Kisalföld-kampány

2019.10.03. 11:27

Iskolai erőszak: a szünettől is rettegtek a diákok

Kampányunkkal csatlakozunk azokhoz, akik tenni szeretnének az agresszió megfékezéséért.

D. Pusztai Andrea

Bks iskola program plyzat Gyrszentivn Vci Mihly ltalnos Iskola Kovcs Vivien 8.a.

Fotó: Meszaroa Matyas

Máté alig várta, hogy elsős lehessen. Azt mondták, csupa klassz dolog vár rá, de amit ő először megtapasztalt, az a gonoszság volt. Vivient szintén alsóban kezdték ki az osztálytársai. Hiába kért segítséget, nem kapott. Máté most nyolcesztendős, Vivien pedig tizenhat. Történeteikkel lapunk iskolai bántalmazás elleni kampányának második cikkében ismerkedhetnek meg.

Máté okos, nyugodt kisfiú, alig várta, hogy iskolás lehessen. Győr egyik jó hírű intézményébe került. Padtárs neki nem jutott, sokáig egyedül ücsörgött a szünetekben. Aztán egy nap elkezdte emlegetni az egyik osztálytársát, akivel szóba elegyedett. Együtt játszottak, közös csínytevésekbe keveredtek. A kisfiú végre örömmel ment suliba, barátra talált. Az apró rosszaságokból azonban nagyobbak lettek, Máté pedig egy ponton tudatta, számára ott a határ. A barát akkor ütötte meg először. Máté nem árulkodott, a másikat óvta a büntetéstől. Csak nyelt, újra és újra, ami felért egy hadüzenettel. Belenyúltak a táskájába, elvették a tízóraiját. Félt a szünetektől, pluszfeladatokat kért, hogy ne kelljen kimennie a többiekkel az udvarra. Kapaszkodott a lépcsőn, mert tudta, bármikor ellökhetik. Nehezen aludt el, éjszaka felriadt. Szorongott, hol a fejét, hol a hasát fájdította. Ingerlékeny lett, az egyik órán pedig, amikor egy szóval kevesebbet tudott leírni a tábláról, mielőtt letörölték, kiborult. Az utolsó csepp egy csúnya sérülés volt, amivel kórházba került. A barátja okozta.

Máté még év vége előtt új iskolába került, ahol most másodikos. Kiegyensúlyozott, jól tanul, újra mosolyog. Hosszú út vezetett idáig, amit a szülők egyedül tettek meg. A korábbi iskolában semmiféle segítséget nem kaptak.

Kovács Vivien már középiskolás, de a rossz emlékek csak nem halványulnak. Alsóban egy osztálytársnőjével vették célba a fiúk. Hiába panaszkodtak, a pedagógusok azt mondták, hagyják rájuk, majd megunják. Nem így történt. Megütötték, rángatták őket, kék-zöld foltokkal mentek haza az iskolából.

Kovács Vivien már középiskolás, de elevenen él benne az emlék, hogy félt alsósként az „erős” fiúktól. Fotó: Mészáros Mátyás

– Én voltam a szerencsésebb, a barátnőm kórházba is került – mondta a győri diáklány, aki két gyötrelmes év után került másik iskolába. – Eleinte otthon sem mertem bevallani, szégyelltem. Csak tűrtünk és fogalmunk sem volt, hogy ez nem helyes, hogy valamit tenni kellene ellene. Hosszú idő telt el, mire nyíltan tudtam beszélni arról, hogy bántottak. De eldöntöttem, hogy nem hallgatok és megpróbálok segíteni. Szerintem ha beszélünk a bántalmazásról, kisebb az esélye annak, hogy valaki elköveti. Meggyőződésem, hogy az a gyerek, aki tudatában van annak, hogy egy ártatlannak tűnő piszkálással is nagy fájdalmat tud okozni, az kétszer is meggondolja – mondta a diáklány, aki most a csornai Hunyadi-középiskola tanulója, pedagógiát és pszichológiát tanul.

Kovács Vivient szülei a bántalmazás után a győri Váci-iskolába íratták. A lány felsőben jelentkezett animátornak. Ez egy olyan, országosan egyedülálló programja az intézménynek, amelyben felsősök foglalják le a szünetekben a kicsiket, játszanak, beszélgetnek velük.
Fotó: Mészáros Mátyás

Ön is mondja el a véleményét!

Olvasóink fele szerint az iskolák, ha tudnak is a gyerekek közötti bántalmazásról, elbagatellizálják. Negyven százalékuk úgy látja, az intézmények tehetetlenek, és mindössze nyolc százalékuk vélekedett úgy, hogy a pedagógusok pontosan tudják, hogyan kell kezelni az erőszakot. Kérdőívünk egy hete érhető el a kisalfold.hu-n, és azt a cikksorozatot kíséri, amellyel célunk felvenni a kesztyűt az iskolai bántalmazással szemben. Töltsék ki a tesztet, írják meg a véleményüket, a tapasztalataikat. Címünk: [email protected].

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!