Polgármesteri biztos a győri színházban

2020.05.06. 06:15

Nagy Balázs: Az a feladatom, hogy hidat képezzek az önkormányzat és a színház között

Májustól Nagy Balázs polgármesteri biztosként dolgozik Dézsi Csaba András mellett. A felkérésről kérdeztük a Győri Nemzeti Színház népszerű színművészét.

Werner Krisztina

2020.05.04. Nagy Balzs, Fot: Csap Balzs Kisalfld

Fotó: Csapó Balázs

- Mozgalmas napok vannak mögötte és még mozgalmasabb napok előtte. Vegyük sorra: fia, Máté érettségizik…

- Végtelenül bízok benne, tegnap este is azt írtam neki, tudom, hogy büszke leszek rá, mert okos és felkészült. Olyan szorongással ébredtem reggel, és úgy izgultam, mint az saját érettségim előtt 27 évvel ezelőtt. Amikor ide jöttem hívott, és modta, hogy minden ok volt, az utolsó egy órában unatkozott, mert már nem tudott mit csinálni. Úgy néz ki, hogy az első akadály, a magyar megvan, nagyon magabiztos.

- Rossz is történt: vasárnap egy imádott kollégájuknál, Szilágyi Istvánnál beteljesedett a végzet és meggyilkolta a fia. Pityi…

- Letaglózta az egész társulatot a hír. Voltak előjelei a tragédiának, az utóbbi néhány évben nem járt Győrben, a sajtón keresztül értesültünk nyomorúságos életéről és arról, hogy folyamatosan bántalmazza a fia. Mindenki próbált segíteni. Forgács Péter is, Korcsmáros György is, a társulat is, de nem igényelte. Annyira szerette a fiát, hogy mindent megbocsátott neki.

- Ha már a végzetnél tartunk, volt-e abban valami sorsszerűség és várható fordulat, hogy május elsejétől kinevezte Győr polgármestere színházért felelős polgármesteri biztosnak?

- Valószínűleg igen. 1997 óta íródik a győri történetem, az utóbbi években egyre inkább azt érzem, hogy elindult egy másfajta utam, a „színházcsinálás„ felé. Humán-management diplomát is szereztem a Pécsi Tudományegyetemen.

Nagy Balázs polgármesteri biztosként dolgozik Dézsi Csaba András mellett. Fotó: Csapó Balázs

- Néhány éve nyilvános beszélgetésen ezt úgy fogalmazta meg, hogy szeretne Győrben színházigazgató lenni. A mostani megbízatása összefügg ezzel a „színházcsinálási” vággyal?

- A színház megújulás, építkezés előtt áll Győrben. A polgármester kulturális negyedről alkotott koncepciója soha nem látott távlatokat adhat a beltéri, kültéri és a vízi színpad hármas egységével, ami az új színház Duna menti elhelyezésével megvalósulhat. Ennek szakmai menedzselése is nagy megtiszteltetés. Polgármesteri biztosként az a feladatom, hogy szakmai szemmel segítsem az előttünk álló munkát. Az igazgatónak összpontosítani kell a folyamatos munkára, hagyjuk őt elmélyedni az alkotásban. Én tulajdonképpen képbe hozom az önkormányzatot, hidat képezek a kommunikációban és cselekvésben. Ismerem a színészek, a közönség, a munkatársak igényeit.

- Milyen elvárásai vannak a polgármesternek?

- A polgármesternek nem csak elvárásai vannak, hanem segíti is a színházat. Amíg nincs bevételünk, gondoskodik az ott dolgozókról. Elvárása az, hogy jó irányba induljanak el a megújulási folyamatok, hogy szakmabeliekkel egyeztetve, párbeszédet folytatva a legjobb megoldás mellett döntsön az önkormányzat.

- Ebben a helyzetben kissé neuralgikus elvárás az, hogy a jelenlegi igazgató munkáját segítse azzal a nyílt vállalással, hogy pályázni fog az igazgatói posztra. Ez mennyire reális elvárás?

- Maximálisan. Az a legfontosabb, hogy ebben az elképesztően nehéz helyzetben egy irányba toljuk a színház szekerét. Engem most csak ez érdekel. S ha egy színésznek megadatik, hogy pályázzon egy direktori posztra pályafutása során, az nagyon nagy dolog.

- Március 11-én a Primadonákkal bizonytalan időre elköszöntek a társulattól. Tudták, hogy milyen időszak következik?

- Az utolsó előadásnak, míg élek nem fogom elfelejteni, olyan hangulata volt. A tomboló siker mellett, a levegőben ott egy nagyon furcsa fanyar szomorúság. Bennünk is és a nézőkben is. Könnybe lábadt szemmel köszöntünk el egymástól a kollégákkal, nem tudtuk, hogy mikor fogunk legközelebb találkozni. Van nekem egy kiváló pszichológusom, ő nagyon sok mindent segített, hogy mire kell felkészülnöm. Ő javasolta, hogy hozzam létre a Nem hagyunk egyedül facebook csoportot. A csoportnak lassan 3500 tagja van. Napközben önjáró, az emberek posztolnak, beszélgetnek egymással, információk, kérések, felajánlások mennek, hétköznap esténként pedig élőben jelentkezem. Ezeknek a beszélgetéseknek több ezres a nézettsége esténként, főleg, amikor kollégákkal beszélgetek. Alkotó emberek vagyunk, lételemünk, hogy információt, vagy érzelmeket adjunk át. Ettől függetlenül van olyan napom, ami teljesen kilátástalannak tűnik, van olyan napom, amikor gyakorlatilag kirobbanok az ágyból és tele vagyok tett vággyal. Több kollégám fizikai munkát vállalt, mert nem arról van szó, hogy ölbe tett kézzel várjuk, hogy mi fog történni velünk.

- Színészként szerepeket kell megformálnia, élettel, jellemvonásokkal kitölteni egy-egy karaktert. Most nincs rendezője, viszont a szereposztás szerint színházért felelős polgármesteri biztos. Hogyan tudja felépíteni ezt az új szerepet emberileg, gesztusaiban, távolságtartásában, külsőségeiben?

- Én nem vagyok politikus. Elsősorban ember vagyok és utána színész. Azt gondolom, hogy itt élek ebben a városban, nekem csak a szívemet kell beletenni és az összes többi jönni fog. Becsületesen, tisztességesen szeretném csinálni a dolgaimat. Nem szerepet kaptam, hanem feladatot. Olyan mértékű a társulat és a város támogatottsága irányomban, ami hihetetlen erőt és energiát ad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!