Zabhegyező Olvas

2016.11.27. 22:29

Hartay Csaba: Holtág

Egyszerűség, humor, ártatlanság, egy csipetnyi vulgaritás, s két erős főszereplő, egyetlen szimbolikus helyszín.

Én is szerettem volna nagypapát. Történeteket az ő gyerekkoráról, fiatalságáról. Túlzásokkal kiszínezett sztorikat, nagypapa előadásában.

Szerettem volna, ha vannak közös titkaink, amit senki sem tudhat, csak mi ketten. Hiszem, hogy a nagypapák a kislány unokákkal is ugyanúgy tudnak sztorizgatni, mint a kissrácokkal. Én nem ismerhettem a nagypapáimat, nincsenek történeteim tőlük. De ezután ha megkérdik, nekem milyen közös élményem van az öreggel, én bevallom, hogy semmilyen, de el fogom mesélni a Holtág történetét. Mert ez akár az én kisszívemből is szóltatott volna.

Fel is vezettem, miről szól Hartay Csaba 2016-os regénye. Nagypapa és unoka barátságáról a halál árnyékában. Olivér és papája a lehető legtöbb időt töltik együtt a holtág partján pecázással, s a borittas és mindig füstölő öreg mesél a fiúnak a maga gyerekkoráról. Pajzán dalokat énekel, miket a srác megjegyez, s vígan dicsekszik vele a család többi tagja és az osztálytársak körében. Az érzékeny lelkű fiú őszintén szenved nagypapa haldoklásától, már amennyit ép ésszel fel tud fogni a történtekből, hiszen kicsi ő még ehhez, s a nagyok se akarják beavatni minden részletbe. S hogy egy ilyen erős érzelmekkel túlfűtött történetet hogyan lehet elmesélni? Erre a szarvasi író a lehető legjobb eszközeit használta fel, nagyon hozzáértően.

 

Egyszerűség, humor, ártatlanság, egy csipetnyi vulgaritás, s két erős főszereplő, egyetlen szimbolikus helyszín. A többi mellékes. Ha megkérdezné bárki, hogyan kell kevés szereplővel, csavaros történetszövés nélkül jó regényt írni, azt mondanám: így. Nincs túlgondolva, nem is akar másnak látszani, mint ami. Egy alig tizenéves kisfiú szemszögéből láttatja a történetet az író, olykor álmokkal, emlékekkel színezve. Sehogyan nem lehet olyan hatásosan érzékeltetni semmit, mint egy ártatlan és naiv, de jóhiszemű kissrác nézőpontjából. Emiatt szorul össze a szívünk, amikor nagypapáról elmélkedik, akinek bízik felépülésében, s hallani sem akar az agonizálásról, amiről a felnőttek suttognak. A legfontosabb mégis a humor – nem akar ez a történet egy gyászos, sírásba fulladó maszlag lenni. Olyan humoros fordulatokat csap oda a szerző, hogy sokkal inkább mosolyra fordul a szánk, mintsem sírásra biggyedne.

Természetesen minden egyes mondat végén meg lehet állni egy számvetésre: mekkora társadalomkritikát sütött el itt az író egyetlen tőmondatban, milyen zseniálisan rejti el egy fiú vagy egy öregember szavaiban.

Egészen a könyv feléig hánykolódtak a gondolataim, hogy ez a stílus hová hajaz? Hol olvastam én hasonlót? Melyik az az író, akihez Hartay Csaba a legjobban közelít? Aztán eszembe jutott Hrabal, majd Vonnegut, de egy kevés Szabó Róbert Csaba is. Aztán, hagytam a hasonlatokat a francba, ez egyszerűen csak Hartay Csaba. S kész! Azért lesz az idei évem toplistás olvasmánya, mert olyan nyelven szólt hozzám az író, amit nemhogy a hétköznapokban nem használunk, de ahogy nővünk vagy öregszünk, egyre inkább elfelejtünk. Köszönöm Csaba! Vigyél még vissza a Holtághoz, ha teheted!


Szerző: Hartay Csaba
Cím: Holtág
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2016
Oldalszám: 220

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!