Héctor Tobar: A sötét mélyben

Héctor Tobar: A sötét mélyben
(Tarandus, 2015, 448 oldal)

Mindaz, ami 2010 őszén a 33 mélyben rekedt chilei bányásszal megtörtént, az egész világ figyelő szemei előtt zajlott, a „világvégi” környezet és a tudósítások rendszeressége pedig afféle túlságosan-is-élő valóságshowként épült be akkoriban a tévénézők mindennapjaiba. Nem is feltételezem, hogy itt és most az alapsztori csócsálásába kellene kezdenem, az szerintem mindenki számára legalább annyira ismert, mint amilyen maradandó élményt jelentett annak végén az a totálisan valószínűtlen happy end. Bő öt évvel a történtek után persze érdekes kérdés lenne megvizsgálni, hogy mi is került át a bányászok 69 napjából a köztudatba, azt azonban kizárom, hogy a kutatás olyan vaskos tanulságokkal zárulna, mint ami ebben az archív anyagban most végre közre lett adva.

Héctor Tobar, Pulitzer-díjas amerikai újságíró mennyiségi és minőségi értelemben is grandiózus munkát végzett, a több száz órányi felvett interjút három év alatt dolgozta fel és tette közkinccsé úgy, hogy a kutatói tényszerűség és az újságírói érzékenység egyaránt legpompásabb minőségében áll itt elénk. A könyv minden további nélkül felfogható kalandregénynek is, amely úgy rántja magával az olvasót, hogy tulajdonképpen sem a főszereplők személyét, sem a történet kezdő- és végpontját illetően sincsen bennünk bizonyosság. Hasonlóan sokrétű és relatív a tanulságok sora is, hiszen a 33 „névtelen” bányász kimentésének apropóján maga az ország, az érintett családok és természetesen a résztvevők is számos kérdést átértékelnek. Tobar könyvének elsőszámú érdeme talán éppen ennek a rengeteg izgalmas szálnak az összeolvasztása, a kívülálló számára is „fogyasztható” formába.

A mélyben és a felszínen is megfeszített erőkkel zajló küzdelem e leírása egyszerre képes funkcionálni a mai Chile átfogó szociális tanulmányaként is, ekként pedig a történet főszereplőinek száma lényegesen több harmincháromnál, hatásának „utórezgései” pedig egyenesen globális méretűek. Megszületésének elsődleges oka mégis az, hogy emléket állítson annak a valóban példátlan méretű összefogásnak, ami néhányaknak esélyt adott az újrakezdésre, másoknak pedig a dicsfényben való fürdőzésre – de ez már csak így szokott lenni. Ami viszont valóban példátlan, az a bányászok elképesztő előrelátása és összezárása annak érdekében, hogy a mélyből kitermelt egyetlen kincsüket – ezt a sztorit – közös értékükké tegyék, és egyetlen, értő kézbe adják át. Tobar könyve egyértelműen méltó erre a kitüntetett szerepre.

Nem lehet tehát kérdéses, hogy a valós történetek rajongói számára ez a kötet az első számú favorit az év könyve címre. Méghozzá minden évben.