Hullámvölgyben

2019.10.27. 20:10

Labdarúgás NB III – Vezetett a Mosonmagyaróvár, győzött az Érd – fotók

A listavezető Érd ellen debütált a Credobus Mosonmagyaróvár kispadján Varga László.

Munkatársunktól

A megbízott vezetőedző számára álomszerűen indult a mérkőzés, hiszen a 10. percben Dobrovolszki beadását Bakos fejelte a hálóba. 1-0. Három perccel később jött a rémálomszerű folytatás. Heinrich veszített el egy hazatett labdát az óvári kapu előterében, amit Kollega az üres kapuba passzolt. 1-1. A 49. percben Bakos buktatta Kollegát a tizenhatoson belül.

A megítélt büntetőt Melczer magabiztosan váltotta gólra. 1-2. A hazaiak mindent megtettek az egyenlítésért, de a 83. percben egy kontra végén Mojzer talált be, eldöntve ezzel a mérkőzést. 1-3. Gyenge játékvezetés mellett, egy kevés helyzetet hozó mérkőzésen a Mosonmagyaróvár akarásban és szellemiségben sokat lépett előre, de ez a győzelemhez kevés volt.

Credobus Mosonmagyaróvár – Érdi VSE 1-3 (1-1)

Mosonmagyaróvár, 400 néző

Vezette: Dr. Kovács G.

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Bohner, Debreceni, Sziklási (Szegi, 75.), Vadász, Bakos, Czár, Dobrovolszki (Mundi, 64.), Jasarevic (Tamás, 64.), Darázs, Szalka. Megbízott vezetőedző: Varga László

Érd: Kertész F. –Kónya, Mojzer, Németh G., Kalmár D. (Balogh Á., 88.), Csiszár Z., Kollega (Csala, 91.), Pál, Gera D., Melczer (Pintér N., 81.), Bozsoki. Vezetőedző: Limperger Zsolt

Gsz.: Bakos (10.), ill., Kollega (13.), Melczer (50. – büntetőből), Mojzer (83.)

Varga László: – Sajnálom, hogy kikaptunk, ebben a meccsben sokkal több volt. Jó szellemiségben léptünk pályára, és nagyot harcoltunk. A játékosokat dicséret illeti.

Limperger Zsolt: – A mosonmagyaróvári kapus hibája nagyon sokat segített nekünk. A második félidőben a biztonságra törekedtünk, végig stabilak voltunk hátul, ennek pedig elől is meglett az eredménye.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!