Viki

2008.11.17. 10:46

Zárójelentés már itthonról

Véget ért németországi küldetésem. Szomorúan, de nem impulzusmentesen elhagytam Germánia földjét.

Ezúton köszönöm mindenkinek, aki kitartott mellettem, aki érdeklődött irántam, és köszönöm mindazoknak, akik bíztattak, hogy írjak. Szeretnék kérni mindenkit, hogy a virágokat az öltözőmbe, az ajándékpénzt pedig a sötétkék farmernadrágom zsebébe tegye.

Nem egy megoldandó házi feladat

Amikor a Kisalföld felkért, hogy írjam meg, mi történik kint velem, habozás nélkül igent mondtam, pedig fogalmam sem volt róla, mennyire érdekes számomra, és mások számára Dojcslandia. Soha nem jártam Ausztria határain túl, így el sem tudtam képzelni, mi vár majd rám. Azt sem tudtam, milyen lehet blogot írni, hisz még naplót sem írtam, soha. De egyszer, egy nagyon jó barátom kérdezte, miért nem vagyok blogger, hisz mindamellett, hogy nagyon divatos dolog, rendkívül hasznos is, és szerinte én biztosan élvezném. Akkor azt válaszoltam, hogy igazán elgondolkodtató, de nem tartom magam olyan érdekesnek, hogy nyíltan, egy weboldalon tudassam, mi történik velem a mindennapokban.

Házi feladat helyett igazi napló

Most azonban úgy éreztem, ez az egy hónap tartogat majd olyan élményeket, melyekre talán a közönség is kíváncsi lesz. Legalábbis azok biztosan, akik valaha jártak Berlinben, vagy a Ruhr-vidéken, vagy azoknak, akik szeretnének egyszer kijutni, hogy megnézhessék a kölni Dómot, vagy a Reichstagot, esetleg a Zollvereint. Így aztán rákattantam a billentyűzetre, és bepötyögtem mindazt, amit látok, hallok, és azt, ami tükrözi az értékrendemet, a véleményemet. Nem kívántam senkitől, hogy egy véleményen legyen velem, vagy ugyanazt gondolja, mint én. Még csak azt sem vártam el, hogy kötelezően elolvassák, vagy egyáltalán ráklikkeljenek. Ezért aztán nagyon meglepett, amikor megtudtam, hogy - nem is kevesen - kíváncsiak rám, és reagálnak arra, ami velem történik. Nem úgy tekintettem erre, mint egy megoldandó házi feladatra, hanem úgy, mint egy igazi naplóra, ami olyan, mint én vagyok.

"Elszálltam magamtól, s meg sem álltam a bécsi reptérig"

Nem osztottam meg mindenkivel minden részletet (a legszaftosabbakat teljes titokban tartottam, még magam előtt is), mert azt gondoltam, ennyi pont elegendő belőlem. Inkább azt mondtam, ez vagyok én, ha húsz év múlva eszembe jut, hogy erre jártam, ezekre a dolgokra akarok (vagy nem akarok, de kell) emlékezni. Mint megannyi sztár, én is elszálltam magamtól, olyannyira, hogy meg sem álltam a bécsi repülőtérig. Ennek következtében aztán rám tört a kóros egoizmus, ami nem kis büszkeséggel tölt el. Azóta szerencsére meggyógyultam, s most már tökéletes ember módjára folytathatom hétköznapi életemet. Ezzel azonban a blogolást is befejezem, nem szeretném szürke hétköznapjaimat a nagyérdemű elé tárni. Mielőtt bárki azt gondolná, hogy ennek oka valami negatív vélemény, vagy újságpapír-betűkből összekreált újlenyomat-mentes fenyegető levél, csalódást kell okoznom. Mindössze annyi, hogy az Antenne Deutsch/Land 2008. szeminárium lezárult, így nekem sincs már mit mondanom.

Ajándék a cirkusznak

Egyébként sikeresen hazaérkeztem, bár amikor a szüleim meglátták gömbölyödő pocakom, vadonatúj tetoválásaimat, a begyulladt piercingjeimet és a kopaszra nyírt séróm, teljesen kikeltek magukból. Anyukám el is szaladt, majd egy vastag filctollal tért vissza. Mire észbe kaptam, már a hátamra volt írva, hogy vissza a feladónak. Szerencsére apukám közbelépett, és mondta, hogy inkább hadd maradjon. „Majd odaajándékozzuk valami cirkusznak, aztán az árából meg veszünk egy újabb jachtot. A kikötőben úgyis elfér" - mondta, és betuszkolt az autóba.

Távol mindentől, ami magyar

De nem zárhatom le a blogot anélkül, hogy meg ne írjam, hogyan látom Németországot: a közlekedés lényegesen jobb; kevés autó, rengeteg villamos, busz és metró. Ezek többsége rendkívül praktikusan, gyakran és viszonylag gyorsan közlekedik. A turista-információ és a kommunikáció kiváló, a legtöbb buszmegállóban, utcasarkon találunk térképet és buszmenetrendet. A nagyvárosokban rengeteg a turista, a vendégmunkás. A boltok, üzletek többségét kisebb nemzetiségi vállalkozók vezetik. A németek rendkívül zárkózottak, alig néznek az ember szemébe, és nem is szívesen állnak szóba idegenekkel. Az öltözködésük konzervatív, például szemináriumvezetőim a teljesen hétköznapi ruháimon is elcsodálkoztak. Ez azért is érdekes, mert soha nem láttam annyi piercinges tizenévest, mint amennyit a germán városokban. Viszont ők csak testüket ékesítik, ruhatáruk nem túl változatos (legalábbis a boltok kínálata alapján). És amit a németek nem tudnak, az minden kétséget kizárólag a főzés. Soha nem esett annyira jól a húsleves, mint hazaérkezésemet követően.

Danke schön!

Végezetül köszönöm Németországnak, hogy segített megtapasztalni, milyen az, amikor távol vagyunk mindentől, ami egy kicsit is magyar.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!