Kék hírek

2022.07.01. 21:35

A győri tűzoltók az ország legjobbjai

Július elsején véget ért a XIII. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedő. Ahogy a budapesti BOK Csarnokban megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen elhangzott, ennek a versenynek nincsen vesztese, hiszen minden résztvevő nyert rajta, mégpedig tapasztalatot, barátságokat, és a jól elvégzett munka örömét.

Forrás: Katasztrófavédelem

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Fotó: Szőke Péter BM OKF

Fáradtan, de elégedetten sorakoztak fel a versenyzők péntek délután, hogy megtudják, három napos küzdelmük milyen eredménnyel zárult. A csapat és az egyéni versenyszámok alaposan megdolgoztatták a tűzoltókat, a szakmai feladatok megoldását a hőség is nehezítette. Mindemellett minden tapasztalat nyereséget hordoz magában, jelentette ki a rendezvény elöljárója, Erdélyi Krisztián tű. dandártábornok, műveleti főigazgató-helyettes. A tábornok hangsúlyozta, hogy a feladatok teljesítéséhez nemcsak szakmai ismeret és alapos háttértudás kellett, hanem azonnali helyzetfelismerés és cselekvés is. Szintén vizsgázott a csapatmunka és az összetartás. A verseny harmadik napján az egyéni versenyszámokban indulók azonban már csak magukra számíthattak.

A XIII. Országos Tűzoltószakmai Vetélkedő önkormányzati tűzoltósági csapatai között az Oroszlány Önkormányzati Tűzoltóság csapata végzett az első helyen. A létesítményi tűzoltóságok közül a VÉD-SZ Kft. Dunaferr Tűzoltóság szerepelt a legjobban. Az önkéntes tűzoltóságok kategóriájában pedig a Martonvásár Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata lett a legkiválóbb. 

A nem hivatásos tűzoltóságok gépjárművezetői közül Hajkó István, a FER Tiszaújvárosi Létesítményi Tűzoltóság versenyzője ért el első helyezést, Dohány Zoltán bácsalmási önkormányzati tűzoltó lett a második, míg Kerekes Tamás, tiszakécskei tűzoltó került a dobogó harmadik fokára. 

A hivatásos tűzoltóságok közötti verseny sorrendje a következők szerint alakult: 

Csapat kategóriában első helyezett és ezzel együtt egy évre a vándorserleg birtokosa a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot képviselő Győri Hivatásos Tűzoltók csapata.  A győztes csapat tagjai:

Gyöngyösi Zsolt, Holczer Kristóf, Varga Tibor, Szabó Marcell, Németh Károly és Pirka Gergő.

Második helyezett a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, harmadik helyezett a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata lett.

A hivatásos tűzoltóságok gépjárművezetői kategóriában a Csongrád-Csanád megyét képviselő Csipak Szilveszter tű. főtörzsőrmester bizonyult a legjobbnak, Kovács István tű. őrmester Tolna megyéből lett a második, míg a Békés megyei Gurmai László tű. őrmester végzett harmadik helyen.

Az egyéni versenyt beosztotti kategóriában Windischmann Dávid tű. őrmester nyerte Baranyából, őt Slíz Krisztián tű. törzsőrmester követte Borsod megyéből, míg a Komárom-Esztergom megyei Síkos Károly Álmos tű. őrmester lett a harmadik helyezett. 

Az egyéni verseny irányítói kategóriájában első helyezést ért el Péter Attila tű. törzszászlós a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából, második lett Kontics Sándor tű. százados a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatából, a harmadik helyet pedig Pirka Gergő tű. törzsőrmester, Győr-Moson-Sopron megyei tűzoltó szerezte meg. 

Különdíjat kapott a legjobban teljesítő Győr-Moson-Sopron megye csapata, valamint a legjobban teljesítő létesítményi tűzoltóság, a VÉD-SZ KFT. Dunaferr Tűzoltóság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában