Halálos baleset

2019.11.21. 17:11

Fának csapódott egy autó a 82-esen, elhunyt a kocsit vezető nő – fotók

A tragédia egy előzés közben Bakonypéterdnél történt.

Munkatársunktól

Fotó: police.hu

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. november 21-én 16 óra 12 perckor a 82-es számú főúton, Bakonypéterd térségében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy Ford típusú gépkocsival közlekedett egy 51 éves nő Bakonypéterd felől Veszprémvarsány irányába. Haladása során a 47. kilométerszelvényben egy járműszerelvény előzésébe kezdett. Manővere végrehajtásakor későn észlelte a szemközti sávban, vele szemben közlekedő másik járműszerelvényt, majd azért, hogy az előzést be tudja fejezni, járműve sebességét növelte, autójával a jobb oldali forgalmi sávba húzódott, azonban ennek során érintőlegesen összeütközött az általa megelőzendő tehergépkocsival. Az ütközés miatt a Ford vezetője a jobb oldali füves útpadkára lesodródott, és egy fának ütközött. A balesetben a járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Az ütközés körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!