Dominóként dőlnek a városi buszok

2019.10.29. 06:45

24 nap alatt 680 helyi buszjárat maradt ki Győrben

A szeptemberi iskolakezdet óta városszerte több száz buszjárat esett ki a győri tömegközlekedésből. Attól különösen kritikus a helyzet, hogy szinte kivétel nélkül a reggeli és délutáni csúcsidőben nem érkeztek, érkeznek a buszok az utasokért, mivel értelemszerűen ilyenkor van szükség egyszerre a legtöbb buszra és buszvezetőre.

Szeghalmi Balázs

A Révfalu és Adyváros között közlekedő 9-es buszjárat gyakran volt érintett a kimaradásokban az utóbbi hetekben.

Nehéz az iskolatáska

„A reggeli csúcsban járatonként akár 2-3 busz is kimarad. Konkrét példa: az egyik hétfőn Révfaluból, a Bácsai útról indultunk volna reggel a 11-es busszal a Gárdonyi iskolába. Mivel a 7:09-es járatra számtalanszor nem fértünk fel, így azt meg se próbáltuk elérni. A 7.16-os nem érkezett, ezek után felhívtam a diszpécserszolgálatot, ahol közölték: a 7:24-esre is hiába várok, azt sem indítják, legközelebb 7:44-kor érkezik majd busz.

Erre mondtam, hogy 7:45-re kellene érkeznünk az iskolába, ami 1 perc alatt lehetetlen, emiatt taxit kell hívnom. Tudatták velem, hogy a taxiköltségemet sem állják, ami 2000 forint volt” – mondta az egyik felháborodott utas, Beyer Ildikó. Az édesanya hozzátette: „a szeptember óta fennálló helyzet mit sem változott, a reggeli buszkimaradások okozta idegeskedést kerülvén – bár nehéz az iskolatáska – amíg az időjárás engedi, gyalog járunk iskolába. De mi lesz utána?”.

Az utasok a megfelelő tájékoztatás hiányára is panaszkodtak portálunknak kimaradás, késés esetén.

A legtöbbször „elvérzett” járatok

Az említett eset nem egyedi, rengeteg utast érintő problémáról van szó. Bárány István, győri önkormányzati képviselő kért a közelmúltban adatokat arról, hogy hány buszjárat maradt ki Győrben. A Volánbusz adatai szerint (ide olvasztották az ÉNYKK-t is ősztől – a szerk.) a tanév kezdetétől szeptember 24-ig 680 buszra vártunk hiába. Ez az összes járatnak (27 981) a 2,43 százaléka.

Az ingyenesen igénybe vehető CITY busz „esett ki” a legtöbbször a menetrendből, 123 alkalommal. Ha a többi vonalcsoportot nézzük, akkor a 9-es, a 19-es és a 29-es buszok okoztak leginkább fejfájást az utasoknak. A három járat összesen 108 alkalommal maradt ki 24 nap alatt. A 22-es, a 22A, a 22B és 22Y járatok 94, a 14-es és 14B járatok 88, a 11-es és 11Y járatok 74 alkalommal „véreztek el”. Győrben 13 vonalcsoporton közlekednek a buszok.

A Volánbusz adatai szerint nincs olyan vonal, amelyiken ne történtek volna kimaradások, késések ősszel.

Kevés a buszvezető

A Volánbusz feladat-ellátási nehézségekkel indokolja a kis követési idővel közlekedő győri buszjáratok kiesését. Városszerte ismert tény, hogy égető a buszvezetők hiánya. Annak ellenére alig akad utánpótlás, hogy az ÉNYKK éveken át reklámozta a buszok hátsó ablakán, hogy „ösztöndíjjal” támogatja a sofőrképzésben részt vevőket. Ezek a képzések most is nyitottak. A másik fajsúlyos gond, hogy a győri autóbuszpark 2010-ben fiatalodott utoljára.

Kilenc éve is csak három busszal, a járművek átlag­életkora 20 év. A buszokban nincs utastéri klíma, ami a nyári kánikulában versenyképtelenné teszi a szolgáltatást. Télen a buszok fűtésével akad gyakran baj. Versenyképesebb buszvezetői bérekkel és új autóbuszokkal könnyebben megoldható lenne a helyzet. Ehhez a szolgáltatást rendelő önkormányzatnak mélyebben kellene a zsebébe nyúlnia.

A Révfalu és Adyváros között közlekedő 9-es buszjárat gyakran volt érintett a kimaradásokban az utóbbi hetekben. Fotók: Csapó Balázs

Közeleg a tél

A Volánbusz tájékoztatása szerint a társaság mindent megtesz azért, hogy helyreállítsa a buszközlekedés menetrend szerinti működését. Az utasokat nyilván az érdekli, hogy mikor? Konkrét időpontot a társaság egyelőre nem tudott meghatározni. Remélhetőleg mielőbb. Mínuszokban nehezebb lesz munkahelyre, iskolába sétálni, mint az októberi indiánnyárban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!