Zabhegyező Olvas

2015.03.23. 14:15

Tom Rob Smith: A tanya

Valódi pszicho A tanya. Ott ragadja meg az olvasót, ahol a legnagyobb hatást képes kiváltani.

Szerző: Tom Rob Smith
Cím: A tanya
Kiadó: Gabo
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 364

Egy tanyán zajló cselekménysorozat valahol Svédországban. Hideg, szarvasok, rejtély, s rengeteg belső vívódás. Nem volt kérdés, hogy rávetem-e magam a könyvre. Rögtön az elején bebizonyította, hogy az a fajta kötet lesz, amellyel túlmegyünk úticélunknál a metrón, s még a járdán is olvassuk félfigyelemmel, lassan gyalogolva közben. Körülbelül ennyire érdekelt a legeleje Tom Rob Smith jelen kötetének. Nyílván az elejének kell jónak lennie, hogy ne tegyük félre az első húsz, tökéletesen érdektelen oldal után, de ez most felülmúlta az utóbbi hónapok minden olvasási élményét. Nagy sebbel-lobbal megkezdődik a történet egy, majd több telefonhívással.


„Ha nem vagy hajlandó hinni nekem, akkor többé nem vagy a fiam…" Hoppá! Danielt apja hívja fel Svédországból, s közli vele, hogy anyja megőrült, pszichiáterre van szüksége, azonnal utazzon oda. Mielőtt Daniel felszállna a repülőre, anyja is felhívja: „Minden, amit az az ember mondott,
hazugság. Nem vagyok őrült… Nem orvosra van szükségem. Hanem a rendőrségre… Találkozzunk a Heathrow-n.” Ezek után Daniel – két tűz közé szorulva – maga kényszerül megvizsgálni az esetet. Megvárja anyját, akinek végighallgatja történetét, közben válogathat, hogy mit hisz el és mit nem. Mire apja is megérkezik Londonba, Danielnek már lesz egy átfogó képe arról, miféle történet is áll az elmondottak mögött. A maga is titkokkal élő fiú elutazik tehát a tanyára, hogy kezébe vegye az ügyet, és a helyszínen kiderítse, mi igaz szülei sztorijából.

Valódi pszicho A tanya. Ott ragadja meg az olvasót, ahol a legnagyobb hatást képes kiváltani. Egy zavart elmén, valamint néhány hazugságon keresztül ismerhetjük meg egy vívódó család történetét, amely elég erős pszichológiai töltetet kölcsönöz a tartalomnak. Thriller jellegét a tanyán zajló eseményeknek köszönheti, Tom Rob Smith zseniális mesélőkészsége pedig a végsőkig fokozza az olvasó izgalmát. Úgy tartja fenn mindvégig az érdeklődést, hogy a bonyolult történetet végtelen egyszerűséggel meséli el. Mégis rengeteg logika szükséges hozzá, hogy valóban a helyes kép álljon össze az utolsó oldalig. Nem rágja szánkba a megoldást, hagy egy kis teret az olvasói képzelőerőnek, logikának is. Bizonyos részeket mi is beleképzelhetünk, így lesz egy kicsit a „miénk” az egész. A kötet szerkezeti felépítése is ötletes és egyedi. A múltbéli dolgok jól elkülönített formában olvashatóak a „jelenben” zajló párbeszédektől.

Mark Billingham írása olvasható a hátsó borítón: „Izgalmas, hipnotizáló és teljességgel ellenállhatatlan. Idén ennél nem fog jobb thrillert olvasni.” Az az igazság, hogy hiszek neki.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!