott fejrázással nyilvánították ki.

Dr. Horváth Péter kiemelte, hogy H.A.Cs. egy jóravaló, jól tanuló diák, akiben nincsen gyilkos hajlam, azonban ezt szembe kell állítani azzal, amit tett. 

- Az iskolafolyosó kamerája felvette a cselekményeket, amin egy brutális kivégzés látszik. Előszőr hátulról lapockán szúrja a tanárnőt, majd a földön fekvő sértettet dühösen, erőből még kétszer ledöfi. Az, hogy nem történt tragédia, csakis a tanárnő védekezésén múlott. A vádlott ölni akart! - hangsúlyozta az ügyész. 

A vád azt is hozzátette, hogy a fiú tudta mit tesz és az mivel jár. Osztálytársainak is elmondta, hogy "meg van a terv és nem lesz fizikaóra", ők azonban nem vették ezt komolyan. 

H.A.Cs. elmeállapotát tekintve több eltérő szakvélemény is született. Végül hivatalosan azt állapították meg, hogy a diáknak csak kevert személyiségzavara van, autisztikus jegyekkel. Ez pedig nem korlátozta a cselekmény és annak következményeinek felismerésében.

- Nem az a lényeg, hogy utólag mit gondol a vádlott, hanem, hogy akkor mit akart és tett meg. Nem érdekelte, hogy meghal-e a tanárnő. Abbahagyhatta volna az egészet az első szúrás után, de nem tette. A támadásnak az osztálytársak vetettek véget. Ráadásul két tanórán át szervezte, hogyan fog bosszút állni a hármas érdemjegyért, amit nem tartott jogosnak. A kiváltó ok egy igazságtalannak tartott döntés volt - mondta dr. Horváth Péter, aki szerint az eset társadalomra gyakorolt hatása miatt nem lehet elbagatelizálni a büntetést. Az ügyészség szerint súlyosabb büntetés kell, mivel állápontjuk szerint H.A.Cs. előre kitervelten, aljas szándékból emberölést követett el, közfeladatot ellátó személy ellen. 

A Győri Ítélőtábla bírái az előre kiterveltséggel és az aljas indokkal nem értettek egyet. Dr. Péntek László az indokolásában kifejtette, hogy a vádlott hárító magatartást tanúsított: ugyan elismerte és megbánta tettét, de nem minden részében. 

Jóvátenni a történteket igen nehéz, büntetlenül azonban nem szabad hagyni. Az 5 év megérdemelt és tettarányos 

- fogalmazott a tanácselnök.

Dr. Weisz Gábor ügyvéd, a sértett tanárnő képviselője röviden nyilatkozott: a fizikai sebek begyógyultak, de a lelki sebeknek még több idő kell védencemnél. A gyógyulási folyamatának része az ügy lezárása is - fogalmazott az ügyvéd. Arról viszont nem nyilatkozott, hogy milyen minősítést és büntetési tételt találnának megfelelőnek.

Dr. Németh Miklós a vádlott képviselőjeként elmondta, hogy fontos az általános megelőzés és a társadalomra gyakorolt hatás, azonban a közösségimédia felületeken sem kívánta senki védence vérét a tettéért. 

- Példát kell statuálni és kordában kell tartani az iskolai erőszakot, ami több tényezőtől is függ. Attól, hogy H.A.Cs.-t büntetjük, nem lesz kevesebb ilyen ügy. A fiú vállalja a felelősségét a tettéért, a társadalom hasznos tagja kíván lenni - emelte ki a védő, aki a feles kedvezmény mellett állt, azaz a büntetési tétel felének kitöltése utáni szabadulás mellett. Mindezt az embercsempészettel kapcsolatos ügyekkel vonta párhuzamba. Az ügyvéd ezen indoklását nem értette a bíróság, ahogyan az ügyészség sem látta a kettő közötti párhuzamot.

- A tetteinkért vállalni kell a következményeket, és az életellenes bűncselekményeknél nem lehet feles a kedvezmény. Nem összehasonlítható azzal, hogy valaki pénzért cserébe A-ból B-be szállít menekülteket. Itt nem lehet arra hivatkozni, hogy fiatal volt és meggondolatlan. Ha már valakit itt sajnálni kell, az ne a diák legyen hanem a tanár, akit hátba szúrtak és azóta is minden nap bemegy az iskolába. Lehet, hogy azzal a félelemmel ír a táblára, hogy mikor támad rá megint valaki - reagált dr. Horváth Péter ügyész.

A vádlott késelő diák elmondta, hogy hamarosan meglesz az érettségije, eddig minden jelesre sikerült, már csak a szóbeli vizsgák vannak hátra. Csoportos terápiára jár. Azt is elárulta, hogy decemberben megkíséreltek a sértett tanárnővel egy mediáció keretében rendezni a viszonyukat, de végül nem jött össze. Mint mondta, a tanárnő még nem áll rá készen, időre van szüksége.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában