Benedict Wells: Különc

Szerző: Benedict Wells
Cím: Különc
Kiadó: Geopen
Megjelenés éve: 2013
Oldalszám: 300

Lehetőleg rögtön. Ez a cím, ezzel a borítóval szinte fülszöveg nélkül megnyert magának, de nyilván az sem maradt olvasatlan. Utólag visszagondolva csak az a kérdésem, hogy ez a könyv miért nem a sikerlistás polc tetejéről nézett szembe velem? Meg is magyarázom, miért.

Ha az Egy különc srác feljegyzései hetekig megülte a sikerlista dobogóját világszerte, akkor a Különc körül miért nem keletkezett felhajtás? Ha engem kérdeztek ez inkább zabhegyezős, mint a kis Charlie története Stephen Chbovsky könyvében. Ha az volt a „modern zabhegyező”, akkor ez legyen már „ultramodern zabnyirbáló”, vagy bármi. Persze, értékelem én a szerénységet, amellyel értékesítik a kötetet, s a szép formába öntésért adok is egy csillagos ötöst a Geopen Kiadónak.

Kemény táblás kiadásról beszélünk, amely biztosan kibír néhány generációt, bár leginkább azt szeretném, ha egy se bírna ki kettőnél többet, olyan sokan olvassák. Van valami vonzó ebben a letisztult formában, ami odahív magához a polcon ülve. Akülső borítón egy fiú fejének sziluettje, vagy ha úgy tetszik árnyékban fotózott formája látható, amin remekül kiabál a Különc cím. Modern PR-szövegként a főhős, JesperLier legfontosabb szavait olvashatjuk: „Én nem félek a jövőtől, érti? Én a jelentől félek.” Azt hiszem, ezzel a könyv el is kénehogy legyen adva a fiatalság számára.

A történet egyszerű, mondanivalója nehéz. Hőse egy 20 éves, művészlelkűsrác, aki elkallódott Berlin városában, s saját életének útvesztőiben bukott el. Egyetemi órák hallgatása helyett egy könyvet írt, melyet iszonyú híresnek szánt, s erre feltett mindent. Jellemét depressziótól beteg, öngyilkos apjától örökölte, anyja is csak egy kis félelmet rakott hozzá. Ezekkel megbirkózva próbál boldogulni. Társasága éppen akad a városban, de ettől még rettentő magányosan él. Elmélkedik, próbálkozik, belebukik, kimászik, akar, feladja. Nehéznek bizonyul számára az élet súlya, de ezzel az érzéssel melyik húsz körüli fiatal nem találkozott még?

Stílusa könnyed, nagyon olvasmányosra sikerült összehoznia Benedict Wellsnek, ráadásul a történet is szórakoztató, úgyhogy minimum két nekifutásból illik túl lenni rajta. Megvallom, erősen a Zabhegyező története lebegett előttem olvasás közben, s akarva, akaratlanul is hasonlítgattam a két könyvet. Végeredménynek azt kaptam, hogy a Különc felér Salinger művéhez. Számomra legalább olyan kiváló alkotás, s legalább annyiszor nyúlok majd hozzá, mint HoldenCaulfield sztorijához. Voltak ugyan próbálkozások Zabhegyező-koppintás ügyben (Egy különc srác feljegyzései, Alaska nyomában, stb.), sőt J.D. California a Zabhegyező folytatásával, befejezésével is megpróbálkozott, a várt sikert mégsem sikerült elérni.

Ha már az összehasonlításnál járunk, valahogy a Különc közelebb áll hozzám a Zabhegyezőnél. Lehet az európaisága miatt, és a modern kor miatt, de JesperLier életkora is rásegít erre. Az sem közömbös, hogy könyvírással tölti az idejét ahelyett, hogy egyetemre járna, s úgy egyáltalán az egész lénye roppant szimpatikus számomra.

Én csak annyit mondok, ha szomorú fiatalokról akarsz olvasni, s ha tetszett a Zabhegyező, a Különcöt semmiképp ne hagyd ki. Aztán, hogy beállsz-e azok sorába, aki folyton hasonlítgatják a kettőt, vagy sem, teljesen mindegy. Nekem JesperLier az új HoldenCaulfield, és pont.