Sealife tele cápákkal és murénákkal

A zenei anyag kész, a szignálok és a reklámok szintén, már csak az aktualitások és a moderációk vannak hátra.

Állati szappanopera

Kérdeztétek, mi történt a cicussal, akinek tüzes életét nyomon követhettem. Az állati szappanoperám valahol ott tartott, hogy Macskusz Őnagysága szerelembe esett a törölközőmmel. Mivel azonban a törölköző - mint olyan, enyhe rasszista tulajdonságokat birtokol - nem volt hajlandó a saját fajától eltérő lénnyel érzelmi kalandokba keveredni.Így szomorú ugyan, de szakítás lett a vége. Sajnos, a folytatást nem tudom, mert eljöttem Düsseldorfból, majd csütörtökön vagy pénteken megyek vissza, remélhetőleg a macsek akkor már nem fog tüzelni. Ha mégis, hát bizony veszek rózsaszín fluoreszkáló festéket, és festek rá.

A legnagyobb tengeri állatkert

A tegnapi napom nagyon jól sikerült, mivel a hotel takarító személyzete már kora reggel az ajtóm előtt dörömbölt. Szabadprogramom volt, úgyhogy úgy döntöttem, megnézem, mit rejt Oberhausen. Eddig kicsit langyosnak tartottam a várost, de tévedtem. Szerencsére.Itt található ugyanis az ország legnagyobb tengeri állatkertje, a Sealife, ami nem más, mint egy hatalmas medence, tele cápákkal, murénákkal, királyrákokkal, rájákkal és lepényhalakkal. Horgászcsaládból származom, így nem hagyhattam ki, nekem is meg kellett néznem, mit rejt a vízi világ.

"Szűknek éreztem a teret"

Az egész olyan, mintha egy elsüllyedt hajóból figyelhetnénk, mit rejt az óceán mélye. Az építmény azonban csak kívülről hatalmas. Meg kell mondjam: belülről meglehetősen szűknek éreztem a teret, bár lehet, ez csak azért volt, mert a fejem fölött is halak úsztak. A legérdekesebb pontja az volt, amikor egy sziklán ülve figyelhettem, hogy a fejem fölött köröznek a cápák. Aztán jött egy csónak, s elúszott anélkül, hogy vasmacskát dobott volna a tengerfenekére. Az elképesztő látványnak azért volt egy szépséghibája is: a megvilágításnak köszönhetően a nap két irányból sütött. Így aztán nehéz volt megállapítanom, melyik földrész van hozzám a legközelebb. Úgyhogy esélyem sem volt kiúszni a szárazföldre...

MiniHollywood és Germánia

A napom további részét a német tévécsatornák tanulmányozásával töltöttem. Természetesen nézőként. Nagyjából ugyanazok a programok vannak, mint hazánkban, kevés eredetiséggel és többségében Amerikából átvett műsorokkal. Nem hiába MiniHollywood Germánia. Persze, találhatunk ezek között is minőségi, értékes programokat, csak várjuk meg a késő éjszakát. A Tv-t nézve eszembe jutott, amit a rádiós kirándulások során mondtak, s amit sokszor nem értettem. Az állandó témák (cenzúra, finanszírozás, szolgáltatások), s amit mindig hozzátettek, de minek: ki hogy került ide, melyik a kedvenc csatornája, stb...

Iluziók nélkül

Nem értettem akkor sem, mi köze ennek a mi tanulmányutunkhoz. Aztán rájöttem: ezt mind azért mondják, nehogy azt higgyük, hogy itt Nyugat-Európában könnyebb az élet, mert több pénzt ölnek az iparba. Mert ami számukra kedves, az csak egy szűk kör számára értékes, s ez a réteg bizony aligha talál magának megfelelő televízió- vagy rádiócsatornát. Így megy ez napjainkban.