Oscar Wilde: Dorian Gray képmása

Szerző:Oscar Wilde
Cím: Dorian Gray képmása
Kiadó: Helikon
Megjelenés éve: 2014
Oldalszám: 336

Hogyan ajánlhatnék egy olyan könyvet, aminek semmi szüksége a jószándékú blogger ajánlására? Napokig puffereltem rajta, hogy miként vethetném „papírra” azokat a gondolatokat, amik kínoznak mélyen odabent? Aztán úgy döntöttem, nem kell ezt túlgondolni, nyilvánvalóan nem sokat fogok dobni a könyv népszerűségén, hiszen kevés olyan könyv akad, mely körül ennyi felfordulás keletkezett volna az évek során. Dorian Gray története akkora klasszikus, amekkorát csak álmodni tud a könyvfaló olvasó manapság, s jelen írás tárgyául a legújabb kiadás szolgál.

Első mondatom a könyvvel való találkozáskor a következő volt: Istenem, de gyönyörű! És tényleg. Meg is szavaztam a 2014-es év legszebbikének, mögötte a Vonnegut-életműsorozattal, melyet szintén a Helikon Kiadó varázsolt a könyvesboltokba. Oscar Wilde klasszikusának legújabb kiadása hozza a régi idők könyveinek formáját. A borítótervtől a betűtípusig minden gyönyörű rajta, abszolút igényes tervezés eredményeképpen foghatjuk kezünkben ezt a csodás darabot, bár tény, hogy nem ez adja a könyv eszenciáját.

A Dorian Gray képmása egy hatalmas botránykönyv. Nem napjaink botránykönyve, hanem az 1800-as évek végéé. 1890-ben jelent meg, s azonnal felháborodás keletkezett körülötte. 1895-ben Anglia legjelentősebb drámaíróját, Oscar Wilde-ot letartóztatják „súlyos szeméremsértés” újonnan bevezetett tényállása szerint. A kritikusok Dorian Gray és Wilde életét erős párhuzamba vonták, s nem tévedtek. Maga az író így vallott a műről: „Rengeteg van benne belőlem. Basil Hollaway az, akinek én gondolom magam. Lord Henry az, akinek engem gondol a világ, Dorian pedig az, aki szeretnék lenni – más korokban talán.” Wilde homoszexuális mivolta nem maradhatott sokáig titokban, alakoskodásnak tűnik az is, hogy feleségül veszi Constana Lloydot, akitől két fia is született.

„A Dorian Gray képmása egyike az első olyan angol nyelvű könyveknek, amelyek a homoerotikus és homoszociális vágyak feltérképezésére tesznek kísérletet, s mint ilyen, felforgató könyv, még akkor is, ha valóságos macska-egér játékot játszik az olvasóval, hol elrejtve, hol felfedve előtte a tényt, hogy a regény ma is lélegzetelállító, baljós cselekményének valójában a homoerotikus vágy a fő mozgatórugója” írja Nicholas Frankel az előszóban.

Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi a különbség az egyes kiadások, fordítások között? Némelyik merészebben, másik burkoltabban írja le Basil, Henry és Dorian „viszonyát”. A 2014-es változat jóval merészebb, botrányosabb, úgy van megírva, ahogyan Wilde megálmodta. Az új fordítás érthetőbb a mai fiatalság számára a korábbiaknál, elmélyültebb az említett három szereplő kapcsolata. Ennek kifejezésére használja Wilde a tőle megszokott, erősen drámai, színpadias stílust.

A másik kérdés az lehet, hogy ugyan miért méltó a figyelmünkre ez a regény? Erre is választ kapunk rögtön az előszóban: „Francia dekadensek ragályos rémtörténeteiből sarjadt – egy mérgező hatású könyv, melyet beleng az erkölcsi és szellemi rothadás bűzös lehelete -, kéjes tanulmány egy tiszta lelkű aranyifjú testi-lelki leépüléséről, ami legfeljebb csak férfiatlan frivolitása, kimódolt őszintétlensége, színpadias cinizmusa, ócska miszticizmusa és nyegle filozófálgatása miatt lett méltó a figyelemre.” Tény, hogy a klasszikus edzett olvasóknak jobban ínyére lesz, mint a cselekményorientált regényt falóknak, de ahogy Mr. Wilde mondta: „a könyvnek tanulsága van”. S az bizony nem maradt ki a Dorian Gray képmásából sem.

„Az emberi élet célja nem más, mint hogy az ember a lehető legteljesebben kiélje a saját természetét”- vallotta a meghurcolt Wilde. Kár, hogy ezért az elvéért kellett meghalnia.