Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál

2022.06.12. 11:45

Háromszáz táncos ropta Vitnyéden - fotók

A Csoóri Sándor Népművészeti Fesztivál a Kárpát-medence egyidőben, azonos programpontokkal megvalósuló nagyszabású rendezvénye zajlott szombaton, 32 helyszínen közel 20 ezer táncos, zenész és kézműves részvételével.

Kustor Réka

Fotó: Nagy Gábor

Ez volt az öt éve indult Csoóri Sándor Programnak az első nagybemutatója kezdte Zsámboki László, a vitnyédi Énekes Lenke néptáncegyüttes vezetője. Megyénkből kizárólag Vitnyéd volt az esemény házigazdája, s a határainkon belül a városok mellett az egyetlen szervező falu Annak meg külön örülünk, hogy ilyen nívós rendezvénynek adhattunk helyet - jegyezte meg, majd ismertette a programot.

Szentmisével kezdődött, utána a templomtéren össznépi tánccal folytatódott. Látványos volt, mikor a csoportokkal végigvonultunk a falun. A gálát a rendezvénysátorban Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő, kormánybiztos nyitotta meg. Mosonmagyaróvártól Győrön át Sopronig köze 30 együttes vett részt a fesztiválon, ebből 11 adott műsort, és 300 viseletbe öltözött táncos működött közre. A zenét Greznár Zoltán és zenekara Szanyból, és a Németh Dénes Dini zenekara biztosította - idézte fel az emlékezetes programról.

A népművészeti fesztivált egyébként a falunapi rendezvénnyel egybekötve tartották, melyen pénteken egy fergeteges Neoton koncerttel kedveskedtek a vendégeknek, de a másnapi programjaik is remek hangulatúak, és sok érdeklődőt vonzóak voltak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában