Esélyegyenlőség

2019.10.01. 11:47

Új kisbuszt kaptak a megyei mozgáskorlátozottak – fotó

„Új, nyolc plusz egy személyes személyszállító kisbuszhoz jutottunk tagjaink és a Magyar Nemzeti Bank támogatásának köszönhetően. Az adomány segítségével támogatói szolgálatot szeretnénk létesíteni, a fogyatékos emberek hátrányának csökkentése, esélyegyenlőségük megalapozása érdekében” – osztotta meg a jó hírt a Kisalfölddel Nagy Józsefné, a Mozgáskorlátozottak Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesületének elnöke.

Munkatársunktól

Fotó: Artantiq

„Szándékunk szerint személyi segítést és szállítási tevékenységet végeznénk Győr és Győr-Moson-Sopron megye területén. Célunk, hogy sorsközösségünk tagjai számára elsősorban a lakáson kívüli közszolgáltatások eléréséhez nyújtsunk segítséget, értem ezalatt az orvoshoz, a rehabilitációs intézménybe való eljutásuk biztosítását, valamint a közösségi, kulturális és sportprogramokra történő szállításukat” – tette hozzá az elnök.

Mivel a tömegközlekedés egészségi állapotuk miatt nem megoldható és 33 településen szétszórva élnek a sorstársak, ezért a szállítás az, amit a legjobban igényelnek. Több esetben a sérült gyermekek nem tudják a számukra szükséges egyéni fejlesztést, konduktív terápiát, gyógytornát igénybe venni megfelelő szállító jármű hiányában, a kisbusszal ebben is tudnak már segítséget adni. Elkerülhetőnek látszik tehát, hogy az egyesület tagjai pusztán a közlekedés megoldatlansága miatt kerüljenek a társadalom perifériájára.

Ahhoz azonban, hogy a most beszerzett kisbusz a támogató szolgálat rendelkezésére álljon, szükség van még a jármű teljes akadálymentesítésére. Az előírásoknak megfelelően egy 4+2 pontos biztonsági rendszert kell beépíteni a kocsiba, szükség van továbbá liftre, rámpára, fellépőre, kapaszkodókra és a szükséges rögzítésekre. Ennek az akadálymentesítésnek a költsége több mint kétmillió forint. Az egyesület több helyre fordult segítségért, reményeik szerint az év végére sikerül a kisbuszt akadálymentessé átalakítani. Nagy Józsefné elnök köszönetet mondott az eddigi támogatóiknak, valamint a Magyar Nemzeti Banknak az önzetlenségükért, s bízik a további segítségben.

Harminchárom településen élnek a sorstársak, ezért a szállítás megoldása alapvető igényt elégít ki.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!