Rágózás helyett élmények, ügyességi feladatok

2019.10.25. 13:14

230 diák vendégeskedett a győri rakétásoknál – sok-sok fotó

Többek közt paintball fegyverekkel és íjjal táblára lőttek, gyakorló kézigránáttal célba dobtak és a 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred felszereléseit is megtekintették azok a győri, győrzámolyi, mosonmagyaróvári és jánossomorjai fiatalok, akik a likócsi laktanyában vendégeskedtek. A győri ezred pályaorientációs napot tartott pénteken.

Szeghalmi Balázs

Fotó: CSAPO BALAZS

Az nem kérdés, hogy jobb a kellemes őszi napsütésben íjászaton vagy célba dobáson részt venni, mint az iskolában fizika dolgozatot írni – foglalhatjuk össze a részt vevő diákok véleményét. Az őket kísérő tanárok szerint fontos, hogy minél több szakmát testközelből megismerhessenek a pályaválasztás előtt álló végzősök.

Rágós példa

„Tavaly is jártunk a győri laktanyában. Emlékezetes eset volt, amikor az egyik katona erélyesen rászólt egy rágózó diákra. Erre komoly szükség van, hogy a fiatalok lássák, miként viselkednek, adják meg egymásnak a tiszteletet a katonák” – mondta Uzonyi Judit, aki 12. évfolyamos tanítványaival a mosonmagyaróvári Hunyadi-iskolából érkezett.

A Lajta-parti végzősök közül két-három diák érdeklődik komolyan a katonaság iránt. Visszatérve a rágós példához. Amikor hallgattuk a 230 diáknak tartott tájékoztatót, az is elhangzott: a hivatásos katonák iránt azért jelentős a kereslet a munkaerő-piacon, mert tisztelik a rendet és a fegyelmet, s ez vonzó a cégeknek.

Katonai tábor után jött az ötlet

„Az egyik fiú a likócsi laktanyában volt katonai táborban a nyáron. Ő javasolta, hogy az egész osztály látogassa meg a győri ezredet. A gyerekek élvezik a programokat, az ügyességi feladatokat. Kíváncsi leszek, hogy 5-6 év múlva hányan jelentkeznek hivatásos katonának” – hallottuk Belláné Császár Edit tanárnőtől, aki a Jánossomorjai Körzeti Általános Iskolából a teljes 7. évfolyammal (három osztály) érkezett a győri rakétásokhoz.

A likócsi laktanya kapuja a felnőttek előtt is nyitva áll. Aki az átfogó fejlesztések előtt álló Magyar Honvédség tagja szeretne lenni, vonzónak találja a biztos életpályát, a hosszútávú karrier lehetőséget és az összetartó közösséget, az „[email protected]” email címen fordulhat az ezredhez, ahol végzettségtől, életkortól, nemtől függetlenül szinte bárki megtalálhatja a számítását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!